Tudomány-régészet-történelem Egy Árpád-kori templom - TopicsExpress



          

Tudomány-régészet-történelem Egy Árpád-kori templom maradványait találták meg Visontán Eger, 2013. október 2., szerda (MTI) - Heves megye története szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során. A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19. századi épen maradt viselet került elő. Nagy László, a szeptember közepén befejeződött kutatást folytató egri Dobó István Vármúzeum régésze az MTI-nek elmondta: a Szent Kereszt Felmagasztalása templom falai a 14-15. században épülhettek, míg a most feltárt Árpád-kori templomé a 12-13. században. Egyhajós, félköríves szentélyű, nyugati oldalán két pillérrel ellátott román stílusú templomról van szó, melynek falait kváderkövekből, azaz négyszögletűre faragott kövekből emelték. A ma álló templom részben ezekre a falakra épült. A szakember szerint a falmaradványok mellett a jelenlegi templomon belül mintegy harminc, a 13. és 19. század közti időszakból származó sírt is találtak. Némelyikben szépen formált bronz veretekkel díszített koporsók voltak, ami arra utal, hogy előkelő személyek sírjairól van szó. A legfontosabb lelet azonban egy 18-19. századra tehető épen maradt viselet - hangsúlyozta Nagy László, hozzátéve: ritkán kerülnek elő ilyen ép állapotban földbe temetett a ruhadarabok. A kutatóárkokat a régészek visszatemették, az Árpád-kori templom alaprajzát az új járófelületen jelzik majd. Ez - reményeik szerint - még az idén látható lesz. A sírból előkerült viseletet már a Nemzeti Múzeumban restaurálják, ezek várhatóan jövőre lesznek majd megtekinthetők Visontán.
Posted on: Wed, 02 Oct 2013 19:33:29 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015