egyedül fogtok megdögleni Közzétéve július 8, 2013 Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet. Hogy egyénileg mivel fenyeget minket a Rend, ha nem vagyunk engedelmesek (szelídek, heteroszexuálisak, megbocsátók, otthonülők, vidámak, hűségesek, buják, szülékenyek, szubmisszívek, háziasak, ápoltak, szorgalmasak, csinosak, belátóak, nagyvonalúak, karcsúak, takarékosak, türelmesek, figyelmesek, bizalomteliek…), hogy hogyan önzőz le, kritizál, súg össze mögöttünk és ragaszt ránk címkéket, azt megírtam már a nem fogsz kelleni a férfiaknak című bejegyzésben. Ugyanennek a rendpárti, nőgyűlölő, gyanakvó logikának van egy társadalmi vetülete is. Annak a logikának, amely annyira szűk szemmel néz mindent, amit nem ért és amitől fél, amely megtiltana, letörne mindent, ami miatt neki nem jut elég süti, mindazt, ami egyéni, örömteli, szabad, és amely logika szerint ha nő vagy, hibáznod sem szabad, viszont kötelező megbocsátanod mások bűneit is. Új és meglepően agresszív trollunk, aki szombaton néhány óra alatt egymaga megtöltötte a lomtárat, így fogalmaz (a magasra teszem a lécet című vendégposzthoz): …a feminizmus lényegére mutattok rá: a férfit lecseréljük az államra, viszont nem járulunk hozzá az állam újratermeléséhez. Harminc-negyven év múlva senki nem fog kijönni, ha részegek, bűnözők dörömbölnek az ajtótokon. Minden épkézláb férfi otthon fog maradni, és a családját védelmezni. Kurva kellemetlen lesz, de én túl fogom élni a telet még 60 évesen is, de a mai beképzelt feminista nők, akik legfeljebb bájalexeket tűrnek el maguk mellett, 60 évesen egy-két hónapig fogják húzni, és úgy végzik, mint szegény hétesi néni. Én szóltam. Köszönjük. (A szegény, kilencvenkét éves hétesi néninek három évvel ezelőtt fiatal férfiak a bizalmába férkőztek, és kevés pénzéért nagyon megverték.) De jól emlékeztek, olvastuk már ezt az érvelést: … ha valaki a halálos ágyán bánni fogja az életét, akkor azok épp ti lesztek. Legkésőbb addig úgyis belátjátok, hogy kár volt a mosogatásért meg a szarospelenkáért elkergetni a háztól (vagy a halálba) a férjeiteket, hogy aztán macskák közt forduljatok fel magányosan a sok senkit sem érdeklő „kreatívnak” gondolt alkotásaitok közt, vagy a rég rátok nem menő százezrekbe kerülő ruhaköltemények közt. Hja, majd a szomszéd kihívja a rendőrséget, ha már a hullaszag zavarni kezdi őket is. Önmegvalósítottatok, nyugodjatok békében, hörr. Itt idéztem: de hát a nők is ellenzik! (komment) (Szerintem ugyanaz írta a kettőt, vagy pedig ezek ilyen klónozott internetrobotok. Közös vonásuk, hogy reflexből az erő mellé állnak, és ezt várnák el másoktól is, a nőktől, akiknek a gyengeségét hangsúlyozzák vicsorogva. Nem és nem értik meg, hogy van, aki nem hódol be, egyáltalán: nem az Erő keretében gondolkodik. Ha traumáról olvasnak, az áldozatot, annak beszámolóját, szóhasználatát szedik ízekre. Semmi bajuk az erőszakkal, adott, változtathatatlan, normális körülménynek tartják, kell az nekik fenyegetésként, kordában tartani az engedetleneket. Azzal van bajuk, aki elszenvedte, aki szól, aki másképp szeretne élni. Régi rejtély, hogy mit akarnak itt, miért nekem írják ezeket: túl a hozzászólás-etiketten, amelyet szájbarágósan, többször megírtam, ilyen meccset vagy húszat lejátszottunk már, teljesen világos lehet, hogy sem én, sem a közösség nem fogadja őket lelkesen. Mi visz rá valakit, aki tudja, hogy nem fog kikerülni a hozzászólása a blogra, hogy egyre csak írogasson nekem, nyolcat-tízet, hogy én gerinctelen vagyok, féreg és nárcisztikus, hazudok, és lám, ilyenek a feministák, itt keresgéljen, és belekapjon három-négy bejegyzésbe, és ott egyesével korrigálja a több hetes offkommenteket? Hogy elemezze az én kinézetemet, mintha ez itt modellportfólió lenne? És ott írja mély önsajnálatban, a lomtárban, hogy őt (de kit? az álnevét? ki is ő?) lincselik, támadják? Az Erőnek behódoló gyengeség nem bír ki semmit, hozzá szólni sem lehet: vagy az Egyetlen Igazsága diadalmaskodik és tipor el mindenki mást, vagy ő az áldozat, és olyankor nagyon hangos. Ha mondandója van, ugyan miért nem ír e-mailt, miért erőlteti itt magát, miért figyelmeztet engem csak neki előnyös, állítólagos normákra? Miért nem beszéli meg ezt, amitől oly izgatott, az ismerőseivel, elvbarátaival, vagy írja meg a saját honlapján? Ja, ott nincsenek olvasók, nem sikerült semmi érdekeset létrehozni, neki az én olvasóim kellenek, ő itt erős. És pont ezért csapkod itt, mert elviselhetetlen a számára, hogy nekem meg sikerült, és ha másért nem, kíváncsiságból is idetódul a fél internet, és itt én szabom a normákat. Kedves hozzászóló! Ha jó szándékkal jössz, jó szándék vár, és beszélgethetünk. Ha szemétkedni jössz, felrúgni mások homokvárát, zavaros, agresszív, koncepciózus sorokat írsz, akkor meg semmi nem lesz, esetleg passzióból írok neked, de itt nem fogsz teret kapni, eset leszel, nyersanyag, mert rémesen egyformák vagytok ám, a butaság, a gyűlölet és a nőellenesség hörgő véglényei.) A további, majdnem hibátlan mondatokban is, amelyeket kikeresni nem vagyok elég elszánt, kirajzolódik a vád: a mi panaszaink, élményeink, a feminizmusunk azt jelenti, hogy nem vagyunk elég szépek, tehetségesek és szorgalmasak, nincs kedvünk mosogatni, szülni, verjük az asztalt. Eltaszítunk magunktól mindenkit, ha volt férfi, akkor kidobjuk, előtte sem akartunk szexelni vele, ki is fosztjuk őt, egyben boldogtalanságba taszítjuk a gyerekeinket is merő önzésből. Erőből önmegvalósítunk, nem ismerjük el, hogy a férfiak igenis logikusabbak, jobb szervezők, erősebbek, ők védelmeznek minket, csak frusztráltan föléjük akarunk kerekedni, és agresszíven követelünk mindenféle jogokat. De majd meglátjuk, mi lesz ebből, ha sokan csináljuk ezt és egymást hergeljük. Majd az lesz, hogy mindeni magára marad. Nincs férjünk, és senki nem fog minket megvédeni, nem leszünk biztonságban. Szülni sem akartunk, nem fog rólunk gondoskodni senki. Elöregszik és elidegenedik majd a társadalom, amelyből kiirtottuk a melegséget és bizalmat, nem lesznek új adófizetők, nem lesz elég rendőr. Úgy kell nekünk, majd belátjuk, hogy jobb lett volna mosogatni, pelenkázni, egy kicsit nyelni, mint egyedül maradni. Ők viszont megvédik magukat, felaprítják a tűzifát ügyesen, és elkergetik a tolvajokat is, hiszen erősek, férfiak. Jaj, jaaaj: mi jó férfiak figyelmeztetünk titeket, rossz nőket, hogy ha nem lesztek jó nők, és nem ismeritek el, hogy mi jó férfiak vagyunk, akkor a rossz férfiak majd megölnek titeket, úgy kell nektek. Aki ilyeneket ír, a kiszolgáltatottsággal és bűnözőkkel fenyeget, az valami nagyon fontosat nem ért. Egyébként lehet, hogy így lesz, lehet, hogy magányosan és csúnyán végezzük, de akkor sem lehet manipulatívan, fenyegetéssel családba kényszeríteni a nőket. Csak a kiteljesítő, méltó párkapcsolat komolyan vehető ígérete alkalmas arra, hogy a nők párválasztási és családalapítási kedvét növelje. Nem csak itt, olyan vehemensen írják az ilyesmiket a magukat férfijogi aktivistáknak gondoló antifeministák és nőgyűlölők, és annyian, hogy azt kell gondoljam, csak az érdekli őket, hogy szex és vacsora legyen, mint eddig (vagy mint még sosem), és a bámulatos érvek kizárólag ezt a szűkölő, infantilis igényt szolgálják. Nem mi vagyunk elárvulva, fiúk. Az ilyen kommentelő továbbá tökéletesen figyelmen kívül hagyja a következő tényeket és összefüggéseket: A férfiak korábban halnak. Az idős asszonyok, különösen az igazán kiszolgáltatottak, rossz közbiztonságban élők jellemzően magányosan élnek és védelem nélkül maradnak, de nem azért, mert feministák, és nem is más feministák miatt. A képzettség, az öntudat és az életminőség korrelál: sokkal jobbak az életkilátásai, számosabbak az egészségben leélt évei és szebbek a halálozási okai a tanult és asszertív nőknek. A házasság, a családi élet csak a férfiak életminőségét javítja Kopp Mária kutatása szerint. Itt idézem hosszabban: a nők tovább élnek és jobban is. Semmi nem igazolja, hogy egy nő házasságban nagyobb biztonságban, jobb életminőségben él, mint egyedül, sőt. Egy nyolcvan éves férfi aligha van jobb fizikai és mentális állapotban, mint egy nyolcvan éves nő. Leginkább nem is él már. Sőt, hatvan évesen is rendkívül ritka a magyar Bruce Lee. A szomorú tendencia az, hogy mindenki elmagányosodik, a szerető unokák, a gondoskodó életempárja és az aggódó falugondnok gyakorlatilag mítosz, és az a fajta nagycsalád, amit reszkető hangon szokás emlegetni, sosem létezett. Gyereket nem csak a nőnek kell akarnia. A gyerekek nem azért nem születnek meg, mert a nők nem akarnak szülni, hanem meglepően gyakran a megfelelő partner hiánya, a megoldatlan lakáshelyzet és az egzisztenciális bizonytalanság miatt, és leginkább a torz munkamegosztás, a nők túlterheltsége, a zaklatott, nem gazdagító kapcsolat, a partneri támogatás hiánya miatt. Ha több gyereket szeretne a társadalom, álljanak oda a méltó és felelős férfiak valóban, hibáztatás, zsarolás, nyomásgyakorlás nélkül a nők mellé. A nyugati világban egyedül az olyan országokban nőtt a termékenység, ahol javult a nemek egyenlősége és a nők munkaerőpiaci biztonsága. A testi épség elleni bűncselekményeknek nem csak az elkövetői, az áldozatai is többségében férfiak. A családon belüli erőszak a nőket sújtja elsősorban, úgy tűnik, a férfiak egy jelentős csoportja egyáltalán nem a nő védelmére használja a testi erejét: A nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük vagy volt partnerük követte el. A férfiakra vonatkozó hasonló adat 3 százalék volt. A meggyilkolt nőknek több mint felét (volt) férjük vagy élettársuk ölte meg, Magyarországon a rendőrség adatai szerint pl. 2009-ben a megölt nők 51,2%-át (43 nőt), másik rendőrségi forrás szerint 76%-át (64 nőt) partnere ölte meg. nokjoga.hu/alapinformaciok/statisztikak Statisztikailag egy nőre a jelenlegi vagy volt partnere a legveszélyesebb, ami a támadásokat illeti. (Ez mitől lehet? Lehet, hogy egy férfinak sokkal több kényelem, jóérzés terem a párkapcslatában, mint egy nőnek?) Aki nem bírja tovább a kapcsolatában, az épp azért szakítana már, mert a kapcsolat nem jelent védelmet sem lelkileg, sem fizikailag, éppen ellenkezőleg, a férj maga a veszélyforrás a fenyegetéssel, dühöngéssel, állandó kritikával, abszurd elvárásokkal, részeg kompániáival, lelki, gazdasági vagy fizikai erőszak elkövetőjeként. A kép, hogy a szegény, jólelkű, dolgos férfit a feministáktól felhergelt nő passzióból és önzésből eldobja, hamis, és az agresszorok bűnét takargatja. Nincs gond a házimunkával sem. Az abszurd elvárásokkal, a magunkra hagyottsággal és az állandó kritikával van a gond. Az, amit a család ellátása és a gyereknevelés jelent, aligha bírható egyetlen embernek súlyos torzulás, önkizsákmányolás nélkül. Nincs mit csodálkozni azon, ha ezt a nők egyre kevésbé akarják, börtönnek és önsorsrontásnak érzik a hagyományos családanyaszerepet, és nem önzés ehelyett a nyugalmat, karriert, utazást, hobbit választani, hanem érvényes választás, amelyet csak a rabszolgatartó hajlamú, saját kényelmüket féltő egóbajnokok bírálnak (a társadalomért való aggodalom párás szemű szónokaiként.) Igen valószínű, hogy e blog olvasói közül többen, sőt, sokan magányosan fogják leélni termékeny és/vagy utolsó éveiket. Ez van. Épp azért ez a sorsunk, mert nem akadt olyan partner, akivel jobb lenne, mint egyedül. De nem sírunk emiatt, nem dühöngünk: partnertelenül is próbálunk harmonikusan élni. Ugyan, ti mit dühöngtök, miért nem tudjuk békén hagyni egymást? Nem azért nem leszünk az élettársaitok, hogy veletek kitoljunk, nem férfigyűlölet ez, hanem borzadás azoktól a magatartásformáktól, az önzéstől, a kényelmességtől, a más hibáztatásából, a felelőtlenségtől, amelyeket megtapasztalhattunk. Ha ilyen a kínálat és ilyenek az elvárások, ha ennyire nem szimmetrikus az, amit a család jelentene, akkor egyre kevesebb család lesz és nem születnek meg a gyerekek. El kell hinnetek, hogy a nők nem megtévesztett buta lények, hanem tudják, hogy mi a jó nekik. Figyeljetek oda erre, ha akartok tőlük valamit, mert ha gúnyolódtok, nyafogásnak tartjátok, amit mondunk, abból nem lesz semmi. Saját személyisége, igényei, működési feltételei vannak minden egyes nőnek, nem csak feladatlistája és szerepe. Mi, akik a blogon kommentelünk, szeretünk párkapcsolatban élni, és túlnyomórészt heteroszexuálisak vagyunk. Amit nem szeretünk, az a manipuláció, a kontroll, az erőszak, az, amikor a legjobb énünket temeti be finoman szitáló porként a sok bűntudatkeltő szó, lehengerlő érv. Nem, bármilyen gúnyosan írtok is rólunk, nem vagyunk felhergelve, nem tévelygünk, nem ideálokat kergetünk, nem önzők, lusták és gyatra képességűek vagyunk. Nem rinyálunk, hanem nem akarjátok meghallani a valóságunkat. És nem, nem feminin, nyálas, irányítható férfit képzelünk magunk mellé, hanem olyat, aki nem a mi rovásunkra erős. Tudjuk, hogy ez az igény majdnem irreális, éppen ezért vállaljuk az egyedüllétet, mert gerincroppantó kompromisszumba a Család és a Nemzet Megmaradása kedvéért nem megyünk bele. Ha ti gyengének találjátok az olyan férfit, akivel lehet beszélni, aki emberszámba veszi a nőt, és nem fél, hogy ettől férfiatlannak tűnik, akkor veletek nagyon komoly baj van, és tökéletesen illusztráljátok ezzel, hogy mit nem akarunk soha többé a közelünkbe. Ti el sem tudjátok képzelni, milyen mély a női kínok kútja, hogy mennyi bűntudat, rettegés, remény után tartunk most itt, és nem, nem csak néhány szerencsétlen nő, hanem a nőknek inkább a többsége, azok is, akik még nem ismerték fel az összefüggéseket (röviden: a nemek problémái a hatalommal kapcsolatosak). Nézzétek meg a közlépkorú nők arcát, testalkatát, öltözködését, tetovált szemöldökeit, hobbijait és a valamivel virulóbb menyükhöz való viszonyukat. Ezt csinálja velük ez a szereposztás. A nőt hibáztatni a válásért, a kapcsolat tönkremeneteléért pedig leginkább azok szokták, akik képtelenek az önreflexióra, és rettegnek dúsan sarjadó előjogaik megnyirbálásától. Nem én vagyok az agresszor, hanem a bűnözők, akik a falvakban az egyedülálló idős nőket fosztogatják meg agyonverik. Előbb-utóbb el fog ez érni belbudára is. Csak akkor már késő lesz azt gondolni, hogy inkább mosogattam meg főztem volna, nem volt az olyan rossz. Képességeitekhez, teljesítményetekhez képest nagyon el vagytok kényeztetve. Beképzeltség, nárcizmus, kényelmesség, rinyálás. Ennyi a feminizmus lényege. És a legdurvább: hogy a nem egészen stimmelő logikával nem csak azt vezeti le, hogy lám, így jár az, aki gőgből elutasította a férfiakat, nem lesz, aki felvágja a fát, kirabolják, agyonverik, hanem egyenesen reméli ezt, kívánja, várja, nekünk, nekem szánja büntetésből, sietteti, hogy érjen már el ide is a tendencia (azt gondolja, hogy én Belbudán lakom). És miért, mi van ennek mélyén? Hát az, hogy nektek nő kell, és nem jut emberi vonásaitok, érdemeitek, helytállásotok alapján, vagy nem olyan, amilyet szeretnétek. Régóta gondolkozom ezen, hogy nektek miért kell ennyire nő, és miért vagyunk meg mi sokkal jobban férfi nélkül. Kicsike, kucorgó, síró gyereket látok mindig végül. Egyébként mulatságos a hév, amellyel írtok, a mindig egyforma vádak, kitűnő alapanyag és látlelet, köszönöm.
Posted on: Tue, 09 Jul 2013 09:32:04 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015