Donáth Ferenc a forradalom forrásvidékéről: 1956. október 22-én Debrecenben tartottam előadást. Komócsin volt akkor ott a párttitkár, és ő beszélt rá, hogy menjek le. Elvállaltam. Ez a városháza termében zajlott le, és csak 23-án délután érkeztem vissza Pestre. Sem a 22-ét megelőző diákgyűléseken, sem a szervezésükben nem vettem részt. Nem emlékszem, hogy említette volna nékem Losonczy Géza, aki tulajdonképpen a központja volt minden ilyen mozgalmi jellegű dolognak, elsősorban őhozzá fordultak vélemény végett. Ezek a vidéki előadások viszont hozzá tartoztak október előzményeihez. Nem tudom, hogy valaki számba vette-e, hogy hol mindenütt voltak, de ezeknek az egyik jellegzetessége az volt, hogy a párton belül olyan megyei titkárok szervezték, akik valamilyen okból rokonszenveztek a post-Rákosi érával szembeni föllépéssel. S jellemző volt, hogy a Városháza nagytermében rövidzárlatot csináltak, s az egész előadást gyertyafény mellett kellett elmondani. Fantasztikus hangulat volt. Bejöttek az egyetemről, meg innen, meg onnan. Tehát nemcsak Pestre, meg Szegedre korlátozódott ez a forradalmi hangulat, hanem más vidéki központokban is volt. Történelmileg nagyon fontos volt a lengyel esemény. A hangulat Magyarországon távolról sem volt olyan radikális, mint Lengyelországban. Annak a hírnek az elterjedése, hogy Lengyelországban hasonló szellem van, hasonló irány van, hogy odament Hruscsov, meg mások is, s azokat a KB-ülésre nem kívánták beengedni. Mindennek rendkívüli mozgósító hatása volt az akkori mozgalomban résztvevők számára, meg egyáltalán a közhangulat számára. Ha olvassátok a Szabad Nép akkori vezércikkeit, akkor látjátok, hogy az visszatükrözi ezt. Üdvözli a lengyel fordulatot. A magyar események ilyenfajta fölgyorsulásában döntő jelentősége volt annak, ami Lengyelországban történt. Kiemelkedő esemény volt az egész magyar 56 megértéséhez. Hogyan kerekedett néhány hét alatt ilyen hangulat országszerte? Valahol a Dunántúlon a termelőszövetkezetekből kilépő parasztok azt mondták, hogy majd sok kis Poznant fognak csinálni. Egyszerűen elkezdett az ország politizálni, és ez szoros kapcsolatban volt mindazzal, ami Lengyelországban történt. Október 23-ában milyen körülmények játszottak közre? A pártvezetés érezte, hogy valami nagyon nagy baj készül Magyarországon, hogy az erjedés nagyon mély. A Rajk-temetés ilyen tekintetben teljesen egyértelműen mutatta számukra mindezt, és ennek ellenére a jugoszláv kirándulásra elment a pártvezetésnek - azt mondhatnám - minden tekintélyes, aktív irányító tagja. Kik voltak ottan? Gerő Ernő, Kádár, Hegedüs, mint miniszterelnök, Kovács István, aki a budapesti titkár volt. Ez a társaság, mintha itt minden a legnagyobb rendben menne - holott tudták, hogy nincsen -, elment Jugoszláviába. Elég meglepetésszerűen ért engem - a Közgazdaság-tudományi Intézetben voltam akkor -, szólt a telefon, és Kovács István szól, hogy szeretne beszélni velem. Nagyon régen, az illegális mozgalomból ismertük egymást. A Központi Vezetőség épületében lényegében arról volt szó, hogy mindenféle indulatok kerekedtek, és egyrészt kérnek, másrészt felelőssé tesznek azért, hogy távollétükben mi fog történni. Ez volt Kovács István közlésének a lényege, amit én a magam részéről elhárítottam, mondván, hogy semmilyen módon a vezetésnek a felelősségét mi nem vállalhatjuk. Ti elmentek Jugoszláviába, ti tudjátok miért, hogy hogyan tesztek. Mindenesetre október 23-án délelőtt, valamikor 10 óra tájt érkeztek ők vissza Jugoszláviából, és találtak itt egy olyan helyzetet, amelyik akkor már nemcsak feszültségektől volt terhes, hanem az egész vezetésnek a bizonytalanságát is elárulta. Ezek az engedélyezések, meg nem engedélyezések... Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban mindaz történt, amiről tudunk, valamiképpen magyarázatát adja annak, aminek diadalából kellene megmagyarázni, hogyan is történt az, hogy egyszerre egy nép talpra szökött, mert ez azért azóta is szakadatlanul foglalkoztat. Én láttam 45-ben is sok mindent. De azt, amit 56-ban, hogy úgyszólván órák alatt itt mindenki politizált és mindenkinek volt véleménye és mindenki állást foglalt és mindenki majdnem egyformán foglalt állást, erre az én életemben példa nem volt, én ilyet nem értem meg. 1956. október 23-a előtt volt egy képem, arról, hogy a XX. kongresszus annak ellenére, ami történt, többek között velünk személy szerint is, azt a hitet keltette, hogy a kommunista mozgalomban van annyi erő, hogy képes megújhodni. Ez volt a XX. kongresszus alapvető hatása. Ez volt ugye nagyjában egészében a véleményünk. Mi akkor még azt hittük, hogy erre képesek. Hogy az egypártrendszeren belül történik-e vagy többpártrendszeren belül - nekem határozott állásfoglalásom volt 23-a előtt már jóval. Emlékszem Lőcsei Pállal egy beszélgetésre és vitára, aki lényegileg a többpártrendszer visszaállítását képviselte, és én vele szemben sokkal inkább ezeket a nagy társadalmi rétegek autonóm szervezeteinek gondolatát képviseltem. Azóta persze 25 esztendő telt el, és annyi mindent tudunk, mert aztán körülöttünk is történt egy és más. Nem voltak ilyen összefüggő ismereteink, és önmagáról sem volt ennek a társadalomnak az igazi bajairól és bajainak mélységeiről. A radikalitás tekintetében, hogy ez egyszerűen úgy, ahogy van nem jó - ezt mi még nem tudtuk és nem képviseltük. De hát, ha nagyon nagy vonalakban akarom röviden mondani, akkor javíthatónak tartottuk, tehát azt gondoltuk, hogy a tisztességes emberek, az igazi forradalmárok, derék kommunisták, azok még képesek lennének itt valami olyat csinálni ebben az országban, amivel az ország lakosságának a többsége vagy nagy többsége egyetért. Az, hogy ez az egész rendszer úgy, ahogy fel van építve, erre az egész állami tulajdonra, hogy ez nem egy működőképes gazdaság, ennek következtében mindenféle társadalmi és politikai bajai elkerülhetetlenek, ez nem volt akkor még világos. (rev.hu/portal/page/portal/rev/kiadvanyok/donath100_kerekasztal) 56-os kerekasztal-beszélgetés 1982,
Posted on: Sun, 10 Nov 2013 21:36:32 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015