Társadalmi kórkép egy nemi erőszak per nyomán Alter Ego - 2013. augusztus 29. csütörtök 04:49 - 35 hozzászólás A cikk gondolatindítójául szolgáló, kellő médiafigyelmet nélkülöző büntetőper kiválóan példázza azokat a káros társadalmi és jogalkalmazási szokásokat, amelyek keretei között ártatlanul megvádolhatnak, jogsértő perek során tartósan bebörtönözhetnek, morálisan és egzisztenciálisan tönkretehetnek férfiakat. A különösen botrányos bírósági eljárásból számos tanulságot lenne szükséges levonnia a társadalomnak a nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárások körültekintő, tisztességes kezelése érdekében. A cikkbe beágyazott videofelvétel a Magyar Televízió Kékfény című (2013. június 24.) műsorának digitálisan rögzített változata. A riport egy négy éve húzódó, immár három bíróság által is tárgyalt, de máig a jogerős döntést nélkülöző pernek az elképesztő történetét tárja fel. Bár általában nem tekintem újságírói feladatnak büntetőperek vádlottainak bűnösségét vagy ártatlanságát taglalni, azonban az első fokú bíróság eljárása olyan mértékben ingatta meg az igazságszolgáltatásba vetett hitemet, hogy ettől a korábbi szokásomtól most eltekintek. A történet lényegében egy olyan abszurd vígjáték, rémdráma és tragédia egyszerre, amilyet hét hollywoodi forgatókönyvíró együttes erőfeszítésekkel sem lenne képes kiagyalni. Ha hatásait és kimenetelét tekintve nem lenne véresen komoly az ügy, akkor még “viccesnek” is nevezhetnénk azt a bírósági eljárást, amely zárt tárgyalás elrendelésével lényegében kizárta a társadalmi kontrollt a tárgyalóteremből, majd szakértők igénybevétele nélkül, személyes benyomások és prekoncepciók mentén ítélkezett. A bíróság “megspórolta” a szakszerű és elfogulatlan ítélkezés szinte minden kellékét, viszont egyetlen dologgal nem takarékoskodott; a büntetéssel. Összesen 18 év 8 hónap fegyházbüntetést róttak ki a vádlottakra. Bár a másodfokú bíróság kimondta, hogy “az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan”, azért vegyük részletesen sorra a per során elkövetett eljárási hibákat: Megalapozatlan, felderítetlen tényállás, iratellenesség, tényről tényre való hibás következtetés, szakértők mellőzése, elfogultság, bizonyítási kötelezettség elmulasztása. Még ha igaznak is tekintenénk azt a felvetést, hogy efféle bírósági “tévedés” csak szökőévenként fordul elő, már az is elviselhetetlenül sok lenne. Vajon miért nem kapott ez az ügy kellő társadalmi visszhangot, és ezen a konkrét ügyön kívül vajon hány hasonló esetet tárgyalnak akár jelenleg is zárt ajtók mögött a bíróságok? Vettem a fáradságot és az interneten különböző jogi fórumokon kutattam hasonló esetek után. A nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyanúja miatti perekhez kapcsolódó párbeszédekben állandó elem, hogy a vádlottak úgy érzik, hogy részrehajló eljárás folyik ellenük; a bizonyítékok és körülmények prekoncepciózus, erőszakoltan a vádlottat terhelő értelmezése gyakori panasz. A vádlottak ügyvédeinek biztatása pedig olykor abszurd módon abban merül ki, hogy “úgysem fog semmi jó kisülni az ügyből”. Könnyen támadhat bárkinek az a benyomása, hogy ha valaki nemi erkölcs elleni bűncselekmény gyanúsítottjaként bekerül a bűnüldözés húsdarálójába, akkor ártatlanság ide vagy oda, sok jóra többé nem számíthat. Úgy tűnik, hogy mind az igazságszolgáltatás, mind a média az ártatlanság vélelmét nem ismerve, elképesztő boszorkányüldöző szenvedéllyel esik neki a szexuális bűncselekmények gyanúsítottainak. Jól szemléleti a konkrét gyulai ügy is, hogy a körülmények rendkívül szerencsés összejátszása mellett is csak sok éves tortúra után mentesülhetnek az eljárás terhei alól a vádlottak. Minden szakértői véleménnyel szemben az idő közben prostituáltnak álló, Münchausen szindrómás hazudozó K. Alexandra vádlónak egyetlen állítása és egy kevés olcsó ripacskodása elegendő ahhoz, hogy ne bűncselekmény hiányában, hanem csak bizonyítottság hiányában zárják le az eljárást. Minden további nélkül megteheti a vádló, hogy akár hetente váltogatja a vallomásait és ezen az úton minden bizonnyal mentesülhet az alól is, hogy hamis vád miatt őt felelősségre vonják. A főbb problémák mellett érdemes felvetni a szenzációhajhász, feminista ihletettségű média felelősségét is. Míg a bizonyított bűncselekményeken már-már perverz kéjjel, hosszasan csámcsog a sajtó, és ezzel aktív részt vállal a férfiak démonizálásában, addig az ártatlanul megvádolt férfiak ügyére legfeljebb jelentéktelen figyelmet fordít. A szakszerű és tisztességes tájékoztatás hiányának tudható be az is, hogy a társadalom nem bír megfelelő információkkal a nemi erkölcs elleni bűncselekmények előfordulási arányáról sem. A Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályának 2011 évi adatokból készített részletes statisztikája kimutatja, hogy az egész évben elkövetett összesen 451 371 bűncselekmény közül mindössze 1032, vagyis az összes bűncselekmény 0,2 százaléka (!) volt a nemi erkölcs elleni bűncselekmény (erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, megrontás). Bár a bűncselekmények elkövetőinek nemek szerinti megoszlása nem tisztázott, azonban nyilvánvalóan egy bizonyos részük nő. Bár a 112 000 bűnelkövető közül mindössze csak 101-en (hozzávetőleg 0,09 százalék) követtek el erőszakos közösülést, mégis hangos feminista kampányok témája ezen bűncselekmények “problémája”. A feminista aktivisták hisztériakeltő fellépésükkel nem csak a nőket riogatják, hanem lényegében a teljes férfi társadalom ellen folytatnak lejárató hadjáratot. Mindennek kevesebb értelme van, mintha a nagyságrendekkel gyakrabban előforduló (0,2 százalék) “robbanóanyaggal való visszaélés” megnevezésű bűncselekménnyel kapcsolatban kampányolnának, és azt követelnék, hogy minden utcasarkot bombakereső kutyákkal vizsgáljon át a rendőrség, nehogy a sarki hentesnél felrobbanjon valami. Miközben a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma évről évre egyre jelentéktelenebb, a statisztikák tanulsága szerint 1992 és 2011 között az előfordulásuk a felére-harmadára csökkent, addig az ezekkel kapcsolatos hamis vádak száma érezhetően növekszik. Ki ne tudná, hogy az USA-ban és több európai államban a szexuális bűncselekményekkel való vádaskodásnak külön “kultúrája” burjánzik. Szemmel láthatóan ez az alantas férfigyűlölő társadalmi szokásrendszer feminista közvetítéssel hazánkba is betolakodni igyekszik. Már megvannak a szószólói azoknak törekvéseknek, amelyek a vádak megfogalmazásához és az ítélkezéshez egyre kevesebb feltételt tartanának szükségesnek, és egyre szélsőségesebb, a jogbiztonságot veszélyeztető gondolatokat propagálnak a szexuális erőszak bizonyíthatóságáról. Az elmúlt évben a Pesty Fekete Doboz “Szex-Hazugság-Vádirat“ című dokumentumfilmjében igyekezett rávilágítani a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos hamis vádak problémájára. A film egyik riportalanyaként Dr. Gál Péter ügyvéd a következőképpen nyilatkozott: “Van most egy új divat Magyarországon; ha egy anyuka szeretné kapni a gyermektartásdíjat, anélkül hogy kapcsolatot kéne tartani akár neki, akár a gyereknek az édesapjával, akkor fel kell jelenteni pedofiliáért. Legalább három ilyen ügyem van most. (…) A büntetőeljárásban kirendelt szakértő expressis verbis leírta, hogy az édesanya otrojálja a gyereket, az édesanya adja a gyerek szájába, hogy mit kell ahhoz mondani, hogy az apját elítéljék… Senki nem foglalkozott ezzel… Senki az égvilágon.” Sajnos Dr. Gál Péter ügyvéd szavai is igazolják a feltevést, hogy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyanújával kapcsolatos ügyekben a részrehajló bírósági eljárás egyre általánosabb gyakorlatként figyelhető meg. Ilyen körülmények között pedig nem nehéz hitelt adni annak az állításnak sem, hogy immár egyes szakértők és ügyvédek kifejezetten a férfiak elleni szexuális természetű hamis vádak kivitelezésére specializálódtak. Sürgető szükségszerűség, hogy a jogásztársadalom felismerje a veszélyes társadalmi trendeket és a jogalkotás megfelelő eszközökkel vessen gátakat ezeknek. Ha a családon belüli erőszak problematikája kapcsán a feminista lobbi változásokat követelt és eszközölhetett ki jogrendszerünkben, akkor minden bizonnyal a férfitársadalom is a siker reményében léphet fel olyan új jogi szabályozás érdekében, amely a törvény kellő szigorával képes megóvni a férfiakat a hamis vádak ellen. Kézenfekvő megoldásnak nevezhetnénk, ha tekintettel kivételes társadalmi veszélyességére a szexuális természetű hamis vádak büntetési tételei megemelésre kerülnének; ideális esetben olyan módon, hogy a hamis vádban szereplő nemi erkölcs elleni bűncselekmény büntetési tételével legyen büntethető a hamis vádló. Példaként: Aki erőszakos közösüléssel vádol meg mást hamisan, arra a erőszakos közösülés büntetési tételével azonos, akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztés legyen kiszabható. Elengedhetetlen kötelessége lenne a társadalomnak gondoskodnia arról, hogy megóvja egyrészt a férfiakat a jogi visszaélések, hamis vádak talaján elburjánzó terrortól, valamint a családjog tisztaságát a visszataszító manipulációktól, és ezzel együtt az egész társadalmat a jogrendszer devalválódásától, annál inkább is, mivel ezekre a jelenségekre más államokban kellően riasztó példákat láthatunk.
Posted on: Sun, 10 Nov 2013 16:36:08 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015