Butkai Attila Az igazsággal tisztában vagyunk! MI az amit - TopicsExpress



          

Butkai Attila Az igazsággal tisztában vagyunk! MI az amit biztosan tudunk? (a teljesség igénye nélkül, vázlatokban) - Tudjuk, hogy a jelenlegi kormány legitimitása zéró. - Tudjuk, hogy az igazságszolgáltatás ma Magyarországon nem független. - Tudjuk, hogy a pártok - függetlenül irányultságuktól - mind, egyazon politikai rendszer részei. PART = Rész Pártokra osztani annyi, mint részekre osztani. - Tudjuk, hogy bármelyik párt is kerül hatalomra, az ugyanazt a rendszert fogja kiszolgálni, hisz az hozta létre őket, az táplálja, és tartja fenn őket. - Tudjuk, hogy az idegen érdekeltségű kereskedelmi bankok kamatrabszolgaságban tartják az emberiséget. - Tudjuk, hogy a bankok, a kormány, az igazságszolgáltatás, és a hatalmi, illetve végrehajtó szervek hatalmi törekvése összefonódik, és folyamatos offenzívát folytat az emberiség ellen. - Tudjuk, hogy a kereskedelmi bankok által teremtett levegő pénz a motorja a jelen torz élősködő gazdaságnak, aminek működése alapfeltétele a pénzszivattyú, ami a fedezetlen pénzek természetéből eredő gazdasági vákuum által okozott ürességet próbálja folyamatosan feltölteni. - Tudjuk, hogy sem a jelenleg irányító elit, és az általuk preferált gazdasági modell nem képes, és nem is szándékozik harmóniát teremteni, hisz működését pontosan az a feszültség és diszharmónia biztosítja, ami ellen látszólag (!) hangzatos szavakat emelnek és látszat-intézkedéseket hoznak. - Tudjuk, hogy az emberek elkeseredettek, kétségbeesettek, és már bizalmatlanok mindennel és mindenkivel szemben, aki az IGAZságról beszél. - Tudjuk, hogy mindenki valódi tettekre vár, és nem csupán szépen hangzó elterelő szavakra. Mik azok amiket igértünk? - Igértük, hogy újra megjelenítjük a valódi Magyar államot. - Igértük, hogy bizonyítani fogjuk hitelt érdemlően a jelen hatalmi rendszerben lévő összefonódásokat és az általuk elkövetett bűncselekményeket. - Igértük, hogy feltárjuk a Nemzet szineiben tetszelgő hamis próféták törekvéseit és hitelt érdemlően bizonyítjuk is azt. - Igértük, hogy minden erőnnkel azon leszünk, hogy a történelmi hazugságokat leleplezzük, és ezeket a Magyar emberek elé tárjuk. - Igértük, hogy határozott lépéseket teszünk a végrehajtások, és az önkényes oltások ellen. - Igértük, hogy felderítjük az eltikolt ásványi vagyonunk eredetét, és annak valódi értékét nevesítjük, valamint az eltitkolt találmányok és feltalálók felkutatását folyamatosan végezzük. - Igértük, hogy nevesítjük, újra értékeljük, és újra felosztjuk a Magyar emberek birtokában lévő Nemzeti vagyonunkat egyenlő arányban. - Igértük, hogy ezen fedezetre alapozva saját kamat értékmérőt bocsájtunk ki, és megalapítjuk a Szent Korona Bankot. - Igértük, hogy létrehozunk az általunk kibocsájtott pénzre alapozva egy – a jelenlegi gazdasági rendszertől teljesen független – saját, tiszta, adó és kamatmentes pénzrendszer motorját, és azt át is helyezzük a valóságba, és elérhetővé tesszük azt minden Magyar ember számára feltételek nélkül, alanyi jogon. - Igértük, hogy mindent megteszünk azért, hogy az Apostoli Magyar Királyság térnyerése inkább hamarabb, mintsem később megtörténhessen. Hogy mik a feltételei annak, hogy minden igéretünket be is tarthassunk maradéktalanul, „határidőre” (!!!) , ahhoz meg kell vizsgálnunk azt, hogy: Mik azok a tettek? Mik azok amit valójában mi annak nevezünk? MIk azok, amikre hajlandóak vagyunk mi magunk, és mik azok, amiket csupán másoktól elvárunk? Nézzük meg, hogy mi az amit ezidáig TETT igéretéhez hűen, az Apostoli Magyar Királyság? AZ alábbi ábrát látván van valaki, aki azt állítja, hogy ez egy átverés, csak azért mert követelőzésére „határidőre” nem kap azonnali, számára maradéktalanul kielégítő választ? Aki átverésről zagyvál, az soha nem is hitt ebben az egészben, csupán álomvilága megvalósításának feladatát próbálta másra átruházni. Barátaim! Először is kezdjétek el használni az AMK által megalkotott, és mindenki rendelkezésére bocsájtott fizetőrendszert, és ezen fizetőrendszer által működő saját, a globalisták által működtetett rendszertől teljesen független kereskedelmi piacot. Amíg mindenki csak kapni szeretne, de adni képtelen, addig nem vállal részt a küzdelemben. Linkek osztogatása a facebookon bár fontos, de sem nem felelőséggvállalás, sem pedig nem valódi állásfoglalás az ügyben, az ügyünk mellett. Te elfogadod az Igazságot? Te elfogadod a stk-t fizetőeszküzül? - HOgyan is várhatná el bárki a bankoktól és a kormánytól, hogy elfogadja az általunk diktált irányt, ha ő maga sem tudja elfogadni azt? - Hogyan is várhatná el bárki is a szolgáltatóktól, hogy fogadja el tőle az stk-t tartozása kiegyenlítésére, ha ő maga sem hajlandó azt elfogadni embertársaitól? A valódi áttörést az okozná, ha mi magunk között valóban stk-ban (is) bonyolítanánk ügyleteinket, árulnánk szolgáltatásainkat? MIndenki azzal jön, hogy nincs semmije amit eladhatna.. Ez üres beszéd és kifogás! Nem értéktárgyakat és lestrapált csecsebecséket kell egymás között adnunk vennünk, hanem szolgáltatásokat. Senki nem kívánja a másiktól, hogy váljon meg értéktárgyaitól csak azért, hogy a rendszer beinduljon. Azonban van valami, amivel minden ember rendelkezik kivétel nélkül, és ami anélkül is értékesíthető, hogy az fennakadást okozzon mindennapi életében. MIndenkinek van két keze, van két lába, és számtalan ember van, aki rendelkezik egy rahedli idővel. Mindenki ért valamihez. Ha más nem, tud rajzolni, énekelni, takarítani, füvet nyírni, kutyát sétáltatni, gyerekre vigyázni,…stb.. Számtalan ember van, aki nem képes ellátni magát, folyamatos segítségre szorul, de nem tudja megfizetni azt forintban.. Itt a lehetőség, hogy akinek ideje van, és lehetősége az segítse azokat akik rászorulnak. - Nincs semmi ami eladható lenne stk-ért? Hogy ne lenne már! De az emberek inkább ülnek otthon, és a facebookon számonkérnek másokat, mint például segítenének egy bevásárlásnál egy idős embernek, vagy lenyírnák az udvarán a füvét, vagy gyermekekre vigyázzanak stk-ért.. Miért olyan nehéz ezt megtenni? mert nem tudják az stk-t "elkölteni"..??? Nos amíg így gondolkoznak az emberek, addig ne állítson olyan badarságot, hogy elfogadja a szentkoronát mint fizetőeszközt. Ha csupán vásárolni hajlandó vele, de a füle botját sem hajlandó megmozdítani akkor ha valaki stk-val tud fizetni munkájáért, akkor ő még NEM FOGADTA EL ezt az eszmeiséget, értékrendszert. MIndenki ért valamihez! Mindenki rendelkezik stk-val, és mindenki aki regisztrált, annak elfogadóhelynek is kellene lennie. Amíg csak vásárlásra használja valaki, addig csak egy élősködő a rendszeren! Rajtunk múlik, hogy mikor indul be a rendszer, és mikor gyalulja le a föld felszínéről azt a korrupt gazdaságot, ami jelenleg uralja a mindennapokat. MI vagyunk egyedül, akik arra kényszeríthetik a jelenlegi korrupt rendszer képviselőit, hogy fogadják el ezt az értékrendszert, és egyedül azzal tudjuk őket kényszeríteni, ha mi egyre többen használjuk azt. Ők ezáltal kiszorulnak, és kénytelenek lesznek elfogadni, vagy pedig mennek a pokolba. Könnyű számonkérni bárkitől bármit, de vajon önmagunkkal szemben is ilyen maximalisták vagyunk? Ha mindenki tenné a dolgát, anélkül hogy ehelyett a mások dolgát kérné számon, akkor nem lennének csúszások az időpontokban, és nem lenne szükség a "B" tervek életbe léptetésére. Kedves Barátaim! Álljunk már a tükör elé, és ösztönözzük magunkat a valódi lépésekre, és akkor soha nem fog megtörténni az, hogy amit eltervezünk, az ne valósulhasson meg. Ugyanis a tervek mindig arra vannak alapozva, hogy milyen ígéreteket kap a terv készítője azoktól, akik boztosítják őt támogatásukról. Másra nem is alapozhat. Azonban ha a támogatók csak látszólag támogatók, akkor ne kérjen már az számon, pár órás, vagy esetleg pár napos csúszást senkitől az eredeti tervhez képest. Pláne ne attól, aki vele ellentétben a nap 24 órájában azon dolgozik, hogy az ígéreteket valódi tettekkel valóra válthassa. Szóval aki úgy gondolja, hogy az AMK által képviselt irány és tettek csupán csak „KACSA”, ( csak azért mert nem óraműpontossággal történnek az események), az egy - már elnézést – Barom! Háború folyik, és mint minden háborúban van legalább két fél, akik egymással szemben állnak. A felek nem tudhatnak egymás minden lépéséről, vannak kiszámítható dolgok, azonban számos momentum is van, ami előre nem látható. Ezért számonkérni azt bárkitől is, hogy egy konkrét időpontra miért nem fejezik be a háborút, az nagyon együgyű gondolkodásra vall. … – akármennyire is megsértődik ezen az, aki írásomat magára veszi. Most sok embernek az a baja, hogy konkrét időpont lett megadva, és egy nappal később még „sehol semmi”. Ha azonban nincs megjelölve időpont, akkor meg azért nyávog mindenki, hogy: - „DE MIKOR ???” Kérdezze meg mindenki magától, hisz e egyáltalán szívből a Magyarság felemelkedésében? Ha igen. Akkor tegye mindenki a dolgát és történelmet írunk.. Az emberiség történelmében először, végre a valódit. Köszönet, hogy elolvastatok!
Posted on: Wed, 21 Aug 2013 21:36:15 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015