Webber és Alonso is beszélt a Pirelli vezetőjével, pedig nem - TopicsExpress



          

Webber és Alonso is beszélt a Pirelli vezetőjével, pedig nem jó helyen kopogtatnak Paul Hembery két versenyzővel is személyes beszélgetéseket folytatott Koreában, de szerinte Fernando Alonso és Mark Webber nem jó helyen keresi a válaszokat. A gumiszállító sportvezetője továbbra is arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt kérték tőlük. Webber majd Alonso is odacsapott a Pirellinek a Koreai Nagydíj után, igaz, Alonso már az időmérőt követően is kifejtette nem túl pozitív véleményét. A cég sportfőnöke természetesen nem ért egyet a versenyzőkkel, és szerinte máshol kellene keresni a hibást. „Semmiben sem mások, mint Michael Schumacher volt tavaly. Talán egy kicsit más megvilágításba helyezi a dolgot, ha kezelned kell egy abroncsot, de te nem akarod. Akkor más a nézőpontod”- mondta Hembery az Autosportnak. „Semmi baj sincs egy más nézőponttal. Egyszerűen minket nem arra kértek korábban, mint amit most ők mondanak. Ha arra kértek volna, hogy olyan gumikat csináljunk, melyek nem kopnak, és ne legyenek kerékcserék, akkor úgy teszünk”- tette hozzá. A lap értesülései szerint Webber még vasárnap este elment Hembery-hez, hogy személyesen beszéljen vele a gumikról, és kifejtse aggodalmát. Reggel még Alonsóval beszélgetett a szakember, és a cég szóvivője a BBC-nek megerősítette a dolgot: „Paul és Fernando privát beszélgetést folytatott ma reggel különböző dolgokról.” Ami Pérez gumirobbanását illeti, Hembery ismét hangsúlyozta, hogy egy nagy elfékezés miatt kockás lett a felület, mely végül lyukat ütött a gumin. „A telemetria alapján egy nagy folt volt. Óriási lyukat vágott, mely egészen a tartó struktúráig hatolt. Ezzel nem sok mindent tudunk kezdeni.” Forrás: f1-live.hu
Posted on: Sun, 06 Oct 2013 15:06:02 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015