Természetesen én is a saját lehetőségeimmel tudok csak élni, - TopicsExpress



          

Természetesen én is a saját lehetőségeimmel tudok csak élni, mivel nincs más alternatíva, a módszerekben és a lehetőségekben nem nagyon tudok válogatni, a saját utamat járom és most már nem bízom semmilyen látszólagos csoportosulásban érdekvédelemben, mert ott mindig elárulnak. Az életem egy jelentős része ráment arra, hogy vártam elhittem, hogy jobb lesz, és majd egyszer rendbe rakja valaki ezt a foglalkozást, ezt mára már tudom csak hiú ábránd volt csupán, de most már kényszerből kézbe veszem a saját sorsomat és nem hagyom magam félrevezetni tovább. Másképp szeretném ezt megpróbálni, én másokkal ellentétben elsősorban csak is a saját érdekeimet képviselem, és ha ezen az úton járva olyan kollégákkal találkozom kinek hasonló a felfogásuk na meg az érdekük, akkor egyre többen leszünk együtt ezt az utat járva, és talán ebből kifolyólag egyre hangosabban kiabálunk érvelünk, amit már előbb-utóbb meg kell, hogy halljanak. Sajnos konok ember vagyok, kitartok az elveim mellett és nem adom el a lelkemet fillérekért, valamint megpróbálok túl látni a holnapon és a holnaputánra figyelni még akkor is ha pillanatnyi áldozatot kell hoznom érte. Nem kínálok a másik alá azonnal csak azért, hogy én vigyem el a fuvart, és nem hiszem, hogy ha egy sor végén vagy sor mellett megintenek akkor el kell azt vinnem mert csak is engem akar. Az oldalt is azért hoztam létre, hogy megpróbáljam meggyőzni romboló elemeket a káros tevékenységükről, például aki ma áll a droszton és mögötte büszkén elviszik a fuvart, az lehet már másnapra, hogy fordítva lesz, csak akkor nem fog ugye tetszeni. De sajnos mint ahogy te is tudod a foglalkozásban sok az átutazó és nekik semmi nem számít csak a ma, nincs tekintettel semmire, elhiszi, hogy ezt így kell csinálni mert így szocializálódott, nincs aki felelősségre vonja és ha már nem működik akkor tovább áll.
Posted on: Wed, 03 Jul 2013 02:49:34 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015