Álomkórász 79. - Tudod, az a furcsa, ha Simóra és Julira gondolok… Ők tényleg léteznek. - Hogy érted? - Hogy vannak. - Persze, ezt mondja a történet is. - Nem, nem. Nem virtuálisan. Igazából. - Igazából hogyan? - Hát úgy, hogy… Nehéz ezt elmondani. Ha rád gondolok. Ha rájuk. Szóval… - Szóval? Mondjad már! - Mondom, csak nehéz. Még magamnak sem mondtam ezt el. Csak van. Van bennem. Vagyis van. - Micsoda? - Hát az, hogy hiába vagyok vele, ha arra gondolok, hogy gyerek… Ha gyerekre gondolok, az Simó és Juli. Vagyis te. - Ez nagyon szép. Csak hát Simó és Juli nincsen. És én sem vagyok. Csak itt. - De. Te is vagy. És ők is. Vagytok. Ha arra gondolok, hogy gyerek, csak ti vagytok. - Vagyis nem vagyunk. Nem tudom, mire akarsz kilyukadni. - Igazából én sem. Pedig pontosan érzem. - Akkor jobb lenne megfogalmaznod. Csak az van, amit el tudsz gondolni és ki tudsz mondani. - Ebben tévedsz. Azt sem gondoltam el, és még kevésbé mondtam ki, hogy elhagylak. - Ez baj. Félsz a saját gondolataidtól, a szavaktól meg végképp. - Nem tudom, baj-e. Én mostanában egyre kevésbé bízom a szavakban. - Pedig nélkülük semmi sincs. Minden egyéb csak ősköd. - Nem hiszem. Én például tudok Simóról és Juliról. És így rólad is. - Ez kevés. Ha nem mondod ki, annyi mintha nem tudnál. - Lehet, hogy jön majd az is. Egyelőre ez van. A szavakat nem lehet elkapkodni. - Akkor addig hallgatni kell.
Posted on: Wed, 02 Oct 2013 04:07:38 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015