Dugóhúzóval karcolnám a fénnyel teli holdudvar kerítésére, hogy tele vagyok Csordultig zúdul bennem minden, ami valaha oly parányi csobogással vájt helyet magának lelkem ingoványain És íme, a gép mozgása nem zavarja már a szomszédokat, az alkotó álmát zavarják a rémálmok, és a gátszakadás tolvajként rabol mindent, amit annyi homlok véres verejtéke öntött puccos alakjába Elbújt az értéke mindennek ami fehér-fekete festékek között igyekezett pompásan cikázni a szivárvány sávjain Ráébred minden új pillanatban arra, hogy a könnyek már nem hagynak sós medret maguk után, Lelke mélyéből feltör egy tiszta hang, ami egyre durvábban dobog újra és újra, egyre csak erősödve, egyre csak sírva, zokogva félszegen, majd bátran visítva torzult arccal harapva bele a tiltott gyümölcsbe Lecsordul ajkain minden mérgezett cseppje édes megváltásának, és szussz nélkül dermedten fröccsent egy utolsó vészkiáltásra felkiáltó jelet a színfalakra aggasztott nyílt jótára Látja-e valaki? Érti még ember ezt az ősi vészjósló óment? Megfejti-e majd egykor egy poros encikolpédia magányos böngészője? Talán soha, senki, talán nyilvánvalóvá válik minden, de süket fülekben cseng újra e gyönyörű harmónia utolsó rezgése és ot lankad el örök némaságban. Ott rágja a cimpák koporsójában a feledés férge, ott leli meg lelketlen libegését, széltépte szomorúságát, a síma és soha meg nem értett semmit.
Posted on: Tue, 20 Aug 2013 00:35:56 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015