Védhető-e az apák elleni diszkrimináció? Nők által tönkretett édesapák figyelmébe Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor a különélő, válófélben lévő feleség tönkre akarja tenni közös gyermekük édesapját. Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor a bíróságot ez nem érdekli. Jól ismerjük azokat az apákat, akik hasonló történetek áldozatai lettek. „Ha túléled is testileg, belül a lelkedben már véged van. Nincs emberi méltóságod, nincs szíved, önbecsülésed, nincs semmid.” –írja az egyik. A sebek, amelyeket ezek a nők az apákon ütnek, -sajnos sok esetben gyógyíthatatlanok. Megfosztják őket emberi méltóságuktól. Megalázzák őket, elrabolják az emberségüket, az önbecsülésüket és ők nem tehetnek semmit. Tűrniük kell, hogy az anya és a Hatalom mosogatórongyot csináljon belőlük. A családjogi perekben tapasztalható férfiellenes részrehajlásokkal foglalkozó jogi szakirodalom áttekintésekor a szerző (Tillitski) megállapította, hogy a hátrányos diszkrimináció széleskörű. Ezt jól illusztrálja egy családjogi bírónak tulajdonított mondás: ”Soha nem láttam borjakat, amelyek a bikát követték volna. A borjak mindig a tehenet követik. Ezért én mindig a mamáknál helyezem el a gyermekeket”/A bíróságok nemi diszkriminációját vizsgáló bizottság jelentése,1992 p.742/. Hasonlóképpen kimutatható, hogy az apák láthatási jogát messze nem kényszerítik ki olyan mereven, mint a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét /előbbi bizottság,1992/. Ez a férfiak elleni hátrányos megkülönböztetés a családjogi perekben oda vezet, hogy kialakul az apáknak egy sajátos csoportja, akik akaratlanul tehetetlen, kiszolgáltatott áldozatai lesznek a rendszernek/Tillitski,1992/. Ez a helyzet még inkább felbátorítja a DRMMS-ban szenvedő nőket arra, hogy rosszindulatú magatartásukat leplezetlenül kimutassák. Pedig van megoldás! Az esetek döntő részében jól tetten érhető két szindróma, a PAS és a DRMMS. Előbbi a Szülői Elidegenedés/Elidegenítés Szindróma (angolul Parental Alienation Syndrome/PAS), utóbbi a Válással összefüggő rosszindulatú anya szindroma (Divorce Related Malicious Mother Syndrome/DRMMS) Ki kell végre mondani valakinek: ezen hadjáratok elsődleges indoka az esetek döntő többségében a tartásdíj! Azaz: fizess minél többet, de ne láthasd a gyermekedet! Míg a közvélemény sajnálja a valóban deviáns apák negligációja által a nőkre és gyermekekre szakadó nehézségeket, addig a média rendre elkerüli annak a háborúnak a bemutatását, amelyet a nők egy sajátos csoportja visel tartásdíjat fizető, törvénytisztelő apák ellen. Ügyvédek, therapeuták nap mint nap szembesülnek olyan rémtörténetekkel, melyek szerint az anyák ezen sajátos csoportja kifejezetten gonosz, deviáns magatartást tanúsít ártatlan apák és ártatlan gyermekeik irányában. Sajnos, a hazai irodalom viszonylag kevés figyelmet szentel a problémának. A válófélben lévő férjeket komoly támadások érik, mely cselekmények messze meghaladják a gyermekek puszta manipulálását. Ezen cselekmények azt jelentik, hogy egyes anyák készek szándékosan áthágni a társadalmi törvényeket. Végül vannak olyan anyák, akik – azzal a céllal,hogy elidegenítsék utódaikat az apjuktól – kitartóan rosszindulatú magatartást tanúsítanak még akkor is, amikor képtelennek bizonyulnak a sikeres elidegenítésre. Összefoglalva: ezek az esetek egy súlyos abnormalitásra utalnak. Magyarországon a bíróságokon szinte szisztematikusan kirekesztik vizsgálódási körükből ezen szindrómákat, pedig ezek megállapítása jó esélyt ad az édesapáknak ahhoz, hogy szeretett gyermeküket ismét a magukénak mondhassák. Nem kell ehhez több, mint egy hivatását szerető ügyvéd és egy olyan szakértő, aki úgy a fenti szindrómákat, mint a szükséges vizsgálati módszereket ismeri és gyakorolja. Addig azonban, amíg a hatóság sok esetben lelkiismeretlen, elfogult, leginkább inkompetens szakértőket rendel ki, aki szakmájuk alapvető szabályaival sincsenek tisztában, erre viszonylag kevés az esély. Több esetet ismerünk, ahol a szakértő az apát meg sem vizsgálta, úgy hozta meg ellene szóló szakvéleményét. Természetesen nem lehet és nem is szabad általánosítani, sok esetben kitartó munkával igenis sikert lehet elérni, -mint azt több példa is tanúsítja. Vannak boldogabb országok, ahol a PAS szindróma olyannyira elismert, hogy „nem átallották” törvénybe is foglalni. Amíg nálunk a bírók többsége nem hajlandó ezzel a problémával szembesülni és foglalkozni, ilyen pl. a világ végén lévő Brazília, ahol 2010-ben a 8069 sz. törvény tartalmazza a szülői elidegenítési tünet együttessel kapcsolatos rendelkezéseket. A törvény többek között kimondja: „A szülői elidegenítési tünet együtteshez tartozó cselekmény sérti a gyermek egészséges családi élethez fűződő alapjogát, megvalósítja a gyermek lelki bántalmazását, csakúgy, mint a szülői felügyeletből fakadó kötelezettségek megsértését.” „Igazolni kell, hogy a szakértő szakmai vagy tudományos munkássága alapján jogosult arra, hogy a PAS tünet együttest vizsgálja.” „A szakvéleményt az adott esetnek megfelelően széles körű pszichológiai vagy bioszociális alapokra kell helyezni.” Ide tartozik a periratok részletes, mindenre kiterjedő tanulmányozása, a személyes és elfogulatlan beszélgetés mindkét szülővel, az események kronologizálása, az érintettek személyiségének alapos vizsgálata stb. stb. Mi is az, ami megalapozza e vizsgálatok szükségességét? A sértett, bosszúszomjas anya kész a legrosszabbat is elhinni volt szerelméről, gyermeke édesapjáról és túldimenzionálja vagy félreérti a gyermek viselkedését vagy egy megjegyzését. Így azután szép lassan kreálódik egy történet, amelyet azután már csak a hatóság elé kell vinni. Utóbbi időben az egyik legkedveltebb történet a gyermek abuzálása. Ha a nőnek szerencséje van, még börtönbe is juttathatja gyermeke édesapját. Több ilyen esetről is tudunk az utóbbi időben, elegendő csak a törökbálinti lelkész esetére hivatkozni. A gyermek pedig kiszolgáltatott a vele élő szülőnek. Természetesen szereti, meg akar neki felelni, így azután szép engedelmesen elmondja, amit hallani akarnak tőle, az „elfogulatlan” pszichológusok pedig ezt sok esetben alátámasztják. A legkártékonyabb, a bíróságokon többnyire következmények nélkül maradó eset, amikor az anya quasi koalícióba vonja a gyermeket, azaz a másik szülővel kapcsolatos negatív érzelmeit nem képes függetleníteni a gyermek másik szülőhöz való viszonyulásától. Mindezek mögött gyakran húzódik meg valamely személyiségbeli probléma, leggyakrabban személyiségzavar, amely több esetben feltáratlan marad, vagy pedig a bíróságot nem érdekli és a gyermeket az anyának ítéli akkor is, amikor még egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy ezzel tönkre teszik a gyermeket. A gyermek újbóli és újbóli szakértői vizsgálata pedig úgynevezett másodlagos viktimizációt eredményezhet, amely többek között a pszichoszexuális fejlődés sérülését eredményezhet és egész felnőtt életére kiható problémákat generálhat, de az is prognosztizálható, hogy a későbbiekben a gyermek mindkét szülőjével szembefordul. Ezért fontos, hogy a gyermeket csak egyszer, maximum kétszer vizsgálják, de az a személy, aki a vizsgálatot végzi, megfelelő tudással és gyakorlattal bíró, elismert szakértő legyen. Örömmel mondhatjuk el, hogy irodánk a legjobb szakértőkkel működik együtt, akik úgy hazai, mint nemzetközi téren is a kérdések elismert szakértői. Más kérdés és külön tanulmányt igényel, hogyan kezelik a bíróságok a magánszakvéleményeket. Megkerülni azonban az abban foglaltakat nem lehet. Néhány szót tehát arról, miben áll e két szindróma lényege: I. A Szülői Elidegenedés/Elidegenítés Szindróma (PAS) egy olyan rendellenesség, mely elsődlegesen a gyermek-elhelyezési vitákkal kapcsolatos környezetben jelenik meg. Az elsődleges megjelenése: a gyermek általi befeketítési kampány a jó és szerető szülő irányában, melynek nincs bizonyítéka, igazolása, megokolása. Abból a kombinációból ered, mely egyrészről a programozó (agymosást alkalmazó) szülő ráhatásából (indoktrinációjából) áll, másrészt a gyermek saját közreműködése a célszülő rágalmazásában. Amikor valós szülői abuzus vagy elhanyagolás áll fenn, és emiatt a gyermek ellenségessége igazolható a Szülői Elidegenedés/Elidegenítés Szindróma nem alkalmazható !!. A PAS során a gyermekelhelyezés vitája csupán a jéghegy csúcsa, a tényleges valós kiváltó oki háttér a „ magas konfliktussal járó válás” angolul (high conflict divorce). Az anyagi javak megosztása feletti vita, a gyermekelhelyezés, stb. ennek „csak” mintegy következménye. Az elidegenítő szülő elsődleges motivációja a befeketítési hadjárat indukálásával az előny-nyerés biztosítása a bíróságon. A megfigyelt esetek túlnyomó többségében az elidegenedést generáló szülő az anya, az elidegenedés célszülője az apa. A PAS indukáló szülők tipikusan inkooperábilisak a vizsgálóval, aki szeretné megítélni a szerepüket a gyermekük befeketítési kampányában. Tipikusan ők azok, akik ellenállnak a célszülő mindazon kísérleteinek, hogy független vizsgálóhoz vigyék a gyermeket. Inkább olyan mentálhigiénés szakembert keresnek, aki elég naiv ahhoz, hogy „vegye” a gyakran hamis manőverüket. Gyakorta választanak olyan vizsgálót, aki - igazságtalan módon - megelégszik az ő, és a gyermek meghallgatásával, és nem tesz kísérletet a másik fél meghallgatására és megfelelő értékelésére. Általában az elidegenített szülő az, aki valószínűbben hoz anyagi áldozatot, annak érdekében, hogy megfelelő (elsősorban semleges) vizsgálóhoz kerüljön a gyermek. A programozó szülő ennek ellenáll. Az abuzus-elhanyagolást elkövető szülők általában igen vonakodnak a független vizsgáló felkeresését illetően, erősen ellenállnak az ilyen jellegű beszélgetéseknek, találkozóknak. Felismerik ugyanis, hogy a vizsgálat feltárhatja súlyos szülői alkalmatlanságukat. A megvádolt szülő, aki felismeri, hogy gyermeke az indoktrináció, iletve a PAS áldozata, - melyben ő maga a célszemély - messze nagyobb valószínűséggel fog erőfeszítéseket tenni egy független vizsgáló felkeresésére. A PAS-t indukáló szülő és a valós abuzus-elhanyagolást elkövető szülő e tekintetben nagyon hasonló. Mindketten - igen nagy valószínűséggel - kévéssé kooperábilis. Ezzel szemben a PAS indoktrináció áldozatává vált szülő, sokkal nagyobb valószínűséggel együttműködő, mint ahogyan az a szülő, aki tényleges abuzus áldozata. Röviden, az a szülő, aki bűnös a vádban (legyen az PAS indukció vagy abuzus), nagy valószínűséggel inkooperábilis, míg az a szülő, aki áldozat (legyen az PAS, vagy abuzus célszemélye)- valószínűbben együttműködő. Összegezve: A fentiek jól differenciálnak az olyan házaspárok vonatkozásában, mikor az egyik fél vádol, a másik tagad (melyikük hitelesebb?). Ugyanakkor nem differenciálja egymástól a PAS induktort és az abuzus-elhanyagolást elkövetőt, mivel mindkettő közös vonása az inkooperabilitás. A két szülő relatív hitelessége A PAS indukáló szülők gyakran tudatosan koholmányt fabrikálnak, amely néha téveszmévé fejlődik. Néha nyilvánosan hangoztatják, és akár el is hihetik a legabszurdabb és legnevetségesebb vádakat, különösen, amikor a szexuális abuzus vádja épül bele a PAS-ba. Ezzel szemben a PAS célszülő jóval nagyobb valószínűséggel hiteles, és magasan valószínűbben fedi fel a csalásokat a megítélés folyamatában. A tényleges abuzus-elhanyagolást elkövető szülő nagyobb valószínűséggel hazudik, különösen a cselekményével kapcsolatosan. Tehát hazudnak másoknak, és akár saját maguknak is. A tagadás a centrális védekező mechanizmusuk. Ezzel szemben az a szülő, aki megpróbálja megvédeni gyermekeit az abuzustól, messze magasabb valószínűséggel fedi fel a csalást a megítélési folyamatban. Következésképpen az abuzust el nem követő szülő panasza és tagadása általában hitelesebb. Összegezve: A PAS induktor szülő és az abuzus-elhanyagolást elkövető valószínűbben követ el csalást. Az ilyen szülők (ex)házastársa valószínűbben leplezi le a csalást a kiértékelés egyéb aspektusaiban. A gyermek programozása a befeketítési hadjáratra A PAS programozási folyamat lehet aktív és megfontolt, vagy passzív és kifinomult. Amikor aktív, a gyermeket szándékosan arra programozza, hogy nyilvánítsa ki befeketítő kijelentéseit, panaszait a célszülőről, ebben az esetben a programozó szülő teljes mértékben tudja, hogy a bevésett anyag hamis. Ugyanez a cél megvalósulhat finom manőverekkel is, mint amilyen a gyermek bátorítása arra, hogy a célszülőt kritizálja, és a gyermek kritikájának valósnak történő elfogadása, legyen az bármily nevetséges. A programozási folyamattal egybehangzóan a PAS induktor gyakran támogatja a gyermek (aktív) részvételét a befeketítési hadjáratban. Ez ugyanúgy vonatkozik a programozott anyag egészére, mint a gyermek saját, aktív részvételéből származóra. Megfelelő vizsgálat, célzottan elvégzett közös interjú során (melyen a gyermek és a PAS induktor vesz részt) a programozási processzus a szakember számára észlelhető. A valós abuzus-elhanyagolást elszenvedett gyermekek esetében a gyermekek jól tudják, hogy mi történt, és nincs szükségük semmilyen befolyásra, emlékeztetésre, vagy instrukcióra, előkészítésre a nem-bántalmazó szülő részéről. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy valóban bántalmazott gyermek a közös interjú során nem kérheti a szülő segítségét, hogy visszaemlékezzen apróbb részletekre. Senkinek sem tökéletes a memóriája, a gyermekeké pedig a felnőttekétől kevésbé képes események részleteinek előhívására. A valójában bántalmazott gyermek mégis könnyedén visszaemlékezik, és nem mutat olyan fokú függőséget, dependenciát az előidézés során, mint a PAS gyermek. Az előbbi esetben egy szó vagy egy mondat a nem-bántalmazó szülőtől, és az egész incidens a gyermek eszébe ötlik, és akkor előhívható elfogadható mértékű pontossággal. Ezzel szemben a programozott gyermeknek nincs aktuális tapasztalata a kapcsolódásokról, jóval több segítséget és támogatást igényel a programozó szülőtől, hogy végigmondhassa a történetet. Eközben szépen és látványosan kialakul a gyerekben az u.n. hamis emlékezet, s végül már maga is elhiszi, amit a másik szülő (az anya) beleprogramozott. A hamis emlékezet feltárása ugyancsak megfelelő szakértelmet igényel. Ezzel szemben a valós abuzust elszenvedett gyermeknek nincs szüksége *asszisztenciára* a történet elmondásához. Túlvédő és kizárólagossági manőverek A PAS induktor-szülő gyakran túlvédő, túlféltő. A gyermeket úgy kezeli, mint saját tulajdonát. Ehhez kapcsolódnak a kizárólagossági manőverek; igyekszik a célszülőt elszeparálni a gyermektől, mely nem pusztán csak fizikális elkülönítésre vonatkozik, hanem a gyermek életének fontos kérdéseiben történő döntésből is kizárja a másik szülőt. Ez a kizárólagosság általában extendálódik, kiterjed egyéb területekre és személyekre is, melyek függetlenek a célszülőtől. Civilizált államokban civilizált szülők tudják, hogy a gyermek érdeke a másik szülővel való kapcsolattartás, - még ha ellenőrzött, szabályozott feltételek mellett is - és reménykednek, bíznak abban, hogy a kialakult helyzet rendeződik. A civilizált bíróságok valóban szakértő, empatikus bírái, a gyámügy tisztviselői pedig ezt támogatják. A PAS szimptómái: 1.) Befeketítési hadjárat Tipikusan, a gyermek „ meg van szállva” az egyik szülő gyűlöletével. A gyűlölet szó azonban csak részlegesen használható, mivel sok pozitív érzelmet (is) érez(het) az állítólagosan megvetett (elítélt) szülő irányában, ezek kifejezése azonban nem megengedett. Ezek a gyermekek a „gyűlölt” szülőről becsmérlően beszélnek, anélkül, hogy zavarban lennének, vagy bűnösségérzésük lenne. A szülő befeketítésének litánikus jellege van. Minimális buzdításra, sarkallásra (jogászok, rendőrök, egyéb szakemberek), a lemez „bekapcsol”. Érdemes megjegyezni, hogy a gyermekek az utóbbi időben olyan hatalommal ruházódtak fel, mellyel soha korábban a történelem folyamán. Az abuzus ügyekkel kapcsolatba kerülők szinte kivétel nélkül kézpénznek fogadják el a gyermek állításait (melynek valóságtartama külön tanulmányt igényel); ezek egy része azonban irreális. 2.) Gyenge, komolytalan, abszurd racionalizációija a rosszallásnak. Tipikusan a PAS gyermek irracionális, és gyakran nevetséges igazolásokkal indokolja az elidegenedését a célszülőtől. Ilyen lehet pl. évekkel korábbi apró civakodás emléke. Ezek általában triviálisak, olyan történések, melyet a legtöbb gyermek gyorsan elfelejt. Amikor azt kérjük, hogy további (komolyabb) okokat is soroljon, akkor erre nem képes. Gyakran az elidegenítő szülő egyetért a gyermekkel abban, hogy ezek az ellenségeskedés elegendő igazolásai. A programozó szülő valóságosnak fogadja ezeket a nevetséges igazolásokat, remélvén, hogy a bíróság is ezt teszi. Ez a szülő általában jobb ítélőképességgel rendelkezik egyéb területeken, de amikor az elidegenedés igazolásáról van szó, mintha ez az előbbi felfüggesztődne, tévhitek, és olyan remények jelennek meg, hogy ezeket a bíróság is elfogadja. Sajnos, túl gyakran így is történik; a bíróság akceptálja a gyermek abszurd racionalizációit, mint valósakat. 3.) Az ambivalencia hiánya Minden emberi kapcsolat ambivalenciával terhelt, és ez alól a szülő-gyermek viszony sem kivétel. Feltűnő módon a kevert érzéseknek azonban nincs helye a PAS gyermek gondolkodási sémáiban. Az elidegenített szülő teljesen rossz, az elidegenítő teljesen jó. A legtöbb gyermek (az egészségesek, de a különböző pszichiátriai problémákkal küszködők is), mikor azt kérjük tőlük, hogy sorolják fel mindkét szülő jó és rossz tulajdonságait; képesek erre. A PAS gyermek ebben a helyzetben a „rossz ” szülőről egy hosszú kritikus listát recitál, anélkül, hogy egyetlen pozitívat említene. Ezzel ellentétben a preferált szülő csak pozitív tulajdonságokkal bír, egyetlen nemkívánatos vonást sem említ. Az elidegenedett szülő évekig részt vett a gyermek nevelésében, erős kötődésben a gyermekkel, mégis a PAS gyermek most egyetlen olyan dolgot sem nevez meg, amit szeretett benne. Az ellenséges rendszer szokványosan polarizáltan működik. A programozó szülő úgy hiszi, hogy ha a gyermek egyetlen jó dolgot sem mond a célszülőről, akkor azzal az ő pozícióját erősíti a bíróságon. Tény, hogy sok esetben a bíróság a gyermeki ambivalencia hiányát a szülői viselkedés következményének véli. Az abszurd vallomás, az ambivalencia hiánya, stb. tipikusan PAS manifesztációk. 4.) A „független gondolkodó” jelensége Sok PAS gyermek büszkén állítja, hogy az elidegenedett szülő elvetése az ő saját elhatározása, tagadván bármiféle „programozási” behatást. A PAS indukáló szülő teljes mértékben támogatja ezt a „független gondolkodást”. Az elidegenítő szülő azt állítja, hogy ő szeretné, a látogatást, láthatást, rendszeres kapcsolattartást a célszülővel, - felismervén az ilyen viselkedés fontosságát. Így a gyermek „helyesen” ítéli meg, hogy a döntés, az elhatározás az övé. Az induktorszülő által mutatott szándék, zavar, tehetetlenség, stb. (akkor, amikor a gyermek ellenáll a láthatásnak), megvédi őt a kritikától. Néhány esetben a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy nem mondanak igazat (különösen az idősebbek), míg máskor olyannyira „jól programozottak”, hogy gyűlöletüket valóban a sajátjuknak vallják. 5.) Az elidegenítő szülő visszaható (rejtett) támogatása a szülői konfliktusban Amikor szülői véleménykülönbség alakul ki egy - a gyermek számára fontos - kérdésben a PAS gyermek refelexív (visszaható) módon támogatja a programozó szülőt, automatikusan úgy vélve, hogy a célszülőnek nincs igaza. Még akkor is, amikor világos, hogy a helytelenített szülőnek igaza van, - találni fog racionalizációkat az elidegenítő szülő igazának igazolására. Családi megbeszéléseken, - amikor a gyermek együtt látja a szülőket - reflexíve támogatja a programozó szülő pozícióját, álláspontját, néha még akkor is, még mielőtt a célszülő kifejtette volna álláspontját. Néha erősebben védik az elidegenítő szülő vélekedését, mint azt maga a szülő teszi. Ez a vak támogatás szintén jól használható lehet az elidegenítő szülő számára a bíróságon, remélve, hogy a gyermek tanúvallomása az ő irányába billenti a mérleget. 6.) A bűnösségérzés hiánya az elidegenedett szülővel szembeni kegyetlenség és/vagy kihasználás miatt A PAS gyermek bűntudat-mentes, nincs tekintettel a „rossz” szülő érzéseire. Teljesen hiányozhat nála a hála érzése a kapott ajándékokért, a tartásdíjért, egyáltalán mindazért a manifesztációkért, melyek az elidegenedett szülő érintettségéről, érzelmeiről és szeretetéről tanúskodnak. Természetesnek várják el az anyagi támogatást, az ajándékokat, ugyanakkor keményen elutasítják a láthatást. Gyakorta azt mondják, hogy nem akarják látni az elidegenedett szülőt, addig, amíg fel nem nőnek. Úgy vélik, hogy az elidegenedett szülőnek kötelessége számukra mindent biztosítani, és ezt egyfajta jogos büntetésként állítják be. A legkifejezőbb példa a gyermekkel való visszaélés (fizikális, szexuális, stb. abuzus) hamis vádja. Az ilyen vádaskodások szinte mindegyike az apa ellen irányul - ennek adnak hitelt, jóllehet, pl. a fizikális abuzust elkövetők túlnyomóan az anyák. A megvádolt helyzetbe kerülő apák élete szó szerint szétrombolódik, sokan börtönbe kerülnek, akár évekre is. A bűntudat hiánya a gyermeknél nem magyarázható pusztán a kognitív éretlenséggel (mely gyakran tapasztalható a vádaskodó gyermeknél), sokkal inkább azzal, hogy a gyermek a kegyetlenség ilyen pontjaival programozott, és teljesen figyelmen kívül hagyja az ártatlan áldozatára irányuló szadizmusának hatását és következményeit. Természetesen fennáll a lehetősége, hogy a gyermek bevallja a vizsgálati procedúra bármely fázisában az igazat; különösen, ha az indoktrináció nem teljes, vagy ha a gyermekben felébred a lelkiismeret. Éppen ezért a programozó szülő mindent elkövet, hogy a gyermeket nehogy (ismételten) meghallgassák, vizsgálják, különösen olyan szituációban, melyben ő nem lehet jelen. Paradox módon - az idő (pontosabban az indoktrináció) előrehaladtával - a gyermek fabrikátuma téveszme-jellegűvé válhat, kezdi elhinni saját hazugságait. Ennek a pontnak az elérésekor a programozó szülő feladja korábbi ellenállását, sőt ő lesz az, aki forszírozza a gyermek vizsgálatát, közvetlen meghallgatását, vallomástételét a bíróság előtt. 7.) „Kölcsönvett szövegkönyv” jelenléte : A PAS gyermek vallomása betanultságra jellemző kvalitású, nemegyszer frazeológiás, önismétlődő, a gyermekek által (szokványosan) nem-használatos kifejezésekkel tarkított, olyanokkal, melyeket az elidegenítő szülő használt eredetileg. 8.) Az ellenségesség kiterjesztése az elidegenített szülő barátaira és/vagy családjára A célszülő rágalmazásai gyakran expandálódnak, kiterjesztődnek, magukban foglalhatják a célszülő egész családját, baráti körét, stb. Mindazok a személyek, akikkel a gyermek korábban jó viszonyban volt, most mind „rosszakká” válnak. Lehet olyan személy is, akivel a gyermeknek nem volt és nincs is igazi kontaktusa (pl. az apa új barátnője), következésképpen a gyermeknek „nem is árthatott”; mégis a „rosszak” közé kerül. Az elutasítás, az elvetés hirtelen és megmagyarázhatatlan. A gyermek emiatt semmiféle bűntudatot nem érez (hasonlóan a programozó szülőhöz). A telefonhívások, a levelek válasz nélkül maradnak, az ajándékok visszautasítódnak, felbontatlanok, vagy éppen megsemmisítődnek (általában az elidegenítő szülő jelenlétében). Amikor az elutasított szülő rokona hívja a gyermeket, az, dühös becsmérléssel válaszol vagy gyorsan lerakja a kagylót (általában akkor, ha az elidegenítő szülő hallótávolságon belül van). A rokonokkal szembeni rosszindulatát még kevésbé tudja indokolni, pl.: „Gyűlölöm őket, mert szeretik az apát.” A PAS jellemzők összegezve: 1. A gyermek gondolkodását kitöltik a szülő kritizálására és leértékelésére irányuló gondolatok, melyek nem igazolhatóak és/vagy túlzók. 2. Tudatos, tudatalatti, tudattalan tényezők arról, hogy az elidegenítő szülő részt vesz a másik szülő gyermek általi elidegenítésében. 3. A szülő befeketítés litánia jellegű, betanult, elismételt minőségű, olyan frazeológiák, melyet a gyermek, szokásosan nem használ. 4. A gyermek olyan apró jelentőségű emlékekkel igazolja az elidegenedést, melyek triviálisak, s melyeket a legtöbb gyerek elfelejt. A gyermeket megkérdezve képtelen további kiváltó okot mondani. 5. Az elidegenítő szülő egyetért a gyermekkel, támogatja vélekedését; ezek az okok igazolják az elidegenedést. 6. A szülő gyűlölete akkor a legintenzívebb, mikor az elidegenítő szülő a gyermek és az elidegenített fél is jelen van. Amikor a gyermek egyedül van az elidegenített szülővel, a gyermek mutathat gyűlöletet, semlegességet, vagy (pozitív) érzelmeit is kifejezi. 7. Amikor a gyermek kezdi magát jól érezni az elidegenített szülővel, hirtelen hűvössé válás fordulhat elő, visszahúzódik és ellenségeskedik, azt gondolván, hogy valami rosszat követett el. Az is előfordulhat, hogy azt kéri az elidegenedett szülőtől, hogy ne árulja el a másik szülőnek azt, hogy jól érezte magát. 8. Az ellenségesség mértéke a gyermek viselkedésében, beszédében nagymértékben változhat, az elidegenítő szülőtől való távolság függvényében. 9. A gyűlölködés kiterjesztése az elidegenített szülő kiterjedt családjára, melyet a gyermek még kevésbé tud indokolni. 10. Az elidegenítő szülő nem érintett a kiterjedt család elutasításában. 11. A gyermek gyűlölete gyakorta áthatolhatatlan, ellentétes a helyzetével. 12. A gyermekből hiányzik az ambivalencia, az elidegenített szülő a teljesen rossz, az elidegenítő a teljesen jó. 13. A gyermek nem mutat bűnösségérzést az elidegenített szülő érzései miatt. 14. A gyermek fél, hogy elveszíti az elidegenítő szülő szeretetét. Végül, de nem utolsósorban: a gyerekek általában szeretik édesapjukat, s az is szereti őket. E szeretet átsugárzik a gyermekre, aki érzi azt, de nem tud vele mit kezdeni. Jól érzi magát édesapjával és/vagy annak új családjával, de ez lelkiismeret furdalást kelt benne, amely, mint a féreg, belerágja magát fejlődő lelkébe, s csak jóval később, kamasz- vagy felnőtt korában fogja kidugni a fejét és mutatkozik meg különféle pszichés vagy pszichoszomatikus megbetegedésekben, a többi embertől vagy akár saját szüleitől történő elidegenedésben, esetleg bűnözésben drogfogyasztásban stb. s amely problémának majd akkor a szakemberek hiába keresik az okát. A súlyos PAS-t indukáló szülők között a pszichopátiás személyiségűek magasabb gyakorisággal fordulnak elő, mint az általános népességben. A PAS induktor szülő pszichopátiás vonásai különösen a PAS súlyos eseteiben észlelhetők (pl. hamis vádaskodás). Pszichopátiásan viselkednek a PAS programozásával kapcsolatosan, de az életük, életvitelük egyéb területei esetleg intaktak, érintetlenek maradnak mindettől. A pszichopátiás jegyek és viselkedés a válás, vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés vitáinak kezdetekor jelenik meg náluk először. A PAS célszülője szinte minden esetben igyekszik a lehető jólétet, élelmiszert, ruházkodást, a megfelelő tanulmányokat stb. biztosítani gyermekei számára. Szívükön viselik gyermekeik sorsát, tanulmányait, oktatását, stb., annak ellenére, hogy valós döntési, irányítási lehetőségük meglehetősen korlátozott. Ők azok, akik nem nyugszanak bele láthatási joguk korlátozásába, és reménytelen szélmalomharcot folytatnak a hivatalokkal. A PAS gyermek az egzisztenciális eszközök biztosítását elvárja, természetesnek tekinti, annak ellenére, hogy ezen túlmenően adott esetben semmi egyebet (kapcsolat, láthatás) nem akar a célszülőtől. A PAS célszülő pedig meglehetősen megbízható módon biztosítja a gyermek jóllétéhez szükséges eszközöket, feltételeket. Teszi ezt annak ellenére, hogy a gyermekkel, családdal való „nem törődés” vádja igen gyakran elhangzik a befeketítési hadjárat részeként. Kiváltképpen megerősítődik ennek gyanúja azokban az esetekben, amikor ez a vádaskodás olyan gyermek szájából hangzik el, aki már életkora folytán sem lehet képes ezt megítélni. Ekkor a „kölcsönvett szövegkönyv” jelensége adhat magyarázatot. A PAS célszemélyeknek általában jó munkahelyi, foglalkozási előtörténetük van, rokonaikkal, beosztottjaikkal, főnökeikkel való kapcsolatuk kielégítő. A PAS célszülőnek nincs ellenséges, barátságtalan személyiségmintázata a vádaskodási kampányt megelőző időszakból, mikor is ez az egyik fő vád ellene. Az ellene folyó hadjáratot, annak kezdetétől követve – érthető, hogy a célszülő frusztrált és dühös, a tehetetlen düh érzésével telített. Röviden: ha a PAS célszülőnél fel is lelhetőek a dühösség vonásai, azok tipikusan az indoktrináció (céltudatos (elő)nevelés) kezdetétől jelennek meg, mint helyzeti, szituatív jellemzők, melyek nem azt jelentik, hogy a célszülő egy barátságtalan, dühös személyiség, akire ez vonásszerűen jellemző tulajdonság. II. Válással összefüggő rosszindulatú anya szindróma (Divorce Related Malicious Mother Syndrome/DRMMS/) 1./ Az anya igazságtalanul bünteti válófélben lévő vagy már elvált férjét az alábbi módokon: A./megpróbálja elidegeníteni közös gyermekeiket az apjuktól; B./másokat bevon az apa elleni rosszindulatú akcióiba; C./mértéktelen pereskedésbe bonyolódik. 2./ Az anya sajátos módokon próbálkozik megakadályozni gyermekeit abban,hogy: A./az apjukat szabályos időközökben, akadálytalanul láthassák; B./zavartalan telefonkapcsolatuk legyen az apjukhoz; C./az apa részt vegyen gyermekei iskolai és iskolán kívüli életében. 3./ A magatartás mindenre kiterjed és olyan rosszindulatú cselekményeket is magába foglal,mint : A./hazudozás a gyermekeknek; B./hazudozás másoknak; C./a törvény megszegése. Sajnos akadnak ügyvédek, akik akaratlanul bátorítják ezt az anyai magatartást. Másrészt viszont, vannak olyan ügyvédek, akik tudatosan bátorítják ezt a magatartást, mivel anyagilag abban érdekeltek, hogy az ügy minél jobban elhúzódjon. Más szóval, minél jobban elmérgesedik a pereskedés, annál nagyobb az ügyvéd haszna. Mindazonáltal, még az ügyvédek ezen kis csoportjára nézve is igaz az, hogy van egy pont,amikor már az ügyvédnek sem éri meg a további pereskedés. Egyre több ügyvéd, aki családjogi bíróságokra jár, úgy érzi, hogy ezeket a DRMMS-ügyeket a bíróságok nem kezelik megfelelően/Greif,1985;Leví,1992/. Azt a nőt,aki „nem elég zavart” ahhoz,hogy a bíróságon megvonják tőle a szülői felügyelet jogát,ezen viselkedés miatt semmiféle anyagi hátrány nem éri és börtönbe sem fogják küldeni. Ezért nagyon sok ügyfél/leginkább apák/ jelentős kudarcként éli meg azt,hogy ők és gyermekeik ki vannak téve ezen típusú magatartásnak és a bíróság még sem tesz semmit vagy csak nagyon keveset ennek orvoslására. Mekkora a DRMMS gyakorisága? A válasz: nem tudjuk. Gardner/1989/ arról tudósit, hogy a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos pereskedések kb.90 %-ában merül fel a szülői elidegenítés valamilyen aspektusa. Továbbá, Kressel /1985/ - a vonatkozó adatokat vizsgálva – kimutatta, hogy a szülői felügyeletet gyakorló anyák közel 40 %-a megtagadta a láthatást a volt férjtől azért, hogy büntesse őt. Ehhez kapcsolódik Arditti/1992/, aki egy 125 fős elvált-apa mintából kimutatta, hogy az apák 50 %-ánál az anya akadályozta vagy megtagadta a láthatást. A DRMMS egy fontos társadalmi jelenséget képvisel. Ez a személyiségzavar kihat a gyermekekre, szülőkre, ügyvédekre, bírókra, gondnokokra, mentálhigiénés szakemberekre és másokra. Mindaddig, amíg ezt a jelenséget nem derítik fel alaposan a tudományos és klinikai irodalomban, addig a DRMMS-ban szenvedő egyének által keltett probléma továbbra is sújtani fog bennünket. dr. Gál Péter és dr. Koreny Kinga Ügyvédi Iroda Elérhetőségünk: 1037, Budapest Bokor utca 9-13. 06 20/944-6015 06 30/640-3280 06 30/211-1888
Posted on: Sun, 27 Oct 2013 16:29:44 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015