Tömegmészárlás és kutyalakoma Június 21-23. között, a - TopicsExpress



          

Tömegmészárlás és kutyalakoma Június 21-23. között, a nyári napfordulót ünnepelve kerül megrendezésre a kínai Yulin városában a Kutyaevő Fesztivál, ahol több tízezer kutyát ölnek le döbbenetes körülmények között, majd eszik meg őket. Számos állatvédő és civil szervezet is felhívta már a figyelmet ezekre a kegyetlenségekre. Többen kérték az amerikai és a brit kormányt, hogy legalább petíciókkal lépjenek közbe. A Fehér Ház honlapján emiatt szerepelt is egy petíció, amit aláírhattak az emberek, akik elítélik ezeket a tetteket, hogy megálljt parancsoljanak a yulini fesztiválnak. A hongkongi székhelyű civil szervezet, az Animals Asia nyílt levele szerint a fesztiválra szállított kutyák egy része kóbor, másik részét úgy rabolták el. A szállítás körülményei is kegyetlenek. Mocskosan, egymást gyakorlatilag összenyomva szállítják a kutyákat teherautókon, alacsony csirkeketrecekbe zsúfolva. Az ilyen embertelen szállítás nemcsak a veszettség, de egyéb kórok terjedését is elősegíti. A kínai hatóságok hivatalos álláspontja alapján a fesztiválon elfogyasztott kutyák mindegyikét helyi farmerek nevelték fel, kimondottan erre a célra. Ez a fesztivál mindössze a jéghegy csúcsa, hisz naponta rengeteg lopott kutyát mészárolnak le kegyetlenül és értékesítenek illegálisan éttermeknek. A tétlenséget megelégelve a Julius-K9 úgy döntött, beszüntet mindennemű, Kínába irányuló kereskedelmet, amíg a kínai állatvédők nem lépnek fel látványos, határozott akciókkal az ilyen és hasonló jellegű rendezvényekkel szemben. A szállítási tilalom alól mindössze egy termék mentesül. Egy olyan kutyahámfelirat, amin a „nem étel” ("No Food”) szöveg szerepel kínaiul. Június 20-át, ennek az elképesztő és szégyenletes fesztiválnak a „csúcsnapját” a Julius-K9 a Társállatok világnapjává nevezi ki. Ekkor érkeznek be ugyanis Kína távoli vidékeiről is teherautón, vonaton, nyomorúságos ketreceikben a kutyák. Német juhászok, retrieverek, sok faj- és keverékkutya, kik több víz és élelem nélküli nap után talán már megváltásnak fogják fel a halált. Ez alkalomból idén a Julius-K9 a „Stop Killing Dogs” feliratú pólók értékesítéséből befolyó összeget állatvédelmi reklámok készítésére fordítja. Felhívást intéz továbbá minden felelős gondolkodású állattartóhoz, hogy ne vásároljon Kínában készített kisállat-felszerelést. A következő albumot csak erős idegzetűeknek ajánljuk! https://facebook/media/set/?set=a.424401587658923.1073741829.365407080225041&type=3
Posted on: Wed, 19 Jun 2013 16:14:52 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015