Teljesen megújul a Thököly út Megkezdődik a Thököly út - TopicsExpress



          

Teljesen megújul a Thököly út Megkezdődik a Thököly út felújításának utolsó üteme is, így hamarosan búcsút mondhatunk a rázós nagykockakő burkolatnak a Keleti pályaudvar melletti Hernád utca és a Dózsa György út közötti szakaszon. Július 30-ától a VII. kerület egyik legfontosabb, ugyanakkor igen leromlott állapotú útszakasza a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ idei útfelújítási programjának részeként, az M4-es metró Baross téri felszíni rendezési munkáival szorosan összehangolt munkavégzés keretében újulhat meg. Elkezdődik a Thököly út Hernád utca és Dózsa György út közti szakaszának felújítása, miután eredményesen zárult a kivitelezési munkára vonatkozóan a BKK által kiírt nyílt közbeszerzési eljárás. Az április 14-én közzétett felhívásra több ajánlat is érkezett a megadott határidőig. A BKK a legalacsonyabb összegű érvényes ajánlatot benyújtó SWIETELSKY Magyarország Kft.-t nyilvánította az eljárás nyertesének. A munkálatok július 30-án kezdődnek és szeptemberre be is fejeződhetnek, méltó folytatását adva a 2014 tavaszára megújuló Baross térnek. A leromlott állapotú útszakasz felújítása nettó 179 millió forint áron valósulhat meg. Új zebrák, villanyoszlopok, kicserélt pályaszerkezet A munka során megközelítőleg 322 méter hosszban kicseréljük az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontva a nagykockakő burkolatot és a villamospályát, valamint a felhagyott villamosvonal felsővezeték-rendszerét. Átépítjük és megerősítjük a buszmegállókat is, így az 5-ös autóbusz, valamint a 7-es buszcsalád járatai hamarosan bazaltburkolatú öbölbe tudnak majd beállni. A közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a Thököly út ezen szakaszán található öt gyalogátkelőhellyel együtt a közvilágítási hálózat is megújul, két új villanyoszlopot helyezünk el a Hernád utcai gyalogos átkelőhelynél. Az új zebrák kialakításakor fokozottan érvényesülnek az esélyegyenlőségi elvárások, a mozgáskorlátozottak, valamint a vakok és gyengénlátók közlekedésének biztonsága érdekében valamennyi útcsatlakozásnál lesüllyesztjük a járdaszegélyeket, és taktilis járdaburkolattal segítjük a gyalogos közlekedést. A felújítás során a városközpont felé középen vezetett buszsávot alakítunk ki, ugyanakkor az úttest mindkét oldalán lesz kerékpársáv, a jobb oldalon pedig parkolósáv létesül. Korszerű burkolatot kapnak a járdák is. Forgalmi rend az építkezés ideje alatt Az építési munkák ideje alatt a jelenlegi korlátozott forgalom (közösségi közlekedés járműve, taxi, munkagép) irányonként egy-egy forgalmi sávon haladhat. Az érintett szakaszon megállási tilalmat rendelünk el, valamint várhatóan egy (zuglói irányú) autóbusz-megállóhely áthelyezésére is szükség lesz. Az érintett autóbuszjáratok tehát az építkezés ideje alatt is változatlanul közlekednek majd, a megállók ideiglenes áthelyezéséről a helyszínen kihelyezett hirdetményeken tájékoztatjuk utasainkat. A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a munkavégzés idején a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A kényszerű kellemetlenségek miatt ezúton kérjük utasaink türelmét és megértését. A Thököly útról A Thököly út felújítása több szakaszban valósul meg. A Baross tér felszínrendezési munkáit végző kivitelező szerződéses feladata a Thököly út felújítása a Baross tér és a Hernád utca közötti szakaszon. A Baross téri felszínrendezési munkák a Thököly úton a BKK beruházásban most induló – Hernád utca és Dózsa György út közötti – kivitelezési munkákkal összehangoltan zajlanak majd, és a tervek szerint a metróberuházás részét képező útfelújítás is befejeződik a BKK által végzett munkák végéig, azaz a forgalom egyszerre indulhat majd meg a teljes Thököly úton. Budapesti Közlekedési Központ
Posted on: Mon, 29 Jul 2013 15:46:35 +0000

Recently Viewed Topics




© 2015