1989 augusztus 27– Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál átvágják a „vasfüggönyt”. A vasfüggöny magyar szakaszának története A 260 kilométer hosszúságú magyar-osztrák határon 1949-től – az illegális határátlépések megakadályozására – különböző technikai rendszereket, drótkerítéseket és aknazárat hoztak létre. Ezzel egy időben lövészárkokkal, betonbunkerekkel és aknamezőkkel erősítették meg a 621 kilométeres magyar-jugoszláv határt is. Az elsőgenerációs vasfüggöny egy aknamező volt, amit két, faoszlopokra szegezett szögesdrót vett közre. Ez pontosan követte a határvonalat, hasonlóan a második generációs vasfüggönyhöz. Ez az aknazár közvetlenül a határvonalon húzódott. Az első, hevenyészett határzárral azonban sok volt a gond, a fatestű aknák vagy maguktól is felrobbantak, vagy épp akkor nem működtek, amikor kellett volna. A technikai problémák és a politikai helyzet enyhülése miatt 1955 őszétől elkezdték felszedni az aknákat, amivel 1956 szeptemberére végeztek. Ez tette lehetővé, hogy a szabadságharc leverése után százezrek meneküljenek át Ausztriába. A forradalom leverése után, 1957 márciusában a kormány határozatban rendelte el az újratelepítést. A második változat két – betonoszlopokra rögzített – szögesdrótkerítés volt, közte egy öt méter széles, félméterenként bakelittestű aknákkal teleszórt aknamező, mellette felgereblyézett nyomsáv és járőrút. Ezt a rendszert azért kellett felszámolni, mert az eső többször is kimosta az aknákat a földből, ami Ausztriában több halálos balesetet, csonkolást is okozott. Az aknák felszedése során, 1966-tól 1970-ig legalább ketten meghaltak, sokan maradandó sérülést szenvedtek. Az aknazár helyére a szovjet S-100 jelzésű elektronikus jelzőrendszert (EJR) telepítették. Ez akár tíz kilométerrel is a határ mögött húzódott. A kerítés 24 voltos feszültség alatt állt, / nem folyamatosan volt áram alatt, mert váltakozva adta az UD az impulzusokat jobb és baloldalra. Azt senki nem tudta, hogy viharban, villámlásnál a rendszer ki volt kapcsolva. Ilyenkor nyomsávos járőrök lettek kiküldve. ha bárki hozzáért / két drótnak kellett összeérni, vagyis un. zárlat keletkezett, ami riasztott. / vagy elvágta, a rendszer jelzett a legközelebbi határőrőrsön, / a határsávban is jelzett az un. duda, mivel mind a két oldalon, jobb és bal oldalon 1-1 duda volt felszerelve az oszlopsorra. Jobb és baloldalon 10-10 szektor volt / ahonnan két járőrt küldtek ki. Az egyik a határvonaltól indult befelé kutyákkal, hogy elébe kerüljenek a határsértőnek, a másik pedig a kerítéshez ment, hogy megnézze, mi történt. A rendszer jelzését az üldöző csoport vizsgálta ki: ücs. pk. gépkocsivezető, üldöző kutyás, golyoszórós, biztosító. A határt az őrs állománya végig zárta, jó időben tgk.-val, esős-sáros időben, vagy hóban gyalogosan, futva. A rendszer az 1980-as évek végére elavult, az esetek kétharmadában vadállatok vagy eső miatt riasztotta a határőröket. A felújítás százmilliós költséget jelentett volna, hiszen a rozsdamentes drótot – paradox módon – nyugatról kellett beszerezni. A határőrség ezért már 1987-ben javasolta a megszüntetését. Az MSZMP politikai bizottság 1989. február 28-i ülésén elfogadta az EJR megszüntetését. A bontás május 2-án kezdődött meg és 1989. június 27-én fejeződött be, amikor Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter a kamerák előtt átvágták az egyik utolsó szakaszt. Az elbontott szögesdrót zár maradványai azonban még napjainkban is megtalálhatók a határ menti erdőkben.
Posted on: Tue, 27 Aug 2013 13:58:21 +0000
Trending Topics
© 2015