Egy ember azt mondta a Buddhának: -Segíteni szeretnék az embereken. Taníts meg rá, hogyan kell! A Buddha ránézett, és nagyon elszomorodott. A férfi tanácstalanná vált, zavarba jött. - Miért szomorodtál el? Valami rosszat mondtam?– kérdezte Buddhától. Mire Buddha azt felelte: - Hogyan segíthetnél az embereken, hiszen még magadon sem segítettél! Csak ártani fogsz nekik a segítségnyújtás nevében. Először a saját lényedben gyújts fényt, önnön tudatodban lobbantsd fel a lángot, és akkor sosem fogod feltenni ezt a kérdést! Akkor természetes módon nagy segítséget fog jelenteni a puszta jelenléted, és minden, amit teszel. A vágy csak vágy marad. Nem létezik olyasmi, hogy anyagi, vagy spirituális vágy. Az emberek megsegítésével csupán a hiúságodat legyezgeted; azt képzeled, hogy szentebbé válsz másoknál, bölcsebbé válsz a többi embernél – hogy te tudsz valamit, amit ők nem. Azért akarsz segíteni, mert te célhoz értél, a többiek pedig tudatlan, sötétben botorkáló emberek, akiknek te akarsz lenni a vezérlőfénye. Mesterré akarsz válni, hogy őket tanítványokká fokozhasd le. Ha ez a vágy ott rejlik benned, akkor nem fogsz segíteni rajtuk – és nem fogsz segíteni önmagadon sem. Csak megkettőzöd a kárt. Nem építő, hanem pusztító eszköz. Ott van aztán a segítség másik fajtája, amely nem a vágyból fakad, nem az ego kivetüléséből támad. Ez a fajta segítség, ez a fajta együttérzés azonban csak a meditáció legvégső csúcsán jelenik meg, korábban sosem. Amikor a forrás feltört a tudatodban, amikor virágba borult a bensőd, az illat kezd eljutni másokhoz is. Erre szükségtelen vágynod – igazság szerint, ha akarnál, akkor sem tehetnél ellene. Hiába próbálnád megakadályozni, nem járnál sikerrel. Elkerülhetetlen, hogy az együttérzésed eljusson másokhoz is. És ekkor válsz az életük jelzőfényévé, az új kezdetek hírnökévé – nem azért, mert erre vágysz, hanem azért, mert te magad átalakultál.
Posted on: Fri, 22 Nov 2013 05:18:19 +0000