Tisztáztuk, hogy a bálványimádás kérdésével azért kell - TopicsExpress



          

Tisztáztuk, hogy a bálványimádás kérdésével azért kell foglalkoznunk, mert a Biblia Istene a bálványimádást határozottan tiltja, ugyanakkor emlékeztetni kíván arra, hogy a bálványimádás az emberiséget történelme végéig el fogja kísérni, és sok ember örök halálát fogja okozni. Ezek adják e téma mai aktualitását. A bálványimádás hatalmas témakörének könnyebb megértése és áttekintése érdekében előadásunkat két részre osztottuk. Első előadásunkban az ún. halott bálványokról szóltunk, értve ezeken olyan tárgyakat, természeti és természetfeletti erőket, anyagi dolgokat, melyeket az ember megistenített. Most pedig az élő bálványokról szólnánk, melyek nem kitalált lények vagy megistenített tárgyak, hanem ma is élő, vagy egykor a földön élt biológiai teremtmények, melyek a bálványimádásnak egyúttal alanyai és tárgyai is. Lássuk hát ezeket! 1. A Biblia alapján túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden idők legnagyobb élő bálványa maga az ember. Hozzá kell tennünk: az önmagát istenítő és önmagát imádó ember. Az Édenben elhangzott sátáni ígéret, miszerint „olyanok lesztek, mint az Isten..."(1Móz 3,5), belerögződött az ember agyába, és döntő módon meghatározta gondolkodását. Az önistenítés útján elindult ember egyre magasabb csúcsokra emelkedett az újkortól (15-16. sz.), de még inkább a modern kortól (18-19. sz.) kezdve. Ebben az önistenítésben önmagát, erejét, tudományát, teljesítményeit imádja és imádtatja környezetével, családjával, rokonságával, honfitársaival. Dicsekszik azzal, amit elért, alkotott, összegyűjtött. Önzése, önimádata nem ismer határokat. Az önszeretet motiválja legnemesebb érzéseit is:, szerelmét, szülői szeretetét: társában, gyermekében is önmagát szereti. Korunk embere önimádatának legfőbb indokát így fogalmazza meg „ez neked jár"! A nagy parancsolatot, hogy ti. „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből..." úgy értelmezi, hogy szeretnie kell magát, mert ő azonos az istenséggel. Egyre nyíltabban hirdeti, hogy maga a teremtő Isten is őérte van, akinek egyenesen kötelessége az embert támogatni és kiszolgálni mindenben. Felelősségre vonja Istent személyes életének bajaiért, és a társadalom minden gondjáért a keresztyének Urát (a keresztyén-bibliai tanokat és a keresztyén nevelést) okolja. Ennek eklatáns példája az EU-ban testet öltött ember-istenítő liberalizmus, amely Isten- és keresztyénség-ellenes, beleértve a keresztyén oktatást is.
Posted on: Wed, 17 Jul 2013 19:35:00 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015