Hivatalos határozatot olvasok. Öt oldalon ötven helyesírási vagy más, nyelvhasználati hiba. A formai hibákon túl a szöveg nem koherens, nem tudni, mikor, kinek a véleményét idézi, mikor, melyik törvényre hivatkozik. Nem érthető, miért nem probléma, hogy egy következő mondat ellentmond az előzőnek. Az ellentmondás nem rejtett, hanem nyilvánvaló, pláne, hogy számokról beszél: egyszer valamire azt mondja, hogy négy, rögtön utána, hogy kettő. Nem mindegy, gondoljunk csak az élőlények lábára. Van mondat, ami teljesen érthetetlen, még ha asszociációra, fantáziára hagyatkozva megpróbálom lehetséges szavakkal kiegészíteni. Régen (nem mondom meg, mikor) az írástudóknak megvolt a helyes nyelvhasználati képessége. Náluk volt a nyelv. Jöttek aztán korszakok, amikor tudatlanok írtak szövegeket és akinek nem tetszett, azt elpusztították. A városból, az országból, az életből. Azért én a régi példához nyúlnék vissza és a fogalmazás tisztaságáért, érthetőségéért esengenék. Ahogy Pascal mondja: Hosszúra sikerült Önnek ez a levél, mert nem volt elég időm rá, hogy rendesen megfogalmazzam. Legyen elég ideje a hivatalnak, ha velünk kíván közölni valamit! Csak az a baj, hogy a hivatalnak nem fontos, hogy a paraszt értse. Értsék csak a jogászok, hisz úgyis ők fellebbeznek. Jó pénzért majd lefordítják a pórnépnek, hogy épp mi történik. Igen, ennek is vannak történelmi hagyományai. A hivatalnak az a fontos, hogy demonstrálja: ő hivatal, ő hatalom, ő megteheti, mi nem. Az, hogy feladat, küldetés, társadalmi szerep, hasznosság: ilyenek nincsenek a szótárában. Felelőssége, kötelessége csak az ügyfélnek van, mert ő megfogható, adatokkal leírható, míg a hivatal egy arctalan tömeg, felelősséget mindig másra, törvényre, rendeletre, utasításokra hárító. Ismét a határozathoz. A szöveg az egykori Magyar Néphadsereg egyik őrhelyének valamilyen leírásához hasonlít színvonalában. Ezt, mi – katonatársak – sokáig idézgettük egymásnak, hogy tudjuk, hol vagyunk: „…lánpa kettő meglétte esetén…”. Vicces lenne, ha lenne hozzá kedvem, de nincs. A határozat az életemről szól, a családi ügyeimbe avatkozik, a szeretteimet taszítja kétségbeesésbe. Talán nem is kéne helyesírással foglalkozni. Csakhogy mára odajutottunk, hogy egy ostoba, kontraszelektált, pöffeszkedő, műveletlen hivatalnok-réteg próbál velünk, a mi életünk lényeges dolgairól kommunikálni. Ilyen színvonalon. Erről (is) írta William Blake, hogy nehéz dolog a hitványabbnak uralma alatt állni. Igaza volt.
Posted on: Mon, 08 Jul 2013 16:37:01 +0000