A NES és az emberi TESTMEZŐ Interjú részlet Peter Fraserrel 4.rész. (Matt Laughlin) UE: Mesélje el nekünk, mi indította arra sok évvel ezelőtt, hogy hagyományos kínai orvoslással foglalkozzon! PF: Úgy jutottam a kínai orvoslás tanulmányozásához, hogy pályaelhagyó tanár voltam, és kerestem valamit, amivel foglalkozhatnék. Emlékszem, utolsó dollárjaimat egy bevezető kurzusra költöttem, még Ausztráliában, aztán az lett belőle, hogy ennek a főiskolának (Kínai Orvostudomány és Akupunktúra Főiskola) az igazgatója lettem. A kurzus egyre szélesedett, mígnem a Victoria Egyetemre kerültünk Melbourne-be, mint diplomás képesítést adó szak. De még akkoriból is emlékszem azokra az idegesítő emberekre a terem végében, akik olyan kérdéseket tettek föl, amelyekre nem tudtam válaszolni... (Nevetés.) Mi az a Qi? Mit csinál? Mi a betegség? Mi az a Qi blokkolás? Mi történik, amikor beszúrod a tűt? Nem tudtam kielégítően válaszolni ezekre a kérdésekre. (Nevetés.) Az elképzelések tetszetősek, használhatóak, és az akupunktúra tényleg működik. De miután tizenhárom évig olvastam a kutatásról és gyakorlatról szóló ősi kínai szövegeket különböző fordításokban, sehogy sem tudtam összeegyeztetni a nyugati gondolkodással, ami ugyebár egy analitikus, tapasztalatalapú gondolkodásmód. Az egész nagyon nehézzé vált. Egy kutatóbiológus aztán végre meggyőzött arról, hogy nem beszélhetek állandóan ebben a kínai orvosi szakzsargonban, mert nincs jelentése. Ilyeneket mond az ember, hogy „ha jól látom, van egy kis váladék a Chong Mai-odban, az emberek meg nem értik – mi a csudáról beszél maga egyáltalán?” (Nevetés.) Meggyőzött arról, hogy az általánosan elfogadott tudományos nyelven kell megszólalnom, ha azt akarom, hogy többen figyeljenek rám. Komolyan vettem a tanácsát, és felhagytam ezzel a beszédmóddal. Ennek az lett a következménye, hogy a biológusok, néhány ritka kivételtől eltekintve, nem álltak szóba velem az elrugaszkodott ötleteim miatt, az akupunktúrások meg azért mellőztek, mert cserbenhagytam őket. Miközben azon voltam, hogy a gyógyítást mélyebben megértsem, az égvilágon senki sem állt mellettem... (Nevetés.) Ha újszerűen nézed a dolgokat, magányos úton jársz, egyedül kell menned. A legérdekesebb az volt, hogy mihelyt az elfogadott tudományos nyelvezetre váltottam, úgy tűnt, még nehezebb kifejezni és megmagyarázni a dolgokat. A kínai orvoslás, a biológia és az orvostudomány nem passzoltak össze! Ezen az úton összehozott a sors néhány emberrel, akik segítettek a kutatásban, és eljutottunk odáig, hogy azt kellett mondanunk: „Biztosak vagyunk benne, hogy létezik Qi, mert tevékenységét tapasztaljuk, miközben akupunktúrás kezelést alkalmazunk. Viszont lehetséges-e, hogy ez valóban afféle ezoterikus energia, amely nincs benne a fizika-tankönyvekben, vagy netán mégiscsak benne van a fizikakönyvekben?” Ez a kutatás Ausztráliában zajlott, egy biológus felügyelete mellett, s végül az energia térbeli strukturálódásának újszerű felfogásához vezetett. A kérdés immár az információ szerveződésére vonatkozott, nem pedig arra, hogy létezik-e ez a bizonyos Qi. Ez vezetett végül a kvantum elektro-dinamikus emberi testmező feltérképezéséhez; és ez vezetett el annak megértéséhez, hogy hogyan strukturálódik maga az információ, pontosabban hogyan szabályozza az emberi test-mező az információt a testen belül. A HBF egy szabályozó struktúra. Az a feladata, amire a DNA – Bruce Lipton szerint – nem képes. UE: Az energia térbeli strukturálódásával kapcsolatos kutatásai és felfogása nagyrészt kvantumfizikai felfedezésein alapszik? PF: Igen. Autodidakta kvantumfizikus vagyok, részben azért, mert nemigen akad egyetlen ember, aki határozottan tudná, miről is szól a kvantumfizika. Ez elég arrogánsan hangzik egy kívülálló részéről, de kiderült számomra, hogy kb. hét különböző kvantumfizikai iskola létezik. Szerencsére 2006-ban találkoztam egy olyan felfogással, amellyel maximálisan azonosulni tudok. A legokosabb ember, akinek az elektronok és fotonok szerkezetéről alkotott elmélete pontosan passzol az én többéves megfigyeléseimhez, Milo Wolff. Neki sikerült megfogalmazni azt a gondolatot, hogy nincsen „való” világ szemben a „virtuális” világgal. MINDEN VALÓS. Ez azt jelenti, hogy direkt módszerekkel lehet méréseket végezni a kvantumfizikában. A hagyományos kvantumfizikában nem lehet méréseket végezni, ezért ezt matematikával helyettesítették, ami pedig jóslatokat fogalmaz meg a szubarktikus részecskékről. A 80-as években Richard Feymannak sikerült pontos jóslatokat megfogalmaznia a részecskék viselkedésével kapcsolatban, de megmérni nem tudta őket. Volt-e tehát valamilyen értékelhető információm? Igen. Milo Wolff ragyogó könyvében megjegyezte, hogy a teret nem vizsgálták. A tér egyáltalán nem üres – az én kutatásom pedig ennek a különböző frekvenciákon jellemző szerkezetével és jellegzetességeivel kapcsolatos. Összpontosítottam. Azt mondtam magamban: nos, mit is vizsgálok? Mit mérek? 1990 körül, amikor már hosszú évek óta foglalkoztam kínai orvoslással és fizikával, azt vettem észre, hogy valami történik, amikor az energia különböző térbeli konfigurációt kapunk. Arra gondoltam, hogyha megmérünk valamit, az energia térbeli elrendeződését, akkor ez az energia térbeli viselkedésének közvetlen megfigyelését jelenti. Csaknem minden tudományos mérés közvetett: egy dolognak egy másik dologra gyakorolt hatását szoktuk mérni – a kvantumfizikában is. Így hát 1990 és 1997 között a dolgok szép lassan kibontakoztak, és világossá vált, habár ez elképesztően bonyolult dolog, hogy tehát valami olyasmit próbáltam mérni, amit a tér vezetőképességének nevezhetnénk. A tér vezetőképességében előidézett változás lett végül az én tudományos módszerem. Az az elgondolásom viszont, hogy valamilyen elektromos jelenséget vizsgálok, a kísérletek alapján helytelennek bizonyult. Felfedezéseimet arra a tényre alapoztam, hogyha az ember az energiát térben vizsgálja, annak jellegzetességei vannak, melyeket katalogizálni lehet, és fel lehet használni egy rendszer felépítésére, ami ugyebár a NES rendszer lett. Ha ez képtelenség lenne, akkor természetesen semminek nem kéne történnie akkor, amikor infocseppeket adunk valakinek, amelyek a térnek és a térben tárolható információnak ezen a felfogásán alapulnak. Semmi hatása nem lehetne a testre, ha az elméletünk hibás. Ám 2000-2001 körül ezek a készítmények a legmegdöbbentőbb tapasztalatokhoz juttattak. Ez pedig végtelenül felbátorított! Elképzelheti, 1983-tól kezdve, amikor abbahagytam az akupunktúra-tanítást, vándoroltam a senki földjén egészen 2001-ig...ez hosszú idő, hm, italozgatva! (Nevetés.) Tudtam, hogy van ott valami, de várnom kellett addig, amíg meg nem látom. Olyasmi ez, mint a Zen meditáció: el kell dobnod minden edigi elképzelésed arról, hogy mi történik, és azt kell figyelned, ami ténylegesen történik. UE: Ez - a láthatatlan hatások erőterének a gondolata - valami olyasmi, amivel kapcsolatban maga is szkeptikus volt? PF. Úgy bizony. Hadd mondjam el: néhány éve én magam sem hittem egy szót sem ebből az erőtér-elméletből. De aztán megváltoztak a dolgok. Vegyük például azt a gondolatot, hogy a hang igen fontos. Az élmény onnan származik, hogy egyszer valaki kérte, hadd játsszon didzseriduval a hasamon. Egyik barátom, Melvin azt mondta, ez egy ősi bennszülött gyógyítási módszer. Akkor szkeptikus voltam, nem gondoltam, hogy kapcsolat lenne a hang és az egészség között, de nyitott voltam az ötletre, és arra gondoltam, ki kell próbálni a dolgokat, és megnézni, mi történik. Beleegyeztem, csináljuk. Didzseriduzott a hasamon kb. tíz percig, és a következő napokon iszonyúan megfájdult a hasam. Máskor ezeken a kis rézcsengettyűkön játszott a testem fölött. Akkor pedig hihetetlen emléktorlódásom lett, olyan dolgokra emlékeztem vissza, amelyek húsz évvel az előtt történtek, olyan élénken, mintha éppen akkor történnének. Hogy lehetséges az, hogy gerjesztek egy hangot a test bizonyos része fölött, és ennek következményeképpen emléközön önti el a tudatomat? Már tudjuk, hogy az emlékezet a test minden részében tárolódik, ami azt jelenti, hogy a testmezőben van tárolva. Tehát a tudatban kifejezésre jutó fizikai válasz nemcsak azért van, mert az egész test tárol emlékeket, hanem mert minden egyes sejt tárol emlékeket. Csak éppen arról van szó, hogy nem annyira magában a sejtben van, hanem abban az erőtérben, amelyet a sejtben zajló energetikai transzfer gerjeszt. Ez az egész arra mutat rá, hogy energia-kontinuum van a hang és a fény között. Ezt szonolumineszcenciának hívják, és 1933 óta ismert dolog. UE: Tud mondani egy példát arra, hogyan tudott átváltani arról, hogy klinikai kontextusban történő dolgokat egyféleképpen szemléljen, arra, hogy észrevegye: tulajdonképpen valami más történik? PF: Természetesen. Mielőtt elmondanám a példát, hadd emlékeztessek arra, hogy fontos tudomásul venni, hogy amikor összekapcsolunk gondolatokat a térben – a gondolatok puszta információk – az esemény körül megváltozik a tér vezetőképessége. Ez azzal van összefüggésben, hogy erőtér jön létre akkor, amikor energia áramlik át az egyik pontból a másikba. Ez óriási! Eléggé elképesztő dolog, mert a vezetőképesség változása azt jelentheti például, hogy könnyebben történnek meg elektromos jelenségek, ha a vezetőképesség megváltozik. És ez nem lokális. Az információcsere közvetlen környezetében változik meg. Nézzük meg a klinikai gyakorlatban használt, forgalomban lévő elektrodermális műszereket. Ezek kiválóan példázzák ennek az elvnek a működését. Negyven éven át azt hittük, hogy valami elektrodermális dolgot mérünk, valójában nincs itt szó semmiféle elektromosságról. Hadd magyarázzam el. Óriási dolog ez, ha egy gyakorló orvos felismeri. Bizonyos elektrodermális műszerek nem működnek sötétben. Ha elektromos elven működnének, akkor sötétben is használni lehetne őket. Ha viszont kvantum-alapú, vagyis foton és elektron interakciója kell a működéséhez, akkor érthető, hogy éles fényviszonyok között jobban működik. Ez természetesen kísérletileg kimutatható. Amikor egyszerű elektrodermális műszerekkel kísérleteztem, felfedeztem, hogy a feszültségváltozásnak nincs hatása, ha nincs mennyezet. Egyik műszer sem működött szabad ég alatt. Ez legalábbis furcsa. Most már értem, hogy azért van szükség mennyezetre, hogy visszaverje az információt. Ha ért a fizikához, akkor világos, nem? Ó, persze. Most tehát világos, hogy a szervek és szervecskék struktúrája döntő tényező az energetikai funkciójuk szempontjából. Nézzük máshonnan. Az elektromos impulzus vezetéken megy keresztül. Ha kihúzzuk a vezetéket, és a rendszer mégis működik, akkor azt mondjuk, ez a rendszer nem lehet elektromos, mert az elektromossághoz vezeték kell. Ha a téren keresztül megy, akkor valamiféle erőteret, mezőt fogunk keresni, és az erőtéren keresztül való energiaáramlást fogjuk vizsgálni. Az erőtér tulajdonképpen energia, és amikor az energia egyik pontból a másikba megy, erőteret hoz létre maga körül. Így amikor kvantummezőkről beszélünk, olyan erőtérre gondolunk, amely elektromos töltésből áll, meg fényből, egy kevés nehézségi erőből, egy kis mágnesességből áll. Mindezek az információhordozási képesség igen különös konfigurációját alkotják, amit QED-nek azaz kvantum elektro-dinamikus mezőnek hívunk.És még felmerülhetnek további elágazásai. A QED mező gondolata a nyolcvanas években kezdett népszerűvé válni Feynman munkája révén, de az elgondolás maga az 1920-as évek közepéig megy vissza. Ezek a felfedezések – a tér vezetőképességének az információ-kapcsolódás révén bekövetkező változása – teljesen meg fogják változtatni felfogásunkat arról, hogy hogyan működik az ún. tesztelés a természetgyógyászatban, mert tényleg át kell térnünk az elektromos modellről a kvantummodellre. A kvantummodell pedig nincs benne a tankönyvekben, egy kissé nehéz megérteni. Mi, akik a NES-sel foglalkozunk, éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy kurzusokat és könyveket írjunk a probléma elhárítása érdekében. UE: Nem vagyok benne biztos, hogy teljes mértékben értem ezeknek az állításoknak, ezeknek a felfedezéseknek a jelentőségét. (Nevetés.) PF: Elnézést, azt hiszem túl gyors voltam. Nos akkor most fel kell, hogy tegye a kérdést, mi is a jelentősége? (Nevetés.) Arról van szó, hogy egy erőtér specifikus információt képes hordozni. Egyszersmind egy kapszuláról beszélünk, vagyis arról, hogy az információ védve van. Lesznek emberek, akik eljutnak addig az elképzelésig, hogy az információ keresztülmegy a testünkön, vagy egy kémiai rendszeren, vagy egyéb rendszeren, érteni fogják az információ-átvitel gondolatát. De csak kevesen értik meg, hogy az információ annyira értékes, hogy védve van. Egy kémiai reakció esetében például a transzfer folyamán van egy afféle nyitás és zárás a részecske- vagy hullámmechanizmusban. Ez megfelel a testben zajló elektrokémiai mechanizmusoknak, úgyhogy rendben van. Enélkül az összekötés nélkül rögtön száműznénk magunkat a világűrbe és senki sem állna szóba velünk. (Nevetés.) Vissza kell horgonyozzuk magunkat a valóságba. Van egyfelől a fizikai értelemben vett test és másfelől van a biokémia. Ez tökéletesen rendben van, ameddig működik. De mi kvantumbiológiáról beszélünk. Azt próbáljuk megmagyarázni, hogy hogyan zajlik a kommunikáció a test 50 trillió sejtje között, miközben sem a pH-ja, sem a hőmérséklete nem változik napról napra, télen-nyáron nyolcvan éven keresztül. Ezt soha senki nem magyarázta meg. Tegyük fel egyszerűen, hogy ha létrehozunk egy QED-mezőt, az azt jelenti, hogy a mező összes résztvevő tagja tudatos, azaz tud az energiacseréről. A mező összes része egyszerre. Honnan tudja minden egyes sejt, mikor van megfelelő hőmérsékleten, a kis lábujjadban és egyebütt? Ki mondja meg neki, érti? Nem ismerjük azokat a szerveket, amelyek a pH-t és a hőmérsékletet szabályozzák. Mi azt állítjuk, hogy a testmező struktúrája körül van valami velünk született, amely szabályozza ezeket. Bruce Lipton, „A hit biológiája” (The Biology of Belief) című könyve ad egy remek, őszinte összefoglalást arról, mi is a véleménye a genetikáról. Lehetetlen, hogy elég génünk legyen ahhoz, hogy a genetika feltalálóinak összes reményét betöltsük. Az 1956-ban született reményeknek sajnos befellegzett. És ha ma újra megnézzük a genetikát, be kell ismerjük, hogy míg fantasztikus a magyarázat a fehérjereplikációra, a magasabb szintű dolgokhoz, a dolgok szerveződésének a magyarázatához már valahol máshol kell kutakodnunk. UE: És ennek a „valahol máshol”-nak az emberi testmezőben zajló energiatranszferhez van köze. PF: Így van. Figyelemreméltó korrekciókat tudunk végrehajtani ott, ahol a mezőben zavar keletkezett, ahol valamilyen információ nem talál megfelelő utat, vagy torzul. És csupán infocseppeket használunk. Nem csináltunk ezernyi készítményt, mint a homeopatikus gyógyszerek. Az élet túl rövid; úgyhogy egyszerűen állunk hozzá. Gyakorló orvosok számára van egy sor infocseppünk, amelyek arra jók, hogy biztosítsák a mező beindításához szükséges energiát. A legtöbb embernek az erőtere részben összeesik, amikor betegek, úgyhogy először megpróbáljuk helyrehozni az illető erőterét. Nem valamilyen testen kívüli auráról beszélek, hanem a bennük lévő mezőről, amit nem lehet látni, ám életbevágóan fontos dolog. Figyelemreméltó eredményekre jutunk, amikor infocseppeket adunk valakinek, például rövid időn belül méregteleníti magát a szervezet. Vagy a páciens mentálisan ráeszmél valami nagy dologra. Egy mentális realizáció (ráeszmélés) ugyanaz, mint egy betegség kezelése. Lényegében így gyógyítunk meg egy betegséget: olyan kapcsolatokat hozunk létre, amelyek nem valósultak meg korábban. És ez a lényeg: segíteni az embereknek, hogy létrehozzák ezeket a kapcsolatokat. Azt találtuk, hogy ezek a kapcsolódások ragyogóan lezajlanak, ha az energia – és vele az információ – könnyebben tud mozogni az erőtérben. UE: Megosztana velünk néhány reakciót vagy klinikai példát, amelyeket a NES rendszer alkalmazása során tapasztalt? PS: Az egyik legfontosabb felfedezés a NES-sel kapcsolatban ugyanaz, amit 1500 évvel ezelőtt a Sárga Császár orvosa, a kínai orvoslás atyja is felfedezett: egyesítő jellege van. Azt vettük észre, hogy a szív olyan, mint egy mini agy. A fiziológusok egyetértenek abban, hogy sok idegszövet található a szívben. Arra is rájöttünk, hogy a középagy energetikailag összeköttetésben van a szívvel. Tehát van egy agyunk a mellkasi üregben, és egy másik a koponyaüregben. Üregekről beszélek, mert ezek nagyon fontosak az erőterek magyarázata szempontjából. A NES keretében végzett HBF-kutatásaink alátámasztották azt az elképzelést, hogy a szív nem csupán pumpa, sokkal inkább kulcsfontosságú energetikai összekötő központ az összes testterület között, egészen odáig, hogy úgy tűnik, része van az emléktárolás folyamatában is. A tanulás, a nyelvi készségek, az információfeldolgozás mind a szívhez kötődnek. Így például az autizmust és a tanulási nehézségeket a szív mint energetikai központ kezelésével gyógyítjuk. Bátorító hírek érkeztek gyakorló orvosoktól, akik ezen a területen dolgoznak. Megdöbbentő volt számomra, milyen nagy mértékben tapasztaltak a pácienseink testi-lelki felépülést az infocseppek szedésekor. És a NES azért is különleges, mert gyors és viszonylag fájdalommentes – nem kell kínokat átélni, vagy a mamádra ordítani közben. (Nevetés.) A ráeszmélések maguktól merülnek fel, a maguk idejében, és úgy hisszük, egyszerűen azért, mert az infocseppek segítenek abban, hogy az információ hatékonyabban jusson el a test különböző részeibe. Ha úgy tetszik, a tudatunk egyik része összeköttetésbe kerül egy másikkal. UE: Fel tud idézni egy sajátos esetet, amely demonstrálja azt az integráló hatást, amiről beszélt? PF: Természetesen. Egyik régi barátomra, egy hölgyre gondolok. Ötven éves kora körül csomót fedezett fel a mellében és orvoshoz ment. Egy rossz emlékű orvosi vizit után jött hozzám, mert ragaszkodott ahhoz, hogy ne röntgenezzék meg. Adtam neki egy értékelést, aztán infocseppekkel láttam el. Nem sokkal később egy éjszaka hosszan álmodott, és hirtelen álmában felidézte, hogy mellét beütötte a kocsiajtóba. Amint tudjuk, sok rákos megbetegedés hátterében gyakran valamilyen traumatikus esemény húzódik meg, amely vagy a gondolatainkban zajlik le, vagy a testmezőnkben. Lényegében a gondolatok a test-mező... Volt egy másik álma, amely arról szólt, hogy nem tudta meglátogatni a nagymamáját, mielőtt meghalt, és mennyire hibásnak érezte magát amiatt, hogy nem tudott elbúcsúzni. Mind a bűntudat, mind a trauma előjött, integrálódott, ha úgy tetszik; a mellében lévő daganat pedig négy vagy öt nap múlva eltűnt. Pontosan tisztában volt vele, hogy mi történt, összekapcsolta az élményeket és sokaknak beszélt róla. Nem állítom, hogy gyógyítani tudjuk a rákot. Azt állítom, hogy értjük a betegség mechanizmusát, a rák mechanizmusa pedig nem különbözik más betegségekétől. Nincs semmi különös a rákban; mind ugyanarról szól. Mind-mind ugyanaz, csak más és más helyen merül fel és másképp jut kifejezésre. Sok hasonló esetem volt, ahol gyors ráeszmélés történt valamire, miközben a betegség egyszerűen eltűnt. Meg kell szabadulnunk az agyunkban lévő sok kis részleg gondolatától, és látnunk kell, hogy az egész egy és ugyanaz, mind egyszerre dolgozik, és nem tudjuk blokkolni a dolgokat. Amint tudja, a pszichoterápiában jól ismert, hogy az emberek óriási utakat képesek megtenni, hogy elrejtsenek információkat maguk elől. A NES-ben ezt a jelenséget úgy fordítjuk le, hogy a testmezőben információ-blokkolás tapasztalható. Amikor megszabadulunk ezektől a gátló tényezőktől, elképesztő gyógyulásokat tapasztalunk, amelyek gyakran álmokban vagy felismerésekben fejeződnek ki. Elég elképesztő történeteink vannak. Miután az információátviteli hiba forrása valamilyen trauma szokott lenni, a traumát próbáljuk kezelni. Számos infocseppünk van csak erre a célra.
Posted on: Mon, 07 Oct 2013 19:16:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015