w Elfelejtett magyar találmány a dánoknak hoz sok pénzt! - TopicsExpress



          

w Elfelejtett magyar találmány a dánoknak hoz sok pénzt! 2013 május 23 Üdvözlök minden kedves látogatót az első bejegyzésem alkalmából! A későbbiekben egy elég terjedelmes, - számos részletben előadva - történetet fogok elmesélni nektek. amely talán felkelti az érdeklődéseteket. Fiatal koromra emlékezve gyakran eszembe jut, hogy Édesapám milyen csodálattal beszélt nekem arról, hogy a dán parasztok milyen tipusú szövetkezeteket hoztak létre és azokkal milyen kitünő eredményeket értek el. A mezőgazdaság “szocialista átalakításakor” védekezésűl legalább azt szerette volna elérni az agitátoroknál, hogy ha már szövetkezet, akkor legyen olyan mint a dánoké. Saját fülemmel hallgattam végig ezeket a vitákat ahol Édesapám meglehetősen naivúl próbálta megőrizni földjeinket és eszközeinket. A dán parasztok mindíg is az állattenyésztésben értek el kimagasló eredményeket. Éghajlatuk miatt nem túl széles azoknak a növényeknek a választéka, amelyet gazdaságosan lehet előállítani Dániában. Elsősorban a takarmánynövények előállításában (rozs, árpa) sikeresek. Ennek megfelelően viszont mindent megtesznek annak érdekében, hogy a termekeik az állattartásban minél jobban hasznosúljanak. Régóta vannak dániai kapcsolataim, 1974 óta vagyok szoros kapcsolatban egy barátommal és családjával, akivel az idők során többször volt különböző sikeres és kevésbé sikeres vállalkozásom. Néhány évvel ezelőtt kutatói múltamra hivatkozva azzal keresett meg, hogy kapcsolódjak be egy munkába, egy olyan tevékenységbe, amelynek egyenlőre nem ismert a tudományos háttere, de olyan ismereteket szereztek teljesen tapasztalati úton, amellyel hatékonyan lehet finom változásokat elérni az élelmiszerek és takarmányok ízében. Hozott nekem mindenféle acél pálcákat, amelyet sörbe belemártva jelentősen csökkenteni lehetett a sör keserű ízét és ezzel még a kávé keserüségét is el lehetett venni. Valóban a kávét szinte ihatatlanná tudta ezzel az eszközzel tenni másodpercek alatt. Ezek a pálcikák egy speciálísan kezelt, elektromosan aktivált folyadékkal voltak feltöltve, de hatásuk azért nem volt drasztikus és nagyon kifinomúlt ízlelő képességgel kellett rendelkezni, hogy a hatást érezni lehessen (kivéve a döglött sört). Megmondom őszintén, hogy nem igazán hittem a dologban, de barátom unszolására utánanéztem az irodalomban és korábbi tevékenységemhez képest egy teljesen új, de nagyon rejtélyes világba csöppentem. A nyomok azonban Magyarországra vezettek. Az irodalmi böngészés közepette rátaláltam Dr. Pados László (Műszaki Egyetem professzora) munkáira és 1964-ben megjelent könyvére, amelyben összefoglalja az akkori ismeretek hátterében elvégzett saját kutatásait. Pados professzor a különböző folyadékok, oldatok tulajdonságainak elektromos térben történt változását vizsgálta. Kifejlesztett egy eszközt, amelyet szabadalmaztatott, Kanadában és az NSZK-ban megadott találmánya volt. Könyvében néhány kísérletet mutatott be az elektromosan kezelt folydékok biológiai hatásáról. Állítólag erről külön könyvet is írt de akkor nem kapott engedélyt a kiadására. Dán barátaim Pados professzor eredményeit “újra felfedezték” és elekezdték alkalmazni. Ma már az alkalmazási lehetőségek száma igen nagy és empirikus úton kifejlesztettek egy eszközt, – amit Ök power pack-nek neveznek - amelynek segítségével az élet legkülönbözőbb területein lehet a jelenséget hasznosítani. A következő bejegyzésekben először arról fogok beszámolni, hogy a kifejlesztett eszközök segítségével hogyan tudják az állattenyésztésben (sertéstenyésztés) a korábbi fehérje szükségletet 15-20%-al csökkenteni és egy hatalmas sertésnevelő telepen olyan körűlményeket teremteni, amelyek szinte emberiek. A magam részéről igyekszem ezen eszközök tulajdonságait hasznosítani a nyers élelmiszerek ízének módosítására. Az első két termékünk, az első próbálkozások ezen a területen. biogreen.hu facebook/biodux
Posted on: Tue, 11 Jun 2013 20:57:20 +0000

Trending Topics



yle="min-height:30px;">
With tonights sad news, I cant help but think about one of Robins
Cheapest Prada 'Classic' Boot If you are searching for Prada
https://youtube/watch?v=7r-3FNtgOFM The Missing Secrets of Nikola
Ciencia Nueva, El Director, José De Jesus Sandoval Acuña, Los
The situations that will stretch your faith most will be those

Recently Viewed Topics




© 2015