Testen kívüli élmények A második hét igen nehéznek ígérkezett. Meg kellett tanulnunk a tenyérrel való érzékelést több méter távolságról, majd a beteg aurájának a letapogatását előbb pár méterről, majd a kunyhón belülről. Amíg a távdiagnosztizálás nem ment, addig állandó gyakorlás követett gyakorlást. Ezután következett fénykép, hajszál, használati tárgy, ruhadarab alapján való diagnosztizálás, és miután mindezeken a technikai dolgokon túl voltunk, történt a harmadik szemünk megnyitása. A megnyitásra kétnapos tisztító böjtkúra után került sor. Egyenként járultunk Csipri-Csupri elé a kunyhóba. Bent égett a tűz. A lángok közé valami bűzös illatot adó porokat szórt, s a füsttől elborított kunyhóban csak égő pipájának parazsát láttam. Csupri egy nagyon kemény OM-ot kezdett el mély torokhangon kántálni, majd éreztem, hogy mély bódulatba esem. Éreztem, hogy homlokom közepét, ahol a harmadik szem van, mintha valami fúrná kifelé, nyomná befelé. Leírhatatlan a fájdalom és kéjérzet keveredése. Mindeközben fényes, bíborragyogású napkorongot láttam, mely lassan aranyba ment át. És ekkor minden átmenet nélkül megjelent Isac Newton reliefje, a név a kép alá volt írva, s háromszor szólalt meg bennem a hang: a segítőd Izsák Newton. Aztán egy végtelennek tűnő pillanatban megpillantottam az Urat, amint egy ezüstösen fénylő köpenyt tart a kezeiben, s védőn fölém teríti azt. Mély dörgő hangot hallottam: "Megkapod tőlem az OD-köpenyt, a lézerkardot, és adok mellé öt testőrt. Védve leszel az ártó erőktől. Sem átok, sem varázslás, sem betegség nem fog ezután" – csengett fülembe a hang, majd néma csönd: kigyúlt fejemben a fény, s megjelent két angyal: egy lányka, melyben Tinára ismertem és egy ifjú. Odatelepedtek a vállaimra. "Mi leszünk a te segítőid, Úr küldött minket, s rendelt szolgálatodra. Az én nevem: Maya, az enyém pedig Tilla" – szóltak az angyalkák, s kivilágosodott a kép. Megráztam magamat, s előttem bodor füstfelhőben burkolózva Csipri-Csupri kuporgó alakját láttam. Csettintett és visszahozott a földre. – Ne, ne csináld ezt velem, olyan jó volt, hadd maradjak még egy kicsit! – kértem a varázslót, de ő kérlelhetetlen volt. – Jöhet a következő! – kiáltotta, s kitessékelt. Este aztán hatalmas lakomával ünnepeltük meg harmadik szemünk megnyitását s újabb lépcsőfokkal való előbbre jutásunkat. Most gyenge, szopós elefántembriót szolgáltak fel articsókás szószban, elefánt agyvelővel. Ebből nagyon sokat kellett fogyasztani, mert készülni kellett a testelhagyás meg tanulására. – A vacsora után utolsó próbatételünk következik: megtapasztaljuk a testen kívüliséget. Itt már mindenki a szellemi sík felső fokán, a kozmikus tudat spirituális szintjén helyezkedik el. Aki a beavatásnak eleget tud tenni, az képes lesz kilépve a testéből bármilyen részére a világnak betekinteni, telepatikus kapcsolatot létesíteni tér és idő nélkül bárhol bárkivel. A harmadik szemüket használhatják radarként bármely test letapogatására, annak energiazónáinak, hiányosságainak érzékelésére. Használhatják a beteg gondolatainak megfordítására: hipnotizálásra. Egyre nem használhatják: ártásra. Aki ártó szándékkal használja a megszerzett tudást, az elveszti varázserejét. – És a karmákba beavatkozhatunk? – kérdeztem izgatottan. – Nem, a karmákat nem szabad sem levenni, sem megváltoztatni. Mivel a harmadik szemmel be tudunk látni a vizsgált személy karmájába, eldönthetik, hogy a karma meddig s miért van az illetőn. Ha tehát a karma olyan, hogy a miatt nem gyógyul az illető, nem szabad elvállalni! – mondta Muratty úr. – És a valamikori traumát, stressz okozót, pánikbetegséget, azt sem szabad eszerint oldani? – kérdeztem újfent. – Amennyiben nem karmikus, úgy szabad. Tehát, ha Ön a pácienst visszaviszi a sírásig, akkor már eldőlt, hogy oldható a blokk. – Most pedig sétáljunk le a tóhoz! Ott fogunk éjszakázni, s a telihold világánál elhagyjuk testünket, összejövünk a Hold hegyén, a Tibeti fennsíkon, innen átrepülünk Tiahunaku aranytemplomába, majd Atlantiszban végzünk. Reggelre visszatérünk – mondta Muratty úr, s elindultunk a tópartra. A tóparton körbeültük a kis tisztást, s mellettünk vonultak el az itatóhelyre tartó csordák. Ügyet sem vetettek ránk. Lassan feljött a telihold. Csipri-Csupri meggyújtotta a tábortüzet, hatalmas bivalyszarv kürtjéből földöntúli hangokat kicsalva, kérte Úr segítségét a testen kívüli utazáshoz. – A testelhagyáshoz semmi más nem kell, csak erős koncentrálás, ki kell lépni a dimenzióból, s éteri testünket felszabadítva, a megjelölt úti célra ellebegni. – És ha nem sikerül? – aggodalmaskodott kis kövér vörhenyes hajú délafrikai kolléga. – Aki nem tud elrepülni, azzal én itt maradok, s vigyázok, nehogy a vadállatok martaléka legyen – nyugtatott meg bennünket Muratty úr. Közben Csipri-Csupri bódító füveket szórt a tábortűzbe. A lobogó lángok hatalmasra növelték párducbőrös alakját. Mindannyian kaptunk egy fakupában valami kegyetlenül keserű löttyöt, aminek varázsital volt a neve, s azt kortyokban megitatta velünk. Amint fogyott a kupából az ital, úgy nőtt a varázsló alakja, s úgy erősödött OM-ja a fülünkben. Aztán az OM elhallgatott, helyét a bivalyszarv-kürt hangja vette át. Ezek a rezgések már oly magasak voltak, hogy a végén emberi fül nem érezte. De bizony a mi agyunkban ott kalapált továbbra is az OM és a kísérteties kürtszó is. Miután sikerült lemennünk Tétába, hirtelen azt éreztem, hogy testem, mint egy levett ruhadarab ott van alattam, s én lebegek. Láttam a tábortüzet, a varázslót, magunkat. Egyre távolodtam, s pillanatok alatt a világmindenségben találtam magam.
Posted on: Thu, 20 Jun 2013 03:13:27 +0000
Trending Topics
© 2015