Áldás. Áldozat. Tudjuk már, hogy "áldás" csak azon van, amiért áldozatot hozunk. Kompromisszum. Megalkuvás... Mi is a különbség? Talán leginkább az, hogy amikor megalkuszunk, akkor nagyobb áldozatot hozunk, mint...kellene? Mit is kell tehát feláldoznunk, hogy tetteinken áldás legyen még, és úgy érezhessük, haladunk, fejlődik az életünk? Ha valakinek kevés a pénze, és a mostani épkézlábaknak is igencsak kevés, bármennyire is igyekeznek, vagy adósságai vannak, melyek lassan elnyelni látszanak az életét, előfordulhat, és talán nem is ritkán, hogy kétségbe esik. Elkezd kapkodni, mint a mély vízbe esett ember, aki nem tud úszni, vagy nem eléggé tud, esetleg erős sodrású a víz, vagy netalán még örvények is vannak... Ott csapkod egyedül, fél a haláltól, a megsemmisüléstől. Miért fél? Mert még nem végezte be a dolgát. Még voltak tervei, vágyai, amikből vajmi keveset valósított meg. Vagy talán semmit sem... Tehát, pénzünk fogytán, egzisztenciánk süllyedésével rossz érzéseink kerítenek hatalmukba. És változtatni akarunk. Javítani akarunk a helyzetünkön. Ha körbenézünk, és látjuk magunk körül az épp süllyedő világot, bizonyára ez sem nyugtat meg minket túlságosan. No, ilyenkor merül fel az áldozathozatal gondolata. Mit adjak oda, mennyivel dolgozzam többet, mennyit adjak oda az erőmből, a szabadidőmből, ha még volt egyáltalán minőségi szabadidőm, hogy "jobban" éljek, vagy hogy egyáltalán - ne zuhanjak mélyebbre. És vajon ez a pánikom milyen gondolatokat szül? Ha fiatal nő vagyok, szép, és rosszul áll a szénám, eszembe juthat az elemi férfivágy, melynek tárgya vagyok. És itt az első lehetőség a megalkuvásra. Manapság egyre több felsőoktatásban tanuló fiatal nő adja a fejét alkalmi prostitúcióra, hogy ne kelljen nyomorognia. De nézzük meg közelebbről a helyzetet: mekkora áldozatot hoz ez az ember? Nem fenyegeti-e a veszély, hogy mire pénze lesz, esetleg diplomája, szakmája, hivatása, addigra elveszíti - önmagát? Hiába hozott áldozatot helyzete megjavítására, ezen az áldozaton nem volt áldás... Nem baj, ha nem hisz semmi spirituális dologban, nem tagja felekezetnek, ezek a szabályok tudhatóak. Mégis belement... Szakmai gyakorlaton találkoztam volt prostituálttal, aki segítséget kérni ment be egy családsegítő központba. Középkorú, de idősebbnek tűnő nő, rossz fogak, töredezett, csapzott, haj, cserzett bőr, görnyedt tartás. És a tekintete: félelmetesen meggyötört lélekről árulkodott. Évek óta droggal próbálta enyhíteni a lelki fájdalmait, rendszeresen fogyaszt alkoholt, nemcsak a vendégeivel, a családja gyakorlatilag megtagadta, a társadalom megveti... Pedig csak javítani akart a helyzetén. "Könnyű" pénzkeresetnek gondolta, hogy eladja a szépségét. Most már van pénze is. Kezdetben gyakran megverték a stricik, elszedték a keresetét, aztán kitanulta, hogyan járjon jobban ő is. Mármint anyagi értelemben. És most van pénze... Csak éppen az nincsen már, aki még örülni tudna neki. Vagy bárminek. Ezek a száraz tények. Mert mindent lehet ebben a világban, csak mindennek van következménye is. Persze, hogy nem jó nézni, amint mások finom ételeket esznek, drága ruhában járnak, van pénzük utazásra, szórakozásra, kényelmesen élnek biztonságos otthonukban. Ehelyett sokaknak egy koszlott albérlet, sokadmagukkal, turkálóból való ruhák, olcsó élelmiszer, a számlafizetés szorongató réme, s a folyamatos rossz érzés, hogy "másodosztályú" állampolgárként kell élnie. Nagy dilemma ez. Eszemben sincsen prédikálni. De a fent említett prostituáltat nagyon nehéz rehabilitálni például. Egy jó mentálhigiénés szakember, egy jó pszichiáter talán még megbékítheti önmagával. Hacsak a drog teljesen fel nem oldotta már az eredeti személyiségét. Hacsak a sok megaláztatás végképp össze nem törte a tartását. De van pénze. Persze, hogy a hatalomban ülők felelőssége az, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű munkahely, hogy napi 8 órai munkáért tisztességes bért fizessenek, hogy ne dráguljon meg annyira az élet, hogy már csak ételre-italra, és a számlák kifizetésére jusson. Ez egyébként elvileg az "ő" érdeke is: ha a dolgozónak nincs lehetősége rekreálódnia, csökken a teljesítménye... Mindegy. Az egyén felelőssége az, hogy kompromisszumot köt, vagy megalkuszik tehát. Eszembe jutnak Jézus tanácsai. Minden, amit hátra hagyott nekünk, csak jó tanács. Nem muszáj betartani. Ám ha sikerül, jól járunk. Lehet, hogy néha nem anyagilag. Nem állítom, hogy tisztességes munkából nem lehet megélni. A szorongató helyzet, a dilemma inkább a nyomor küszöbén válik sürgetővé. Olyankor megpróbáltatik az ember önmagához való hűsége. Mindegy, mit szól majd a világ. Mindegy, ha lenéznek a szerencsésebbek. Ez nem a "szegénység kultúrája". Csak az Emberé.
Posted on: Thu, 18 Jul 2013 11:26:01 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015