A házasságkötés napján futár ment - TopicsExpress



          

A házasságkötés napján futár ment a menyasszonyokért. Azt minden nő csak a határ felé menet tudta meg, hogy történetesen ki is lesz a férje, nem válogathattak. A házasságkötést mindig Szerbiában bonyolították le. A boldogító igen A legtöbb házasságot Szabadkán kötötték. Itt mindent előkészítettek, a kiutazó nőknek csak annyi dolguk volt, hogy az anyakönyvvezető előtt kimondják a boldogító igent. A férfiak többsége szerb állampolgár volt, és korábban már dolgozott az Európai Unióban, sokukat illegális tartózkodás vagy munkavégzés miatt már kiutasították valamelyik tagállamból. A házasság révén viszont kikerülhették a szigorú szabályokat. Az Európai Unión kívüli ország állampolgára a házasság után úgynevezett családtagi kártyát kap, ez igencsak megkönnyíti a dolgát. Majdnem ugyanazokat a jogokat élvezi, mint egy uniós állampolgár - mondta a Kékfénynek a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetője. Gulyás Zsolt hangsúlyozta: a kártyával az illető munkát vállalhat, családot alapíthat, iskolába járhat, az adott ország törvényeitől függően pedig akár szociális ellátást is kaphat. Bejelentett lakcím A színjáték így megérte a szerb férfiaknak, akik 2 ezer eurót is kifizettek a házasságok szervezéséért. És a házasság csak az első lépés volt. Ezután az anyakönyvi papírokat honosították Magyarországon, és már az új okmányokkal jöttek be az országba. Nem időztek itt sokáig, nyugatabbra kerestek boldogulást, ehhez pedig újra a magyar feleségeket használták fel. A házasságkötés után a feleségek kimentek például Németországba vagy Ausztriába, bejelentkeztek egy adott lakcímre, ezzel legalizálták saját és házastársuk ott- tartózkodását, majd hazajöttek - magyarázta Gulyás Zsolt. Németországban ezrek kaphattak így letelepedési engedélyt - jegyezte meg a műsorban Téglás Péter vezető ügyész, hozzátéve: akire rá tudják bizonyítani ezt a cselekményt, azt rapid eljárással kiutasítják. Embercsempészet? A recept első ránézésre jogszerűnek tűnhet, az ügyészség szerint azonban nem az. Téglás Péter azt mondta: jogi álláspontja alapján embercsempészetről van szó. A Kékfény úgy értesült, hogy a védők álláspontja más. Szerintük nem történt embercsempészés, legfeljebb egy, az új Btk.- ban július 1-je óta hatályos bűncselekményről lehet szó. Ez a családi kapcsolat létesítésével visszaélés, amikor valaki kifejezetten azért házasodik meg, hogy elősegítse egy külföldi bejutását az unióba. Az ügyész szerint ezt csak akkor alkalmazhatnák idehaza, ha a házasságokat Magyarországon kötötték volna. Ám nem itt kötötték őket, hanem Szerbiában. Magyarországon akkor történt bűncselekmény, amikor a szerbek a színjátékkal szerzett okmányokkal beléptek a határon - érvelt az ügyész. Ha a bíróság előtt megáll az embercsempészet minősítése, akkor a hölgyek azok, akik segítették a tiltott határátlépést. A bűn elkövetője a nő, a szerb férfiak menekültek, akiket nem gyanúsíthatunk embercsempészés bűntettével – emelte ki Téglás Péter. A nők tehát egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kockáztatnak, a férjek viszont semmit. Nagy bajban Az ügynek jelenleg 11 gyanúsítottja van, köztük egy Magyarországon élő szerb férfi és magyar élettársa, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek, másik négy ember pedig nem hagyhatja el lakhelyét. A nyomozók szerint egy komoly bűnszervezetre bukkantak. A nők most nagy bajban vannak, a válás pedig drága és hosszú eljárás lenne. Ráadásul, ha a hölgyek - tényleges kedvesüktől - időközben gyermeket szülnek, akkor a baba apjának a családjogi törvények szerint a távoli szerb férjet kellene tekinteni. Abszurd csapda, amely egy igennel kezdődött, és egy nemmel koránt sincs vége.
Posted on: Wed, 13 Nov 2013 18:07:15 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015