ANAKON Az Anarcho-szindikalista Konfederáció kiadványa 2013. I. Évfolyam. 2. szám. NYILATKOZAT – 2013. (Az anarchizmus jelenlegi helyzete Magyarországon.) Az Anarchizmus – miközben a személyi szabadság, akrátia és antietatizmus ideája, egyben egy Út, a Szabadság felé vezető egyik irányelv, ahol adott a cél elérését szolgáló formák és módszerek legszélesebb palettája. Nem mindig az egyenes a legrövidebb út két meghatározott pont között. Éppen ezért nem léteznek egyszer s mindenkorra meghatározott receptek az Út meghaladására/megtételére. Az adott meggyőződést véve kiindulási pontnak, illetve kielemezve az Anarchizmus és anarchista mozgalmak magyarországi fejlődését az elmúl húsz évben, megalkottuk az adott Nyilatkozatot, mely magába foglalja az említett időszak tapasztalatait, benne foglaltatik a jelenlegi állapot, és megpróbálunk választ adni a további teendőkre, anarcho-szindikalista alapokra helyezve véleményünket és az érveket. Ez a Nyilatkozat mindössze a fejlődés és a tapasztalatok összeegyeztetésének végeredménye, és egyben egy kísérlet arra, hogy összegezzük az eddig összegyűlt tényanyagot, majd a végén következtetéseket vonjunk le belőlük. A továbbiakban is meg fognak majd jelenni ehhez hasonló Nyilatkozatok, meghatározott időközönként (előreláthatóan fél évente), sajátos beszámolóként az adott időszakokban végrehajtott munkák kapcsán, illetve, hogy számot adjunk az elért eredményekről. Az Anarchizmus és Anarchista Társadalmi rend felé vezető úton a legfontosabb éltető forrás – a tapasztalat. Ellenben ez megköveteli az állandó rendszerezést, értékelést, átgondolt hozzáállást és a végkövetkeztetések időszerű levonását. 1. A modernkori Anarchizmus analízise a következő tényekre vezet rá minket: Először is – A Keleti-blokk összeomlása óta nem történt meg az anarchista mozgalom, mint a társadalom politikai fejlődésének egyik formájának, széleskörű és tömeges kifejlődése, térnyerése. Másodszor – Nem létezik ,,egységes” Anarchizmus. Ennek dacára a különböző irányzatok között lényegi dolgokban inkább több a közös, mint sem az eltérés. Harmadszor – Az anarchista mozgalmakat jelenleg különböző csoportok és önálló személyek igen tarka mozaikja képviseli, melyben mindenki saját meggyőződése és az élet realitásaiból kiindulva próbál haladni az Anarchizmus útján. Ez már történelmi tendencia és gyakorlatilag ez jellemzi a modernkori Anarchizmust. Negyedszer – Az anarchisták gyakorlati fellépése gyakorlati eredményekhez vezet (a társadalom passzív támogatása mellett), de ezek az esetek többségében elszigetelt, ,,egyfelvonásos” akciók, így nem gyakorolnak számottevő befolyást a társadalmi felődésre. Remélhetőleg az adott állapot hamarosan a múlté lesz. Ötödször – Nem létezik modern értelemben vett anarchista elmélet. Minden kísérlet, hogy összegyűjtsék az elméleti és gyakorlati munkákat kudarcba fulladt. Viszont ezek kikristályosodása elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. Hatodszor - Az ideológiai megértés és megfontolás az egyes anarchisták saját megtapasztalására támaszkodik, illetve erre befolyást gyakorolnak/gyakorolhatnak az egyén számára elérhető anarchista, vagy annak mondott csoportok. Ez gyakorlatilag még egyszer bizonyítja a klasszikus alapszabályok egyikét, égpedig: ,,A Szabadság megnyilvánulásai minden egyes egyén magándolga.” Hetedszer – Kialakult két, egymástól jól elkülöníthető anarchista együttes – az u.n. ,,baloldali” és ,,jobboldali” anarchista szárny. Ezek leginkább a magántulajdonnal, tulajdonnal, monetáris és termék cserekapcsolatokkal kapcsolatos viszonyaikban különböznek, és jelenleg ezek határozzák meg az Anarchizmus és Anarchista eszme további ideológiai és elméleti fejlődését. Nyolcadszor – Meghatározott testet öltött az Anarchizmus legnagyobb gyengesége – nem volt képes ennyi idő alatt kidolgozni egy működő gazdasági/gazdálkodási modellt. A másik – a praktikus és stabil, állandó jellegű együttműködési formák hiánya. Egyszóval – a modern anarchista külső megjelenése és életvitele ,,a nincstelen”. Kilencedszer – Megállapítást nyert, hogy hibás volt a különböző nemzeti mozgalmakkal szembeni viszony, hogy hiányzott a stratégia és taktika más, etatikus irányelvű társadalmi mozgalmakkal szemben. Mindez, remélhetőleg, észre téríti végre a jelen kor anarchistáit. Tizedszer – Nem kapott professzionális alapot az Anarchizmus elméletének és gyakorlatának propagandája, nem történt meg a jelen kor értékrendjének idealisztikus felülértékelése. Ennek köszönhetően jelenleg nincs lehetőség befolyásolni nem csak a társadalmi gondolkodás egészét, hanem még a konkrét, egyedülálló emberi gondolkodást és értékrendet sem. Tizenegyedszer – Nincs állandó kapcsolat, tapasztalatcsere és együttműködés más, a világ különböző régióiban található anarchista szervezetekkel és mozgalmakkal. Lassan sikerül végre túlesni a holt ponton, de a remény egyedül nagyon kevés – nagyon sok munkára lesz szükség. Tizenkettedszer – Az elmúlt időszakban az Anarchizmus fejlődését leginkább a csoportok gyors, spontán kialakulás, majd ugyan olyan gyors szétesése jellemezte, a csoportok tagságának állandó rotációja, a véletlen, vagy egyes esetekben kriminális, illetve pszichiátriai szempontból labilis elemek megjelenése, esetenként pedig olyan személyek kerültek a csoportokba, amelyek megpróbálták ezeket inaktív irányba vezetni. Óvakodva attól, hogy gyors ítéletet hozzunk az említett tények alapján, próbáljuk meg áttekinteni a helyzet egészét, méghozzá társadalmi lebontásban. 2. A tárgyalt időszakban (elmúlt 15 év) kiéleződött a liberálisok és totalitaristák közti ellentét, mely alatt a következőt értjük: Létezik több, meglehetősen kislétszámú érdekblokk a polgárság, értelmiség, új-burzsoázia, társadalmi mozgalmak személyében, amelyek liberális politikai rezsimre törekednek. Az a döbbenetes, hogy a politikai uralmat ők vagy egy konkrét partautoritarizmusban képzelik el, vagy olyan, látszólag független mozgalmakra mutogatnak mint ,,alternatívára”, amelyek teljes mértékben vagy függenek az adott párttól, érdekblokktól, vagy hasonló elvek alapján szerveződnek, épülnek fel. A helyzet paradoxonja abban rejlik, hogy velük szembehelyezkedik egy ugyan ilyen kissebbségi érdekcsoport, amely jelenleg bár jóval erőteljesebb, viszont úgyszintén tarka, szétszórt, gyakran egymással vetélkedő totalitarista pártok, csoportosulások és mozgalmak egyvelege. Itt jön a csattanó: mindkét blokk az államforma jövőjét autokratikus vagy parlamenti rendszerben látja, rendkívül etatisták, nem hajlandók tudomásul venni semilyen ,,harmadik típusú” társadalmi szerveződést, mivel egyiknek sem érdeke az ilyen, alulról jövő szerveződések fennmaradása. Itt érdemes megemlíteni, hogy a liberálisokkal szembehelyezkedő, jóval szervezettebb és erőteljesebb totalitarista mozgalmak kemény politikai és gazdasági rezsim kiépítésén fáradoznak, mely elsősorban a már elavult, sokszor kritizált, de mégis megtartott régi bürokratikus államapparátusra épül. A helyzet humora az, hogy a szélsőségekig etatista, állammonopolitikus mozgalmak a hatalom felé vezető úton, és leginkább annak megtartásának érdekében szakadatlanul az alkotmányosságra és a képviseleti demokráciára apellálnak. A pikantériát már csak fokozza az a nemzeti fenomén, hogy mindkét rendszer (az elmúlt és jelenlegi) kitermelt egy rakás államtól félig független, de valójában reája nagyon is komoly befolyást gyakorló társadalmi szervezetet. A jövőben nem számíthatunk a politikai helyzet radikális változására. Miért is? Azért, met továbbra is megmarad az egymással ellenséges, határozottan elkülönülő tábor, DE! Ideológiai szinten be fog fejeződni a csoportok perszonifikációja és ami még fontosabb – el fog halványulni a jelenlegi társadalmi ideológiák harca, azaz a liberalizmus és totalitarizmus szembenállása. Mindkét tábor a kemény etatizmust fogja választani, mindössze a jelenlegi ,,vezérek” helyett új politikai kurvák adják majd hozzá a nevüket. Ily módon meg fog történni a politikai rezsimek ideáinak és uralmi formák ,,középszerűsítése”. A kemény etatizmus végeredményben akár testvérháborúba is taszíthatja majd az országot. Közben a gazdasági helyzet jellemzőnek mondható a fejlődő gazdasággal bíró társadalmakra, melyek labilis politikai rezsimek közepette leledzenek, inaktív az állami berendezkedés, terméketlen az államigazgatás, ami egyébként meghatározó a poszt-diktaturikus társadalmakban. Viszont ezt az időszakot a nemzetközi közgazdászok és politológusok valamikor 5-8 évben határozták meg! Ebben a tekintetben Magyarország unkumnak számít, saját 22 évével. Egyszerűen a mai napig nem lett meghatározva – mindenféle politikai demagógia dacára – a társadalmi és gazdasági fejlődés modellje. A gazdasági ,,szentháromságban” – azaz pénzügy, ipar és mezőgazdaság – a leggyengébb láncszem jelenleg a pénzügy. Éppen a pénzügyi helyzet a legjobb indikátora a hatalmi rendszer krízisének és elsődleges oka annak, hogy a társadalmi krízis egyre csak mélyül, egyre nagyobb és határozottabb a szakadás a város és falu, különböző néprétegek, az új és régi polgárság között, illetve ez szolgál/fog szolgálni detontátorként a társadalmi robbanáshoz. A magyarországi gazdasági helyzet fenoménje abban rejlik, hogy az amúgy ideiglenesnek gondolt krízishelyzet állandósult, a bürokratikus inerció pedig annyira erőteljes, hogy az ellentéteket a társadalom már nem is érzékeli radikálisnak, ígynem lát benne okot a globális robbanásra, pedig szelleme már itt lebeg az egész társadalom felett. Ezt még egy pénzreform sem lesz képes lehűteni. Jelenleg éppen a monetarista politika a kormány domináló tevékenységi formája. Ha az ipart az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag magára hagyta, rákényszerítette a túlélésre, és a gyakorlatban pedig állandó újraelosztási prédának vetette oda a különböző kapitalista monopóliumoknak és érdekcsoportoknak, akkor a pénzforgalmat továbbra is igyekszik egy kézben tartani, mivel ez jelenti számára az utolsó szalmaszálat. Tudja és hiszi, hogy amennyiben nem képes birtokolni az adott monopóliumot, akkor a hatalmi monopóliumot is el fogja veszteni. Jelenleg végre megnyilvánult a modern kapitalizmus legjellemzőbb vonása – az országban is kialakultak a tőke- és ipari oligarchiák stabil csoportjai. Sokáig vitatkozhatunk azon, hogy ezek mennyire is stabilak, erősek, ki is alkotja ezeket tulajdonképpen, illetve hogy valójában mennyire is befolyásolják a társadalmi, gazdasági és politikai életet. Viszont léteznek, és a modern kor adott fundamentális adottságát nem veszíthetjük szem elől, számolnunk kell vele. Ezenkívül, megjelentek első jelei annak, hogy bár elenyésző hányadában, de kezdünk részeivé válni a regionális gazdasági és politikai életnek, illetve integrálódunk a nemzetközi gazdaságba. Méghozzá akkor, amikor ezt nem szabad tenni (a pénzügyi krízisek állandósultak), illetve úgy tesszük, ahogyan azt nem lehet (az értékpapírok újraeladása nem a legegyenesebb út a befektetők bizalma irányában). Ami pedig a legszomorúbb – ott senkinek sincs szüksége Magyarországra, annak minden nyavalyájával és kanyarójával. Hogy teljes legyen az összkép, tegyük hozzá a társadalom egészének értékelését is. A jelen korra kialakult erkölcsi és politikai klímát túlterheli a polgárháborús pszichózis maniakálisan depresszív rémképe, illetve a megélhetési politikusok paranoidális, skizofrén hatalmi harca. Más részről viszont, az egész társadalom alvajáró közösségek tucatjaiból áll, amik a közmédiumok aljas, debilis primitívségének befolyása alá kerültek, majd minderre egy lapáttal rátesz a lényegében – alkotó-tartalmi lényegében véve – impotens tömegkultúra. Mit lehetne még hozzátenni? A polgárháború pszichózisa előbb vagy utóbb összeütközésekhez fog vezetni, és már jelenleg is a hatalom maniakális töketlenségének és degradációjának legnyilvánvalóbb szindrómája. Ez az abszurdum színház éppen jól jön az alvajáró társadalomnak, mivel a nagy átlag – az elmúlt évtizedek oligofrén tévéműsorain és sorozatain kikupálódva és művelődve – képtelen átlátni helyzete szörnyűségét és kilátástalanságát. Ráadásul helyzete szörnyűsége nem abban keresendő, hogy katasztrófa vagy beltenyészet veszélye fenyegeti, hanem abban, hogy a végtelenségig lealázott társadalom elvesztette hangját. Nos, minden nép olyan rezsimet hord a hátán amilyet megérdemel. 3. Ha az előző pontokban végigvettük a ,,Mi van?” és ,,Miért?” kérdéseket, akkor most próbáljunk meg választ adni ezekre. Egy széleskörű tömegmozgalom, mely erkölcsi és ideológiai alapjait az Anarchizmusra építené azért nem alakult ki, mert: 1. Az anarchista, kommunarista vagy szocialista értékrend a jelen korban, régi valójában és tartalmában, nem felel meg a tömegek igényeinek. A tömegeknek etetőre és paternalizmusra van szüksége, amelyekhez jóval egyszerűbb eljutni az etatizmuson és konformizmuson keresztül. Ehhez nincs mit hozzátenni, elég elhulajtani egy könycseppet és letörölni orcánkról a vigyort. A társadalmi többség számára elfogadhatatlan az állandó mozgás, fejlődés, és az ezekből fakadó konfliktus. Bizonyságot nyert egy régóta ismert igazság, mely szerint az Anarchizmus alapja – a személyiség, de nem a tömegek. Ebből következik, hogy az általunk hiányolt tömegmozgalom – természetes! Anyit azért még tegyünk hozzá, hogy nem csak pro-szociális, anarchista-barát tömegmozgalmak nincsenek, hanem még az anarcho-kapitalizmusra sincs társadalmi gény, mivel nincs tömeges, individuális konstantát kihangsúlyozó magántulajdon újraelosztására, megszerzésére irányuló tömeghullám. Ellenben az elmúlt években – bizonyos közvetett jelek erre engednek következtetni – kialakult egy igen stabil társadalmi réteg, mely nemcsak kritikusan szemléli a hatalmi harcokat, hanem a tőlük tellhető módon ezt a kritikát el is juttatják a nagyközönséghez illetve a kritika tárgyát képező célszemélyekhez. Számuk elenyésző, de a lélekszámuk a meggyőződéses anarchistákkal ellentétben nem tucatokban mérhető, hanem ezrekben! Nem rendelkeznek határozott ideológiával, viszont egyértelműen negatívan viszonyulnak bármilyen jellegű politikai pártokhoz és ideológiákhoz,sokféleképpen nevezik és azonosítják magukat, de minden esetben határozottan ellenzik az államhatalmat és a jelenlegi állami struktúrákat. 2. Következő pont: nem létezik holmi ,,egységes” Anarchizmus, mivel az ideák eltérése más-más utat eredményez a megvalósítás során. Ha csupán a ,,valami ellen” platformra építenénk (mint ahogyan ez eddig gyakran megtörtént), ideiglenesen létrehoznánk egy látszólagos egységet, de ez az egység csak egyes, elszigetelt és lényegében érdektelen kérdéseket fog érinteni! Éppen ezért alapvető, hogy a jelenlegi Anarchizmust több csoport és elszigetelt személy képviseli, ami szintén természetes folyomodványa az egész eddigi eseményfolyamatnak. Éppen ezért nincs és nem is létezhet egységes anarchista paradigma (hagyomány, irányelv) a magyar társadalomban. 3. A hazai Anarchizmus kolloidális állapotát még egy sor tényező erősíti: * nincs modernkori anarchista elmélet. A jelenlegi anarchista elmélet Magyarországon – a különböző helyekről előrángatott ismeretek, idézetek halmaza, sok-sok kicsiny, rosszul szervezett próbálkozás, melyek egyesítésének kísérletei sorra kudarcot vallanak amiatt, hogy az ezzel foglalkozó emberek/csoportok többségében (hatalmas tisztelet a kivételnek) éretlenek, régi korok aktualitást vesztett tekintélyelveire építenek, vagy egyszerűen tudatlanok, már ami az Anarchizmus fejlődéstörténetét illeti! Ez is érthető: egyrészt több alapmű egyszerűen nem jelent meg magyarul vagy egyszerűen elérhetetlen, másrészt pedig Magyarországon többször megszakadt a XX. század során az anarchista történelmi tradíció; * az anarchistak igen tekintélyes hányada a valós életet sajnos csupán különálló tények halmazaként értékeli, amiben azt látnak, amit látni kívánnak, és nem pedig azt – az egybefüggő szemlélet és globalitás hiányából fakadóan -, ami/amik az adott események és tényezők valójában; * a csoportokban sajnos rendkívül sok a véletlen, többségében nem is anarchista beállítású, hanem szubkulturális, esetenként pedig kriminális, illetve idegileg labilis elem. Mindebből következik, hogy az ideológiai és elméleti elképzelések rendezése, az Anarchizmus modernkori elméletének megalkotása – a hazaiviszonyok figyelembevételével – a magyarországi Anarchizmus elidegeníthetetlen és természetes szükséglete. Közben nem kell attól félnünk, hogy így szinte ,,mindent” kétségbe fogunk vonni. Ez legalább lehetőséget teremt arra, hogy a világot ne olyannak lássuk, mint amilyennek szeretnénk, hanem olyannak – amilyen valójában. Legalább nagyjából. Nos, ami pedig a véletlen elemeket illeti – ők egy nagyon jó indikátor a szervezetek és közösségek gyakorlatiasságára, infantilizmusára, illetve rámutathatnak minden olyan hiányosságra, amit majd kemény munkával ki kell küszöbölni. 4. A fentiekből következik: * az anarchisták tevékenysége és akciói az esetek döntő többségében előre meg nem jósolható következményekkel járnak együtt, mivel ismeretlenek a társadalom és a benne élő ember együttműködésének és fejlődésének alapelvei, mind globális szinten, mind pedig minden egyes konkrét személy és esemény kapcsán; * az említett kórtani állapot legfontosabb tényezője – a más országok anarchistáival álandó jelleggel fenntartott kapcsolatok és tapasztalatcsere hiánya; * mint következmény – lehetetlen jelentős hatást gyakorolni a társadalom egészére, illetve az azt alkotó személyekre; * az elméleti és gyakorlati Anarchizmus szétszórtsága és szervezetlen tarkasága. 5. Ezenkívül, az Anarchizmus két fő szárnya ideológiai szinten némileg eltérő dolgokon akcentálja figyelmét: * a ,,baloldali” anarchisták – társadalmi igazságosság, társadalmi tulajdon, antietatizmus; * a ,,jobboldali” anarchisták – a személy teljes szabadsága, magántulajdon, akrátia és antietatizmus. A ,,balszárny”, mely a régi dogmákra támaszkodik, bebizonyította, hogy képtelen megalkotni az Anarchizmus modernkori elméletét, amiből következik, hogy képtelenek megalkotni egy stabil, folyamatosan működő mozgalmat, mely az említett ,,klasszikus” ideákra alapozna. Az eddigi maximális eredmények még csak meg sem közelítik a Nyugat új-balosok vegetálási szintjét. Bár elejétől fogva a tömegekhez szólt, az adott szárnyat amaz nem fogadta el, mivel a nagyszámú tömegnek inkább a különböző színezetű etatizmus imponál, mivel igen nagy befolyással bír a ,,nemzeti öntudat” és az adott politikai és társadalmi mozgalmak legendagyára. A ,,jobb-szárny” elejétől kezdve a személyek szabadságát helyezte mindenek elé, illetve az adott szabadságot véve fundamentális alapnak kiegészítette azt a magántulajdonnal, akráciával és antietatizmussal. Szitén kudarcot vallott, elsősorban azzal, hogy az adott irányzat képviselői – túlzásba véve a személyiség érinthetetlenségének dogmáját – gyakorlatilag sajátkezűleg semmisítették meg csoportjaikat, amelyek jelenleg egymástól független individualista anarchizmust propagáló egyének meglehetősen laza ,,uniójává” változott. Az adott pontba foglaltak hamarosan elvesztik aktualitásukat, de nem jelentik majd azt, hogy elsimulnak az Anarchiymus útján járó különböző irányzatok közti ideológiai eltérések. Egyértelmű, hogy meglehetősen kicsinyes dolog álandóan a monetáris-cserekereskedelmi elméleteken illetve modern társadalomban betöltött szerepükön való szóvita, fölösleges lovaglás. Viszont mindenki, aki a személyiség problémáit tartja az ideológiai meggyőződése alapjának szinte azonnal szembesül egy sajátossággal. Ez maga a tulajdonképpeni ,,Én”, a személy és társadalom közti kapcsolatok rendszere, az emberi önbecsülés és méltóság problémái, stb. Mindenhol jelen vannak a kapcsolatrendszerek, amelyek akarva-akaratlanul is, de nem adnak könnyelmű ideológiai kibúvókat, akaratlanul is egy hatalmas ,,Stb.”-vé válnak, így az anarchisták kénytelenek vagy a realitás és pragmatizmus, fokozatosság elvére támaszkodni, vagy kivonulnák a társadalomból, ami szektásodást fog eredményezni, vagy pedig kénytelenek lesznek feladni elveiket, azaz megsemmisülnek mint forradalmi erő, mint mozgalom. 6. Az Anarchizmus gazdasági gyengesége és tökéletlensége – ez elsősorban a baloldali szárny esetében igaz – dugába döntötte a szép reményeket, amelyeket a nép tömeges önszervező és önigazgatási törekvéseibe fektettek. A jobboldali anarchisták számára az üzleti élet elsősorban egy eszköz, mely segítségével meg lehet oldani az aktuális feladatokat és célokat. Ráadásul ennek alapján jóval több esélyük van arra, hogy kidolgoznak egy működőképes gazdasági elméletet. 7. A hazai mozgalom, mindezen kívül, képtelen volt megérteni egy igen fontos, realitáson alapuló ,,apróságot” – minden ,,nemzeti” vagy nemzeti sajátosságokkal bíró, illetve küszködő mozgalom mindig is teintélyelvű tartalmában. Éppen emiatt volt képes kifejlődni és elképesztő méreteket ölteni a hazai neofasizmus és radikális jobboldal. Ha a legrövidebb időn belül anarchista berkeken belül nem születik meg, nem indul útjának egy konkrét, radikális jobboldallal szembeni akcióprogram, akkor a hazai anarchisták, szép pacifista lózungok mögé bújfa, ismételten bebizonyítják, hogy képtelenek megvédeni a szabadságot. 4. Vonjuk le a következtetéseket (amelyek természetesen, mint maga az analízis is, hiányosak): A társadalom olyan korszakba ért, amikor is kezdenek megdőlni a régi politikai és szociális kapcsolatformák, az újak viszont még embrionális állapotban tengődnek. Emiatt nincsenek még a gyakorlatban is alkalmazható ideológiai programok, illetve új társadalmi kapcsolatformák. A társadalmi labilitás következménye, hogy az adott viszonyok között lehetetlen felmérni és értékelni kellőképpen tevékenységünk eredményeinek súlyát. Következésképpen, bármilyen előre nem látott tényező szülhet egy új célt, programot, megvalósítási lehetőséget és új kapcsolatformákat eredményezhet. Az anarchisták számára jelenleg kívánatosnak mondható, hogy a társadalom inkább a nyitottság, szociális felelősség és szolidaritás, illetve a társadalmi formák liberalizációja felé fejlődjön, mivel ezek segíthetik elő a személyiség és emberi öntudat, felelősségérzet potenciális fejlődését. Erőfeszítéseket téve az adott irányban, az anarchisták megvalósítják a régi rend rombolásának és az új felé történő fejlődés alkotó koncepciójának érvényesülését. Ebből következik, hogy kizárólag akkor lehet tudatosan tevékenykedni, ha teljes információval rendelkezünk a társadalmi folyamatokról és képesek vagyunk azokat objektíven felülvizsgálni. Kizárólag így lehet a jelen helyzetben konkrét eredményeket elérni, kizárólag így állapítható meg a szükséges erőfeszítéseket, illetve azok idejét és helyét. Éppen ez teszi lehetővé azt, hogy kihasználva a kedvezően alakuló körülményeket elkezdjük építeni a nyílt társadalom elemeit. Mindez megköveteli a gazdasági, pénzügyi és technikai bázis előteremtését, amit kizárólag maguk az anarchisták teremthetnek meg. Jelenleg mindez lehetséges, ha sikerül megteremteni majd egyesíteni a különböző anarchista gazdasági struktúrákat. A többé-kevésbé szoros gazdasági együttműködés meglehetősen hatásos propaganda és ellenpropaganda formákat teremthet, jóval hatékonyabbá és komolyabbá válhatnak a közvetlen akciók, stb. Röviden – minél professzionálisabb a munka, annál hatásosabb és jobb. 5. Az ANAKON, saját részről, a következő lépéseket tartja szükségszerűnek ,,első körben” ahhoz, hogy sikeresen ki lehessen küszöbölni az előző nemzedékek próbálkozásainak hibáit: * Ki kell építeni a kapcsolatot a nemzetközi anarchista szervezetekkel és csoportokkal; * Létre kell hozni és meg kell teremteni a hazai ,,anarchista hálót”, a csoportok ideológiai hovatartozásától függetlenül; * Fel kell venni a kapcsolatot és kooptálni a különböző jogvédő, feminista, autonóm, radikális természetvédő, stb. csoportokat, melyek ideológiája nem mond ellent a deklarált anarchista alapelveknek; * Megszervezni az ideológiai önnevelést és önművelést (p.l. alapművek fordítása, aktuális írások, cikkek, elemzések közzététele, csoportok közti megosztása); * Megszervezni a propagandisták és agitátorok képzését, mivel munkájuk nélkülözhetetlen az Anarchizmus eszmerendszerének népszerűsítésében (p.l. szakirodalom összeállítása, webináriumok szervezése, oktatótáborok, szemináriumok, stb.); * Össze kell hívni a legrövidebb időn belül a különböző csoportok delegált képviselőinek Kongresszusát, hogy meg lehessen alkotni egy közös platformot, illetve kompromisszumot találni a különböző ideológiai nézetkülönbségekre. Ezáltal sikerül hatásosabbá és szervezettebbé tenni a munkát. ANAKON
Posted on: Tue, 02 Jul 2013 07:04:01 +0000