Azon gondolkodom, hogy folytassam - e Nagyapám meséjét? Amikor oskolás lettem – nagyapám mesélte Az 1906-os esztendő Szent Mihály havának harmadik napján jó anyám a kezembe nyomta az öreg Bodolai által font félfülű csumaszatyrot és elvitt a Kiliti Katolikus Iskolába. A kócos bajszú pedellus már az udvaron elmagyarázta, hogy mi illik és mi nem, hogy „kezit csókolom” – ot kell köszönni a mester úrnak, a plébános úrnak és a kántor úrnak. Hamarosan megjelent a mester úr és megmustrálta, hogy van e palatáblánk és palavesszőnk. Felbotorkált a katedrára, leült a nagy faragott székre, okuláréját ráeresztette orra hegyére, tavalyi zsiba nevelte lúdtollát belemártotta a görbenyakú kalamárisban kéken világító téntába, és csak úgy sercegett a penna hegye az asztalon heverő irka vinyettáján. -Látom, mindannyian meglátogattátok Káró bácsit a borbé’t. Szépen meglovagolta a nullás csikó a kobakotokat. Aztán, örültök – e, hogy iskolások lettetek? - Örülünk hát -, vágta rá egy cserfes, de egymás közt csak nagyszájúnak hívott copfos csöppnyi lány, Teri. - Így van kislányom! Öröm is ám, ha az ember fia okosodik – helyeselt a mester úr. - Meg az ember lánya is! – replikázott a pöttöm. - És mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezte a tanító úr, és a kapott választól igazán jó kedvre derült: - Hát Terus, aztán meg Terus néni. - És, te Pisti, te örülsz- e, hogy iskolába járhatsz? - Örül a rosseb! – szólt az őszinte válasz. Inkább nézegetném a gyurgyókákat a sárgaföldes partban, hajkurásznám az üregi nyulakat a Botromászban, mennék dinnyét lopni a káptalan földjére, azzal se törődnék, hogy Lőrinc már bele… - Ki ne mondd! – fojtotta bele a szót a pörgő nyelvű gyerekbe a mester úr, majd ő maga fejezte be a megkezdett mondatot: - vágta a bicskáját.
Posted on: Wed, 10 Jul 2013 17:11:19 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015