A szimbólum egyszerűsége ellenére nem közhelyes. A jó szimbolizmushoz azonban intenzíven, mégis árnyaltan kell érezni. Ady óta ez sikerült itt valakinek? Leleplezhetetlen blöff, ha azt állítod, hogy tökéletesen ragadtad meg a saját impressziódat, hiszen azt rajtad kívül senki sem ismeri. Könnyű így legalizálni a véletlenszerű formák tartalmatlan szövedékét. Főleg a hülyék szemében. Csavar egyet a dolog logikáján a szürrealista, aki ehhez képest nyakába veszi az objektivitásnak, az üzenetnek valami homályos, csekély ígéretét. Ám amit valóságon túlinak állít be, még mindig csak valóságon kívüli. Szerencsére a rendszer, mint szerencsére minden Rend-Szer, önszabályzó: A XX. század ( és főleg a második fele ) ugyan ügyesen járatta le a művészet fogalmát, ám az emberek művészet iránti veleszületett igényét nem tudta kiirtani. Még mindig azok az emberek hívják magukat és egymást művésznek, akik a művészet lejáratásán fáradoznak, de a közönség már nem kíváncsi rájuk, mert természetesen magukat is lejáratták. Az emberek ehelyett természetes, egészséges ösztöneiket követve megsárgult köteteket porolnak le, melyekben még meg tudnak bízni, melyekről tudják, hogy azok kiállták az idők próbáját. Némely valódi művész pedig a régiek nevét dicséri, és vakmerően kiáltja az értékromboló értékrendetlenség képébe az egyetlen értékrendet: „utile dulci mixtum”
Posted on: Thu, 15 Aug 2013 14:57:15 +0000