A Helyzet, a Teendő és az Eredmény A HELYZET A helyzet az - TopicsExpress



          

A Helyzet, a Teendő és az Eredmény A HELYZET A helyzet az barátaim, hogy a szocialisták, és nem a baloldal, 2010-ben csúfos vereséget szenvedett. Ennek oka, az akkori ellenzék, kormányzást ellehetetlenítő és karaktergyilkos aknamunkája mell...ett elsősorban, magában az akkori szocialista pártban keresendő. Hitelvesztésüket belső, viselt dolgaiknak, vitáiknak és korrupciós ügyeiknek köszönhetik, mely helyzetet 2006-ban, akkori miniszterelnökük is már reálisan látta, és őszintén értékelte. Ebből sem tanultak, megbuktak. A szocialisták és nem a baloldal! Orbán soha nem látott fölénnyel nyert és ezt ki is használta. Ellenzéki önmagukat meg nem tagadva, mást beszélve, és mást cselekedve létrehozták az Arany Jánosi „democsokráciát”! A szocialisták tévelygésit a baloldalnak rótták fel, maffiabaloldalazva, Európát is baloldali negatív jelzőkkel értékelve, gátlástalanul romboltak szét mindent, ami kormányzásuk ellenőrzését, cselekedeteik törvényes felülvizsgálatát lehetővé tette volna. Futószalagon történő törvénygyártásuk nem szolgált más célt, mint hatalmuk jelenlegi és hosszú távú megtartását! A baloldalnak, és nem csak a szocialistáknak, a baloldalnak, a mostani ellenzéknek és a mostani kormánnyal elégedetleneknek kell most ezektől megszabadulnia! A TEENDŐ A 2010 óta eltelt rövid idő kevés ahhoz, hogy a szocialisták tragikus vereségüket annyira kiheverjék, hogy a társadalom bizalmát visszaszerezzék oly mértékben, hogy ismét a baloldal vezető erejeként szállhassanak harcba 2014-ben. Igaz ez akkor is, ha az új pártvezetéssel mindent elkövettek hitelességük visszaszerzéséért. A választópolgárok a sokkot még nem heverték ki, és hiába létszámát tekintve a baloldal első szervezett ereje, a szocialisták jól látható módon még nem élvezik a választópolgárok régi bizalmát! Ezért van létjogosultsága és prioritása a Bajnai féle összefogásnak, amely taktikai elemeivel együtt, ma még hézagos és politikailag ügyetlen megoldásaival, de felismeri a társadalmi elégedetlenség mértéke mellett annak elvárásait is, igyekszik a baloldali erőket összevonni. Összevonni minden baloldali és ellenzéki erőt! Hangsúlyozom, hogy mindet, fenntartás és a különbözőségek hangsúlyozása nélkül. Hangsúlyozni csak egyet kell, azt, hogy a jelenlegi rendszert minden körülmények között le kell váltani! Az EREDMÉNY Ha és amennyiben ez a fenntartás nélküli összefogás, szakszervezetestől, diákostól, demokratikus koalícióstól, liberális pártostól, gazdástól és munkáspártostól, zöldestől együtt és minden ellenzéki, civil csoportosulás támogatásával megvalósul, akkor, de csak akkor lehet majd kellő súllyal, szavazatokkal leváltani a mostani rendszert. Ehhez pedig a megfelelő időben, a helyzet alapos elemzését követően szövetséget kell kötni, amely szövetségből nem maradhat ki senki, aki a mostani kormánytól meg akar szabadulni! Ennek a szövetségnek vezetője pedig nem lehet más, mint az, aki az általa vezetett szerveződéssel együtt, a reális helyzetértékelés szerint a leginkább bírja a választópolgárok bizalmát. A többieknek pedig mögéje kell felsorakozni! Ha mindez megvalósul, akkor lesz csak teljes, szükséges és nem csonka győzelem, ha pedig nem, az a biztos bukás! / György Adorjan
Posted on: Fri, 26 Jul 2013 17:25:14 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015