Tamás Gáspár Miklós Az alapító LVII. évfolyam, 38. szám, 2013. szeptember 20. Nem köszönthetem a hetvenéves Kis Jánost annak a magyar szabadelvű közösségnek a nevében, amelytől messze sodródtam. Ma már távolról látom őt, meg azt is, ami múltunkban tagadhatatlanul közös. De alakjának a jelentősége tekintetében a véleményem nem változott. Kis János köztudomásúlag az első helyen állt a korhadó diktatúra ellen szerveződő demokratikus ellenzék szerkezet nélküli, kimondatlan hierarchiájában – példás magatartása, intellektuális kvalitásai, hatalmas műveltsége és egyéniségének ereje jóvoltából. Ebben a szerepében az akkor még földalatti kelet-európai demokrácia egyik nemzetközi jelentőségű vezetője volt. Az 1980-as évek vége felé a szovjet tömb fölbomlásának zűrzavarában Kis János volt az, aki – a még illegális Beszélő több szerkesztőjével együtt – a kibontakozás legmélyebben szántó (és máig tanulságos) programját fogalmazta meg. Egyik kezdeményezője volt azoknak a szerveződéseknek, amelyekből aztán az ő irányításával megalakult az SZDSZ – amely régóta megszűnt már, de amelyet olyan hévvel gyaláz une certaine presse, egy bizonyos fajta sajtó, negyedszázad után is, mintha küszöbön állna a választási győzelme és kormányalakítása –, az a párt, amely akkori liberális szövetségesével egyetemben ellenzékben volt ugyan, de sok tekintetben a konzervatívabb MDF „társuralkodójaként” meghatározta az új köztársaság alkotmányos, közjogi, gazdaságfilozófiai, közigazgatási és kulturális karakterét. Mindebben sokan működtek közre, de a legtöbb változáson fölismerhetjük Kis János eszméit, gondolkodói stílusát és eltéveszthetetlen egyéniségét. Kis János az új köztársaság egyik, valószínűleg – mint primus inter pares – legfontosabb alapítója volt. Mint szemérmes, zárkózott és szerény férfi erről soha nem beszél. De tisztelői, akik közé büszkén sorolom magam, azért jól tudják. Jellegzetes, hogy legutóbbi – dörgedelmes visszhangot kiváltott – tanulmánya, amely önkritikai reflexióra biztatja a mai magyarországi baloldalt és jobboldalt (egyiküket a „létező szocializmussal”, másikukat a Horthy-korral való számvetésre és a történelmi kapcsolat megszakítására biztatja), kihagyja a számításból mindazokat – köztük mindenekelőtt saját magát –, akik idegenek mind a Kádár-, mind a Horthy-rendszertől, s akik már 1989 előtt a plurális, alkotmányos, szabadelvű demokrácia elveinek és gyakorlatának a megalapozásán dolgoztak. Sikerrel: ez a beállítottság, ez a politikai világnézet és szemlélet mára erős magyar hagyomány lett, ha kétségtelenül kisebbségben van is, hívei pedig nem állnak külön valaminő szervezetben; ám a szabadelvűség sok mindent áthat, s nemcsak a politikában, hanem a politika- és jogtudományban, a bírói jogalkotásban, a minőségi lapokban és folyóiratokban, mindenféle kulturális praxisokban, a Kis János számára személyesen fontos, általa aktívan művelt politikai filozófiában és egyebütt. Ez a hagyomány az a harmadik erő – kisebb szubkultúráktól most eltekintünk –, amelyről nem esik szó Kis János tanulmányában, de amelyet nekünk szabad fölismernünk, s amely alapítójaként, illetve újjáalapítójaként fölismerjük magát az illusztris szerzőt. Visszatekintve az új államalapítás korszakára, föltűnő, mennyivel szociálisabb és egalitáriusabb volt a Kis János és barátai által megteremtett új magyar szabadelvűség középponti áramlata, mint az a változat, amelyet ma liberálisnak neveznek. Kis János nem vitatkozik gyakran a mai magyarországi közélet irányzataival, ám álláspontja világos: bárki sejtheti, hogy az aktualitásokról milyen vélemény vonható ki nyilvánosan megismerhető alapelveiből és elméleti gyakorlatából. Alkata e tekintetben szerencsés: a mai hanyatlás körülményei között is fönntartja az alapítás méltóságát. Szikár, hűvös, mégse szenvedélytelen irálya – mintegy mellékesen és akaratlanul – óvja ezt a méltóságot. Jelenvalóvá teszi a demokratikus köztársaság éthoszát akkor, amikor a tekintélyelvűség és a káosz sajátos kevercse (no meg a civilizációt magát is fenyegető durvaság és nyílt önzés) zülleszti szét a köztársaságot magát mint realitást. Ám ez a realitás mégis föl-fölújul olyan emberek szellemi és közéleti gesztusainak sorozatában, mint amilyen Kis János. Jelentékeny történelmi szereplő él közöttünk, s amennyire ez a jelenben sejthető valamely kortársunkról: nagy ember. Azok számára is, akik nem érthetünk egyet előföltevéseivel, jelenléte vigasztaló. Tartson hát minél tovább.
Posted on: Tue, 29 Oct 2013 10:59:09 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015