Vállalkozót csinálnak munkanélküliekből A fiatalok - TopicsExpress



          

Vállalkozót csinálnak munkanélküliekből A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében májusban. 1600 fiatal munkanélküli fiatal válhatna vállalkozóvá. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az új programmal kapcsolatban elmondta: a pályázat keretösszege csaknem 7 milliárd forint, amellyel 1.600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni. Önfoglalkoztatás Szintén az önfoglalkoztatást segítendő már nyitva van az a pályázat, amelynek keretében maximum 3 millió forint tőkejuttatás nyerhető el vállalkozás indítására. Ennek több mint egymilliárd forintos forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják - ismertette Czomba Sándor. Az államtitkár az NFA forrásaiból megvalósuló pályázat kapcsán ismertette, hogy támogatás azoknak nyújtható, akik legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők, vagy rehabilitációs járadékban részesülnek, vagy akik az önfoglalkoztatást egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként oldják meg. A nyertesek 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatást nyerhetnek el. Maximum 2 millió forintig vissza nem térítendő a támogatás, és lehetőség van 20 százalék előleg folyósítására. Hozzátette, hogy korábban több kiemelkedő vállalkozói ötlet halt el előleg hiányában, illetve amiatt, hogy utófinanszírozottak voltak a pályázatok. Példaként említette, hogy 3 millió forint támogatási összeghez ténylegesen 5-6 millió forintra volt szükség a megkövetelt fedezet miatt. Két fázisú program Czomba Sándor kiemelte, hogy a 120-150 százalékos fedezet helyett a már nyitva lévő pályázatnál a valamennyi bankszámlára szóló inkasszó is elegendő biztosítékként. A pályázatokat a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szerint illetékes munkaügyi központokhoz lehet benyújtani. A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatról az államtitkár elmondta: annak alapvető célja a 18 és 35 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező, új egyéni vagy mikro vállalkozást indítani tervező fiatalok segítése.
Posted on: Wed, 28 Aug 2013 09:47:43 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015