Adjon az Isten! Jó reggelt minden bajtársamnak és barátomnak! - TopicsExpress



          

Adjon az Isten! Jó reggelt minden bajtársamnak és barátomnak! Nyugalomban telt el az éjszakánk, köszönhetően a rendőrök vigyázó szemének és jelentős létszámának! Úgy látszik kezdenek megnyugodni a kedélyek, és lassan talán élhetjük a hétköznapi életünket, és velünk együtt azok a bajtársak akik végig itt voltak velünk. Számos egyeztetésen, beszélgetésen vagyunk túl, és úgy tűnik most hogy végre a cigányság is megértette, hogy a bűnöző az bűnöző, mindegy milyen a származása és végre talán ők maguk fogják kiközösíteni magunk közül ezeket az embereket. Tegnap megünnepeltük az MNG Országos Vezetőjének a születés napját is., mivel a csapat most itt tartózkodott nálunk, bográcsoztunk, beszélgettünk, vidámak voltunk. A torta és az ajándékok átadása után a már jól megszokott köszöntéssel üdvözöltük a Vezetőnket.....volt is rá egy gyenge válasz! :) Az ebéd után a csapat lelátogatott a helyi búcsúba, jó kedvűen és vidáman telt el a délután egy része, nekünk! A hisztériát keltők és lázítók már nem voltak ennyire boldogok! Ő bajuk. Mivel még lesznek egyeztetések és beszélgetések, megkérem azokat akiknek halvány fogalmuk sincs se az előzményekről, se semmiről ami itt történt tartózkodjanak az okoskodástól, a megmondomazigazat-tól, ( ezt szándékosan írtam egybe ) és minden olyantól ami ezeket a tárgyalásokat befolyásolhatná! A véleményét mindenki tartsa magában és próbáljon meg a saját háza táján rendet tenni,és helyettem, nélkülem az ÉN dolgomban ne intézkedjen és ne tegyen lépéseket! Vannak olyanok akik pontosan tudják mit , hogyan és miért kell megtennünk, és meg is fogjuk tenni! Nem fogom kiírni, és nem fogok erről túl sokat csacsogni, de ha megnyugtatóan vége lesz ennek, össze foglalva közzé fogom tenni. Akik végig élték velünk ezt a másfél hetet és gyakorlatilag velünk laktak végig, pontosan tudják és látták azt hogy honnan-hova jutottunk csupán a joggal és az ész érvvel. Ebbe olyanok ne piszkítsanak bele akiknek fogalmuk sincs semmiről sem! NAGYON KÖSZÖNÖM AZOKNAK A BAJTÁRSAKNAK AKIK EZT AZ IDŐT TEVŐLEGESEN IS VELÜNK TÖLTÖTTÉK: Dukai György, Adorján Dávid és Kóciga Ágota. Ők gyakorlatilag velünk laktak az elejétől a végéig! És NAGYON KÖSZÖNÖM azoknak a bajtársaknak a vigyázást és törődést akiknek még jelent valamit az esküjük, és tényleg BAJtársak! Nagyon HÁLÁS vagyok azoknak akik a háttérből segítettek és támogattak minket!!!! Olyan szeretett vett körbe minket, hogy azt el sem lehet mondani és nem is gondoltam hogy ennyien figyelnek a BAJba jutottakra! Van MAGYAR összefogás!!!! Mindenkinek kellemes és nyugodt hetet kívánok! Szebb jövőt!
Posted on: Mon, 30 Sep 2013 07:37:39 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015