A NÉP TEREMTI MEG A DEMOKRÁCIÁT, AMIKOR IGÉNYE VAN RÁ, - TopicsExpress



          

A NÉP TEREMTI MEG A DEMOKRÁCIÁT, AMIKOR IGÉNYE VAN RÁ, BETARTJA ÉS BETARTATJA MINDENKIVEL, A KORMÁNNYAL IS! A KORMÁNY SEMMI MÁS CSAK A NÉP (nemes értelembe vett) SZOLGÁJA! Ezt sajnos a magyar emberek ismerik, de nem gyakorolják, nem követik. Talán majd egyszer............ „Gyula Bognar Jr írja: Nem vagyok látnok, (pedig szeretném és állandóan próbálkozom) de az utóbbi négy év alatt 100%-os sikerem van előre vetíteni Magyarország sorsát és a viktor diktatúráját. Minden hírt követek, de meghallgatom a viktort figyelmesen. Márpedig ő nem csak megmond mindent előre, de képtelen indulatait, gondolatait póker arccal titkolni. 2010-ben a hatalomra jutása utáni beszédében kijelentette (néhány vicc, Kodállyal, vagy bartókkal és a nyolc éves zenetanulással megtörte a komoly beszédet) “A közérdek fontosabb, mint a magánérdek.” Vastapsot kapott. A magyar emberek megtapsolták, hogy a demokrácia, ami volt megszűnt! Minden demokrácia alapja a magántulajdon védelme. De minden modern társadalom alapja a magántulajdon védelme. A Magna Cartha, az Aranybulla tartalmazta, megszabta a király, az uralkodó, az uralkodó osztály hatalmának határát. A magántulajdon védelme nélkül nincs privát üzlet, az állam kisajátíthat mindent. meg is teszi, a tákolmány erre szolgál. A MAL Rt vörösiszap katasztrófa után két héttel, a viktor beszédében megvádolta a MAL Rt-t, hogy a katasztrófát ők okozták, elítélte őket és a képviselőkkel 2 órán belül megszavaztatta, hogy állami kezelésbe vegyék a vállalatot és befagyasszák a tulajdonosok vagyonát. Mindezt feljelentés, bíróság nélkül tette meg egy diktátor és a koszos bagázs. Senki sem szólt egy kukkot sem. Akkor is csend volt, amikor 3.0 millió ember magánvagyonát elrabolta, most is csend van, amikor 120 ezer ember vagyonát a takarékszövetkezetekben elrabolja. A trafikmutyi az érdekli sokakat, abból semmi sem lesz. Majd bekebelezi a viktor a bankokat és mindenki örülni fog, hogy a cionista bankárok bezzeg most jól megkapták. Mit hoz a jövő? Azt, amit a nép megenged. Találni kell még néhány baltás gyilkost, mert az Azeriek egy miatt nem vezetik a gázt Magyarországra. A baj azzal van, hogy a magyar emberek legnagyobb része nem vesz részt a saját sorsának vezetésében és nincs meg a politikai kultúra, ismeret, de főképpen a kívánalom, hogy egy becsületes, tudás alapú, nyílt társadalmat alakítsanak ki. Nem mintha ezt tökélyre vitték volna bárhol, de van sok hely, ahol a próbálkozás aránylag jó eredményeket ért el. Nem fogom felmagasztalni az amerikai társadalmi rendszer fölényét, ami szintén lefelé tendál, sok évtizede. A magyar emberek (és a volt Kelet-Európa országai) politikai kultúrája és értékrendszere azonban gátat szab bármilyen demokratikus, tudás alapú társadalom kialakítására. A bevett szokás és az értékrendszer, karrier, érvényesülés a korrupción és az ismeretségi kőrön, párt, vagy politikai oldali elkötelezettségen alapul. Magyarországon van már verseny szféra, Csányi ezt nagyszerűen demonstrálja a Pick szalámi és egyéb érdekeltségében tartott vállalatokkal, amiket úgy működtet, mint bármely más nyugati vállalat. Nem ez a mérvadó. Trafik mutyi, földbérletek kiosztása, magánnyugdíjpénztár lenyúlása, takarékszövetkezetek államosítása, a magántulajdon kisajátítása, visszamenőlegesség (hallatlan jogtiprás) EU pénzek lenyúlása, az egyetlen érdem ma is a seggnyalás, a behódolás, a gerinctelenség, a felelőtlenség és a pofátlan gazemberség, párosulva a kegyetlenséggel az elesettek ellen. Így, minden kormányváltás egy lépés előre, vagy hátra és ma már masírozik a koszos bagázs vissza 1944-be Horthy, Szálasi érdemeit trombitálva. A művészeten és néha a sporton kívül a magyar társadalom nem ért el semmiféle komoly eredményt, amit példaképpen lehetne célként kitűzni. A koszos bagázs pedig a tákolmánnyal és 2/3-al visszaforgatta az idő kerekét a kommunista Sztálin/Rákosi hűbéri rendszerre, megteremtve az új oligarchákat amik fenntartják egy ideig. Állami (viktor; Az állam én vagyok) monopólista fél-kapitalizmusból, teljes egyéni gazdasági diktatúrát alakít ki a koszos bagázs. Ez meg tud élni 12-15 évig, ha a zemberek tűrik. Rákosi is fent tudta tartani a hatalmát és nem a magyar emberek űzték el, hanem az Orosz kormány. A viktor is meg tudja tartani hatalmát 12-15 évig. A simicska pénzvilág hatalma reálisan mindent befon és a viktor uraloma alatt tartja az országot. Az anti-szemita, rasszista csurka barom által kiagyalt, agymosásra használt így ma szélesen elfogadott ideológia, a “pénzvilág hatalma” és “cionista bankárok” uralma teljesen lehetetlenné teszi, hogy Magyarországon egy demokrácia kialakulhasson. Ma még fél normális emberek is gyűlölik a baloldalt, Israelt, az USA-t. Gondolkodás nélkül mondja sok magyar ember azt, hogy az amerikai katona és a terrorista között nincs más különbség, csak az, hogy az egyik repülőgéppel dobja le a bombát a terrorista a testén viszi ahova kell. Israel gonosz a Palesztinokkal, de amit azok tesznek az OK. Tehát az OK, hogy évente $200 milliárdot rakétákra, fegyverekre költenek, azt civilekre lövik ki, a saját népük éhezik és romok közt lakik közben, villany, gáz, víz, csatorna szolgáltatás csak időnként van. Szíriában több mint 100,000 embert öltek meg 6 év alatt, az OK. Ilyen értékrendszer mellett, a viktor mehet Libanonba, a Vona Gábor Iránba, ahonnan kapja a pénzeket és a viktor koszos bagázsa próbálhat kapcsolatot teremteni a Hezbollah terroristákkal (érdekes módon néhány “civil” kevés sikert ért el Szíriában, Libnonban, foglyok lettek) hogy jövedelmező pénzmosással, üzletek európai front ebereként gazdagodhassanak meg a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs vállalkozói, és a viktor családja. Az USA lehallgatja a Világ komunikációjának 80%-át. Biztos vagyok benne, hogy anélkül, hogy valaki tudomást szerzett volna, a computerek felvették azt is, amikor Lévai Anikó pizzát rendelt öt évevl ezelőtt, de azt is, amikor a viktor kiagyalta a baltás gyilkossal való üzérkedést, vagy,azt, hogy milyen utasításokat kaptak a civilek, mielőtt turistáskodni kezdtek Szíriában. Aki tűzzel játtszik az könnyen megéghet. Ezt mondtam két éve. A Keletre Nyitás azt is jelenti, hogy a viktor, aki itt persona non grata az hamarosan az ellenségünk lehet. Mivel csak egy tökkelütött barom a Világpolitika porondján, nem tudott sok kárt csinálni, nincs értéke, amiért ellenségeink befogadnák. Amint valami kialakulna eziránt, biztos vagyok benne, hogy volna a korrekcióra is kialakított tervünk addigra. Eközben a Világ halad és a magyar emberek menetelnek a múltba. Ahelyett, hogy az oktatás, a magas fokú képzés lenne a cél, ami ma minden ország túlélésének a kulcsa, a viktor egy feudális, közmunka, kulimunka rendszerű gazdaságot alakít ki. A hozzáadott érték így alacsony marad, a GDP is. A gyárakban nem a munkás keres jól, hanem a kutató mérnökök, tervezők, osztályvezetők, piac felmérők, igazgatók, stb. Kulimunkából senki sem lett gazdag, a Kínaiak sem. Ahol ez korrupcióval ismeretségen alapuló karrierrel, hamis doktorátusokkal, csalással szerzett képesítésekkel párosul, ott az előre haladás lassabb, mint másutt, az az ország ami nem tudással versenyez, az lemarad. Gondolom arra, hogy Magyarországon soha nem volt demokrácia, mert az Osztrák-Magyar Monarchiában a Francia Forradalom utáni polgárosodás, ipari forradalom hatalmas késéssel érkezett és a Világháborúk, a nagyhatalmak szinte ki sem engedték a polgárosodást bontakozni, arra már nem is kell kitérnem. A rendszerváltás nem volt az! Pedig, ha lett volna, akkor Magyarország realisztikus történelmében (nem abban, amit négy-nyolc évenként újra írogatnak) végre beköszönthetett volna a nép demokratikus értékrendszerének kialakítása, a polgárosodás és a népi demokrácia. Ezt a felcsúti Mini-Mussolini lehetetlenné tette, Magyarország visszatér a Horthy féle diktatórikus, fél-feudális hűbéri rendszerhez. A viktor tudja, hogy a magyar embereknek hazudhat éjjel-nappal, ha azt mind nacionalista és soviniszta, szabadságharcos csomagolásban adja el. “Ne bántsd a magyart, minket senki sem ért meg, mi mindennél jobban tudjuk, hogy mi nekünk a legjobb, mi szabadságharcos rebellis nép vagyunk és büszkék is vagyunk rá, hiszen mi védtük meg egész Európát.” Ezzel aztán meg lehet tartani a hatalmat vagy húsz évig. Horthynak sikerült. NEM A KORMÁNY AMI A DEMOKRÁCIÁT MEGTEREMTI! A NÉP TEREMTI MEG A DEMOKRÁCIÁT, AMIKOR IGÉNYE VAN RÁ, BETARTJA ÉS BETARTATJA MINDENKIVEL, A KORMÁNNYAL IS! A KORMÁNY SEMMI MÁS CSAK A NÉP (nemes értelembe vett) SZOLGÁJA! Ezt sajnos a magyar emberek ismerik, de nem gyakorolják, nem követik. Talán majd egyszer...............”
Posted on: Wed, 31 Jul 2013 04:51:54 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015