Zetényi Csukás Ferenc 71. ESZTENDEJE HALT REPÜLŐHALÁLT VITÉZ - TopicsExpress



          

Zetényi Csukás Ferenc 71. ESZTENDEJE HALT REPÜLŐHALÁLT VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN -Héja és a parancsnok-- 2/1.RÉSZ. 1942. augusztus 20- án Horthy István repülőgépe egy teljes bedöntésű balfordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra „hátrahelyzetbe” került és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép körülbelül másfél fordulatot perdült gyors ütemben, majd egy felet már lassabb ütemben, amelynek a végén a perdülés csaknem megszűnt. Ezután hozzávetőleg 70 fokos szögben a gép a földnek ütközött és felrobbant… Vajon mi történt azon a hűvös nyári reggelen 5 óra hét perckor az Ilovszkojei repülőtér légterében? Pillanatnyi figyelemkihagyás? Műszaki hiba? Német szabotázs? Esetleg még valami más, eddig nem ismert tényező? Az alábbi dolgozat-két részben- ezekre a kérdésekre kíván választ adni a teljesség igényével, és tisztelegni óhajt Horthy István kormányzó helyettes és repülő főhadnagy katonai pályafutása és hősi halála előtt. Igazul, szívből, becsülettel… Az előzmények: 1939-ben Csukás Kálmán vk. repülő őrnagy magyar tisztjelölteket visz ki Olaszországba a Reggiane Re 2000 Falco . I. típusú vadászrepülőgép újbóli megtekintése, kipróbálási céljából. Ugyan már 1938 végén, a kirendelt szakértő magyar delegáció mindenben megfelőnek találta a gépet, de a tényleges vásárlás előtt, még pontosításra volt szükség. Svédország már vásárolt a fent megjelölt repülőgépből, ezért, Csukás 1939 májusában, Svédországba látogat és ott is tanulmányozza e masinákat. Hogy miért a Re Falco vadászgépre esett a Légierő főparancsnokság választása? A válasz nem túl bonyolult. A németek nem adták a modern „Messzer” BF 109.tipusú vadászgépet, mert ebben az időszakban a Hitleri Németországgal nem volt felhőtlen a viszonyunk A bledi egyezménynek nem örültek igazán a németek, másfelől a repülőket a kormány hitelből szerette volna finanszírozni és ezt csak(!) az olaszok kultiválták. 70db Re 2000 Falco típusú gépre adtunk megrendelést. Az első repülő 1940.május 21-én szállt le Székesfehérváron. A Reggiana Re Falco I. tip {magyar neve Héja} vadászrepülőgép műszaki adatai Hajtómű: 1db. Piaggio P.XI.RC 40.léghűtéses 14 hengeres, kettős csillag motor. Teljesítmény 800-100.Le. Önsúly: 2090.kg Fesztáv: 11méter Magasság: 3.20méter Max sebesség: 485km/h Csúcsmagasság: 10800m Rep.idő: 3óra. Fegyverzete> Breda. S.a.F.F.A. 12.7mm iker géppuska. Még 1942. májusát írták, amikor egy meglepő parancs érkezett a légierőtől. Ennek értelmében vitéz nagybányai Horthy István tartalékos főhadnagy, Magyarország kormányzó helyettese azonnali hatállyal bevonul az akkor még szolnoki harckiképző osztályhoz, hadra fogható Héja (RE 2000) pilóta átképzés végrehajtására. Be kell osztani az I/1 (DONGÓ) század kötelékébe és azzal együtt vonul ki a hadra kelt sereghez. A szolgálat időtartalmát nem határozták meg. Horthy főhadnagy bevonulása május közepén valóban megtörtént. Az első időkben Urbán Gáspár szolnoki főispán vendége volt, majd rövidesen beköltözött a laktanyába. Ezekben a hetekben kialakult az 1./1. é a 2/1 (DONGÓ és KERESZTESPÓK) századok kivonuló személy állománya. Horthy bevonulásával, még egy problémával szembe kellett néznie a Légierőnek. Ki legyen az ő elöljárója? Ki az, aki méltó erre a posztra? Az alkalmas személy, pilóta végzettséggel rendelkezzen, rangja, beosztása megfelelő legyen, és a Kormányzó helyettes elfogadja parancsnokának. A választás a régi barátra, Csukás Kálmán-akkori- vk. őrnagyra esett. („1926. Kálmán fiam a törzstiszti tanfolyam elvégzése után nem maradt tétlen. Akkor kezdődött a katonai repülés nálunk. Egy szép nap levelet kaptunk tőle, hogy jelentkezni akar a repülői tanfolyamra, de ehhez szülői beleegyezésre van szüksége, küldjük el haladéktalanul. A repülés akkor még gyerekcipőben járt. Székesfehérváron és Szombathelyen volt tanfolyam, ő Fehérvárra jelentkezett. Vele együtt egyszerre szolgált ugyanott H. István, a kormányzó fia, akit kedves, szerény bajtársnak ismert meg. Olyan becsületesen stoppolt harisnyája volt, mondta egyszer. Barátok lettek a Horthy Pistával.” ZETÉNYI Csukás Endréné Holló Mária Visszaemlékezései 1967.) A kinevezés, azért volt kínos, mert Csukás pont, volt iskolatársát Szabó Mátyás századost, váltotta a vadászosztály élén, akinek ez a döntés a mellőzését, lefokozását jelentette. A z osztályából alakított 1. század, parancsnokságát, Bánlaky György főhadnagy lett, az első tisztje. Szabó százados, ugyan Kálmánt jó vezetőnek és pilótának tartotta, de bántotta a mellőzöttség, ezért Csukáshoz fordult tanácsért. A VÁLASZ A KÖVETKEZŐ VOLT: -; Nézd Mátyás, én ide, csapatszolgálatra vonultam be, az osztállyal együtt megyek ki a harctérre. Ezt amúgy is tudod. De megmondom neked, ha az osztály leváltásra kerülne, én még itt, Szolnokon is hosszabb ideig visszamaradok. Nyílt, egyenes válasz volt ez, tehát, amíg a Korm. helyettes pilótaként szolgál, addig ő marad itt, vagy bárhol, a vadászosztály parancsnoka. Az új felállítás során, Szabó Mátyás százados a századparancsnok, Horthy főhadnagy az első tiszt, pilóták, pedig, Bánlaky, Kőhalmi János, Pánczél Imre hadnagyok, Takács László, Lukács Otto, Römer József, zászlósok, Szentgyörgyi Dezső, Baltay Antal, Tarnay Sándor, Sós András, Nemeslaki Zoltán szakaszvezetők, a futárokat Pirity Mátyás hadnagy vezette. Az osztály Kolozsvári századának vezetőjének, Keresztes Béla századost jelölték ki Az osztályparancsnoki tisztében Csukás vk. repülő őrnagyot megerősítették. Megkezdődhetett a gyakorlatozás és itt kezdődtek a bajok. A Héjjákról egészen világosan kiderült, hogy repülési tulajdonságai miatt, nehezen repülhetőek, de nem volt más alternatíva. Pirity Mátyás hadnagy könyvéből az idézet: ;Elérkezett június és a hat Héja, valamint a személyzet a frontra indulásra készen állt. Mielőtt az első részleg a hadműveleti területre elindult volna, Csukás még egy mozgócélra történő lőgyakorlat megtartását tervezte. A Lapság közben kérte a véleményünket a Héja hadi használhatóságát illetően. Szabó Mátyás közölte velem, hogy sem ő, sem Csukás, mint tényleges tisztek, nem mondhatnak negatív véleményt a Héjáról és ez vonatkozik a többi fiatal hivatásos tisztre is. Nyilatkozni így maradtam én, akinek, mint tartalékos tisztnek nem volt különösebb vesztenivalója. Lévén a század legrégebbi pilótája és legtöbb repült órával rendelkező tagja, véleményemet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Szabó még biztatott is, hogy ne szépítsem a dolgot, hanem mondjam meg a véleményemet, minden köntörfalazás nélkül. Csukás, Szabó és Horthy véleménye azonban egyaránt az volt és ez megegyezett a többiek véleményével is, hogy bár a gépnek vannak hibái, de jobb híján meg kell elégedni azzal ami, van. A századnál az egyetlen vélemény ezután. mely az összes hiba felsorolásával a Héja hadi használatra alkalmatlannak tartotta, az én véleményem volt. Meg kell említenem, hogy Palkó László százados, a vadásziskola egyik századának parancsnoka szintén hadi használatra alkalmatlannak minősítette a Héját. Sajnos az idő bennünket igazolt. A Héjákkal teljes ütemben folyt a repülés. A kormányzó helyettes egy légi harc gyakorlat alkalmával túlhúzta a fordulót és dugóhúzóba esett. Szerencsére volt elég magassága és így a hiba nem vált végzetessé. Pedig ekkor a Héjába még nem is volt páncél beépítve. Mindannyian észrevettük, hogy a kormányzó helyettes a fordulóban túlhúzza a gépet. De kinek volt bátorsága őt erre a hibára figyelmeztetni. Ez szerintem Csukás feladata lett volna, de ő mindig csak célozgatott hibáira. Egy alkalommal megemlítettem Horthy Istvánnak, hogy mivel az Arado fel van szerelve vakrepülő műszerekkel, nem lenne haszontalan, ha kiképzésünkbe a géppel egy rövid vakrepülő kurzust is beiktatnánk. Mint vakrepülésben jártas forgalmi pilóta szívesen adnék néhány óra „függöny mögötti” oktatást a többieknek. Soha nem lehet tudni, mikor vehetik hasznát ennek az ismeretnek. A kormányzó helyettes rögtön belátta az ötlet helyességét és Csukás is beleegyezett egy sűrített vakrepülő tanfolyam megrendezésébe.” A gyakorlatot két nap alatt befejeztük és ezzel az álló céltáblára történt lőgyakorlat után itt már mozgó célra is lőttünk. A század pilótái most már ütőképessé váltak” A pilóták közül a legjobbnak Pirity Mátyás mutatkozott, de Kálmán és „Pista” barátja is az élcsoportba lőtte magát. „A Héják közül négyet én repültem be,ily módon megállapíthattam,hogy mindegyik gép iránytűje össze-vissza mutatott. Kértem ezért, hogy jöjjenek ki a kompenzálók, mert minden műszert újra kell kompenzálni. Nem tudom, hogy kinek volt az ötlete, hogy a Héjába hátpáncélt kell beépíteni. A Héjára csak rá kellett nézni s világossá vált, hogy egy faroknehézre tervezett gép. Ezért nem volt szabad túlhúzni, különösen nem, fordulóban. Mikor megláttam az ülés mögé beépített 80 kg-os vastömeget, elszörnyülködtem. Nem volt egy ésszerű megoldás. Mikor repültem a faroknehéz Héjával tapasztaltam, hogy a gép hosszanti tengely irányában a stabilitását elvesztette. Vízszintes repülés közben a gép orra előre- hátra imbolygott. Egy délután a Tisza szálló kerthelységében ültem, mikor megjelent Csukás Kálmán a parancsnokom. Leült az asztalomhoz és rövid beszélgetés után megkérdezte tőlem: Nézd Mátyás, neked, mint a század legöregebb pilótájának mi a véleményed a Héja használhatósága tekintetében? Rövid gondolkodás után azt válaszoltam neki: A gép használhatósága nem a pilótákon fog múlni. Igen!- mondta, hát a gép egy kicsit „pisis.” Ez azt jelenthette, hogy ő is tudta, hogy a gép nem mondható hadihasználatra alkalmasnak. Csukás vk. őrnagy nehéz helyzetben volt mivel ilyen feltételek mellett volt felelős a kormányzó helyettes testi épségéért. A páncélokat Csepelen és Debrecenben szerelték be a Héjákba. Az első áldozat a kis Soós őrmester volt, aki a gép átvételekor csúszott le. Mi többiek Csukás pk- val és Horthy főhadnaggyal épségben megjöttünk. Lassan mindenki megszokta a Héját. Jobb nem volt.” „A pilóták véleménye megoszlott a Héjáról. Örültek, hogy hadiszolgálatra induló vadászszázadba kerültek beosztásra, azért mégis csak egy modern gépet repülhetnek. 1942-elején csak a RATA néven ismert orosz vadászgépekről hallottunk, és a RATA teljesítménye valóban kisebb volt a Hája gépek teljesítményénél. Én magam is, azért többször jelentettük a Héja hibáit. A Légierő PK. elrendelte a kivizsgálást. Dóczy Lóránd százados és csoportja a vizsgálat végén kijelentette, hogy a Héja kifogástalan, csak az a baj,hogy a pilóták nem ismerik eléggé. Ezzel az ügy lezárult. Egy tény: Csukás őrnagy és Horthy István kivételével senki sem rajongott a gépért. Vitéz nemes Zetényi Csukás Kálmán osztály pk. véleménye: Csukás parancsnok, mikor hadiszolgálatra bevonult, már ismerte a panaszokat és a Kísérleti Intézet kedvező véleményét. Ő maga kétségtelenül rátermett kiváló pilóta volt. Miután a gépet megismerte,(átképzés során) teljes mértékben osztotta Dóczy százados véleményét. Többször érvelt ő is azzal, pilótáinknak a FIAT- ok után szokatlan a gép. A szovjet gépeknél jobbak. „Majd meglátod, megállja a sarat!” E véleményét mindig határozottan kinyilvánította. (Megjegyzésem: Lehet, hogy bátorításból tette.) Vitéz nagybányai Horthy István t. főhadnagy véleménye: A kormányzó helyettes a gépet az átképzés alatt igen jónak tartotta. Lőgyakorlatainak befejezése után magabiztosan mondta: Odakint kiváló lesz! Később a véleménye kissé változott.” (Szabó Mátyás repülő százados, Csukás Kálmán vk. repülő őrnagy akkori helyettese.) -zcsf- FORRÁSOK ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM: M.Szabó Miklós: A magyar királyi légierő 1938-1945/Zrínyi Kiadó. 1999./ Vécsey Aurél: Magyar Tragédia,A Don-Kanyar/Vogabund Kiadó 2009/ Zetényi-Csukás Ferenc: Horthy István elfeledett parancsnoka Zetényi-Csukás Ferenc: Az utolsó bevetés /Hermanos/ vitéz Járomy Árpád: Csatarepülők/Stádiu vitéz Járomy Árpád: Ilovszkoje / Budapest 1943./ Jánossy István: A Repülés Ábc-je/Magyar Repülő Sajtóvállalat 1944./ Tobak Tibor: Top Gun magazin Pirity Mátyás: Mátyásföldtől Bankstownig/Pilótakülönsz.Magyar Rep. Szöv. Tobak Tibor: Pumák és a Többiek/Hungavia.1990./ Horthy Miklós: Emlékirataim /Európa-História .1990./ Dósa László: Ilovszkoje védelme 1943 január havában. /Budapest 1944/ Nemeskürthy István: Requiem egy hadseregért/Magvető 197 Szabó Péter- Számvéber Norbert: A Keleti Hadszíntér És Magyarország 1943- 1945/Puedlo 2009./ Szabó József- M. Szabó József: A magyar Katonai Repülés Története 1938- 2008 2008 /Zrínyi 2008/ M. Szabó Miklós: A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD LÉGIERŐ a második világháborúban/Zrínyi 1987/ Punka György-Sárhidai Gyula: MAGYAR SASOK A magyar Királyi Honvéd Légierő 1920-1945/K.u.K.2006/ Bujtás László: 1942 Augusztus 20. 5óra 7 Perc/Budapest 1989/ Kalcsó István: A Mudin-fivérek / Kétegyháza 2008/ Szabó Mátyás: Horthy István Repülőtiszt Halála/Zrínyi 1999/ Földi Pál: Harcosok az égen/Anno. 1999/ Császár Ottó: Élet-halál a levegőben/Magyarcop 1994/ Jánosy István: vitéz Horthy István a repülő/Stádium 1943. Rada Tibor: A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD LUDOVIKA ÉS TESTVÉR- INTÉZETEINEK ÖSSZEFOGLALT TÖRTÉNETE./Gálos 1998/ M.Szabó Miklós: A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD LÉGIERŐ 1938-1945 / Zrínyi 1999/ Becze Csaba: Elfelejtett Hősök /Puedlo 2006/ Magyar Szárnyak folyóirat 1941-1944. 1/1 Vadászszázad naplókivonata. András Sándor Napló. A M.kir.rep.dd.híradó szd. 1942-43.évi naplókivonatai. Labádi Lajos: Csukás Benjámin munkássága./Szentesi Élet 1998/ Levéltári anyagok Mégsem tetszik · · Megosztom · 52 perce Te, Kis Leány Apukája és még további 23 ember kedveli ezt. 17 megosztás Zetényi Csukás Ferenc Mai programajánló: siofok.hu/hir/adastra_szoboravato_augusztus20_siofok Siófok.hu siofok.hu Siófok város weboldala 49 perce · Tetszik · 2 Zetényi Csukás Ferenc youtube/watch?v=OWnDxA0vaQo Magozott Cseresznye Horthy István HD 48 perce · Tetszik · 4
Posted on: Tue, 20 Aug 2013 07:11:55 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015