"Bajnainál, ha nem a szavazatok maximalizálásának szándéka - TopicsExpress



          

"Bajnainál, ha nem a szavazatok maximalizálásának szándéka áll a kérlelhetetlen kirekesztősdi mögött, akkor újra csak azt mondhatom: az a Bajnai Gordon, akit ugyanolyan ocsmány és hazug módon járat most le a Fidesz, ahogy tette Gyurcsánnyal, nem védheti meg önmagát, ha úgy tesz, mintha a Fidesz amortizációs módszere újkeletű volna, és nem ugyanez működött volna Gyurcsány ellen is. Azt állítom tehát, hogy Bajnainak, önmaga védelmében, de az igazságosság érdekében is, ki kellett volna (ki kellene) hoznia Gyurcsányt abból a karanténból, amelybe kemény és céltudatos munkával meg a választók súlyos manipulálásával a Fidesz berakta.* A szavazatmaximalizálás biztos – noha szintén fáradságos és konfliktusos – útja ez lett volna (lenne), a választók fejének és érzületének rendbetétele, és nem az, hogy az Együtt–PM minden fenntartás nélkül befekszik Orbán egyik legnagyobb gaztettének. Úgy látom, Bajnai(ék) hitelességét részben ez erodálta. Mert lehet, hogy sok választópolgár még mindig gyűlöli Gyurcsányt – elhiszi a 2006-ról szóló fideszes-jobbikos-LMP-s mítoszt, elhiszi, hogy az őszödi beszéd nem igazság-, hanem hazugságbeszéd volt, sőt még azt is elhiszi, hogy Gyurcsány a reformjaiba és nem abba bukott bele, hogy ő, a választópolgár hagyta, hogy négyéves agymosással, hamis és megalázó propagandával végül elvigyék őt a vizitdíjas népszavazásra –, de a hamis hangokat és a védhetetlen következetlenségeket akkor is érzi. Mert a történetnek ez a szála most nem Gyurcsányról, hanem Bajnairól szól. És Bajnairól szól az az elegáns távolságtartás is, amellyel azt érzékelteti, hogy politikailag nemlétezőként kezeli Gyurcsányt és a Demokratikus Koalíciót. Azaz nemlétezőként kezeli azt a nem tudjuk pontosan, hány, 100–150–200 ezer választópolgárt, aki Gyurcsány meg a pártja mögött áll. Csakhogy egyszerűen nem lehet róluk nem tudomást venni! Egy demokrata nem tehet ilyet! Nem üzenheti ezeknek az embereknek azt, hogy ti meg vagytok büntetve, mert Gyurcsány mellé álltatok, nem vagytok egyenrangú választói ennek az országnak, nem vehettek részt Orbán leváltásában, csak akkor, ha a nektek rokonszenves párt vezetője és politikusai tudomásul veszik, hogy ők nekünk nem partnerek, és vagy visszalépnek a választástól, vagy két darab bársonyszékért eladják önmagukat és mindazt, amit képviselnek, annak a pártnak, amelyből kínkeservesen kiszakadtak, benneteket meg elárulnak, a sorsotokra hagynak. Titeket, a saját választóikat, akik az elmúlt két és fél év valamelyik pillanatában ezt a pária és nyomorult DK-t választottátok, és minden ellennyomás dacára kitartottatok mellette. Ez elvi kérdés!" galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/324017_az_ellenzeki_megallapodasrol_ii._resz
Posted on: Mon, 02 Sep 2013 04:36:04 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015