Hogyan építsünk vibrátort terepjáróba A történet 3 vagy 4 - TopicsExpress



          

Hogyan építsünk vibrátort terepjáróba A történet 3 vagy 4 évvel ezelőtt esett meg Fater műhelyében, ahol épp a por és dzsuva kellős közepén bagóztunk-mert akkor még cigiztem-, kisvakond szerkóban és acél betétes melós bakancsban. Valami szakadék verdát kellett volna kicsinosítani, nekem lökhárítót csiszolni, az öregnek meg kalapálni. Kúrvára nem volt kedvünk semmihez, a fémek és rozsdás cuccok közt recsegve szólt a rádió, állt a hőség és a füst, folyt rólunk a víz. Fater épp azt ecsetelte, mekkora egy gyökérgyerek vagyok, mert olyan ételt még nem találtak fel, amit el lehetne baszni TÚL SOK hagymával, olyan nincs, hogy a hagyma az túl sok, amiben igaza van, kivéve ha elkúrják, mint én, és keserűre főzik meg odaégetik, de ez már egy másik mese. Szóval nem történt semmi, csak hamuztunk a padlóra és anyáztuk egymást, amikor is kopogtak. Keserves "naezmegkiafaszom" nyögéssel vonszolta oda magát az ajtóhoz az öregem, majd mikor kinyitotta a nyílás zárót (nem írhatom, hogy "ajtót", mert az durva szóismétlés, vágod, mégis csak irodalom, vagy vulgarológia vagy mi a bánat ez), szóval kinyitotta és ott állt egy ilyen, hát nem akarok hazudni, 2 méterszer 130 kilós, kopasz, rommá tetovált ork, mögötte pedig egy akkora terepjáró, amekkorát egyikünk sem látott még életünkben, pedig az old-timerektől kezdve a hibrid-autókon keresztül azé öléggé ápdétek vagyunk kocsi ügyben. Szóval Fater állt, áááááált, majd megszólalt: -Hát öcsém, téged nem tudod ki küldött, de hogy a NASA-nak nem adok kedvezményt, azt hótziher. Tag felröhögött, majd tisztességesen bemutatkozott, hogy ő György. Namost egy ilyen ogre ne legyen má György! Legyen George, vagy Totya, vagy Csibész, vagy Öcsi, vagy Don, vagy Gyilkos, de MI AZ HOGY GYÖRGY????? -Szevasz tesó-mondta a szikla-figyejjé má, az lenne a dörgés-itt azért levágtam, hogy a Magyar Tudományos Akadémia beépített embere-, hogy kéne nekem valami-és elővett a hasitasiból egy olyan marék húszezrest, számolatlanul, mint normál ember a papírzsepit, érted! Fater állt, gondolkodott, látszott a fején, hogy nem érti a szitut, ilyen kuncsaftjai nemigen szoktak lenni. -Nem árulok drogot, kurvákhoz öreg vagyok!-mondta.-Ehhez a géphez meg ha nincs valami kézikönyved, basszakutya, én hozzá nem nyúlok, vidd márkaszervizbe! -Nem, neeeeem-nyugtatgatta György.-Ez egy ilyen furcsa kérés. -Te. Téged egyáltalán...ki a tököm küldött ide? Honnan tudod hogy ez itt az én műhelyem? -Van egy közös ismerősünk, a Fényező Csabika... -Na gondolhattam volna, a kotorékállat, letépem a bal heréjét az fix...Mondjuk úgyis lóg vagy 6 kilóval, mert folyton alkatrészeket vesz a sohamegnemépülő motorjához...hú de megborítom, el is kapott az ideg...! -Figyelj, Mester. Elmondom mit szeretnék. Én sokat mozgok a éjszakába vágod. Vállalkozó vagyok, fontos ember, nekem, idefigyelj, nekem nevem van (!) meg minden. De van szívem is. Olyan hetente, 2 hetente más luvnyát szerválok magamnak, érted. A változatosság gyönyörködtet meg nem vagyok az a moligám (!) típus. Namármost. Szeretnék kedveskedni a csajoknak, mert szeretem ha vezetés közben...dolgoznak érted. -Őőőőőőőőőőőőőőő nem, nem értem. -Hát csipázom ha nyomom a gázt, kilónyolcvan, kettőhússzal autópályán és közben...csaj meg végzi a dolgát az ölemben...érted na...nem vagy te olyan öreg mókus...szóval laza pipa meg ilyenek. Hát én ott a műhely végiben nagyon elkezdtem röhögni,mert Fater mindkét füle pipacsvörös lett, egyem meg a kis konzervatív lelkit neki! -Éssss őőőő mit segíthetek önnek? Ugye nem azt akarja, hogy én is AZT csináljam magával, mert én aztán...! -Nem nem dehogy!!!!-nevetett György.-Mivel, említettem, nem vagyok paraszt, szeretném ha a hölgyek is élveznék az utazást, ezért búsásan megfizetném, ha beszerelne az anyósülésbe egy elektromosan vezérelhető vibrátort. Na, én itt leestem a székről, Fateron látszott, hogy megrogynak a térdei és kezeit tördeli, de még mielőtt megszólalhatott volna, a csóka előkapott egy újabb adag Deák Fecót a varázstáskából és a szavak helyett a suska kezdett beszélni. -Rendben!-Rázott vele kezet Fater.-Adjon 3 napot és elkészül. -Legyen 1 nap!-kacsintott György és erőteljesen megveregette apám vállát. -Legyen, viszlát! Fater becsukta az ajtót és először le akart baszni, hogy miért vihogok, de aztán megtámadta a gondolatláncolat és azt mondta: -Figyelj Kis Viku. Gondolom azt vágod, hogy műbrokit nem én fogok venni közel 60 évesen vaze! ...itt abahagytam a nyihogást és heves kampányolásba kezdtem, hogy vegye meg a Csabika, én életemben nem voltam szex shopban, nem most fogom elkezdeni és ez milyen megalázó és rohadjon meg és... ...Miután Fater a kezembe nyomott 3 darab húszezrest, amiből csak 12ezer volt a műcerka és a visszajárót megtarthattam, vidámabban szökdécseltem vissza a műhelybe, ahol ő már az elektromos dolgokat tervezte, meg hogy hogyan vágja fel a kárpitot, meg ilyesmi. Nem egy lehetetlen dolog ám, most el nem mesélem hogyan kell ezt véghezvinni, mert amilyen állat vagy még megcsinálod otthon,de némi magyaros fifikával minden megoldható. Az volt a trükk, hogy úgy működött a bré, ha az anyós oldalon megnyomtad az elektromos ablakemelőt, pontosabban, ha lenyitottad az ablakot. Akkor kifigyelt az ülésből a kishapsi és már rezgett is, illetve ha fel-le nyomogattad az ablakemelőt akkor az is fel-le mozgott.Nem próbáltam ki ne remegjél be, nem, Fater sem és anyám sem, szóval kimaradnak a szaftos részletek. Lényeg a lényeg, minden majdnem frankó volt, az utolsó simítások voltak hátra, de ki kellett venni mind a két ülést, mert a sofőréből kellett valami madzag a másikba, fel kellett nyitni a motorháztetőt, meg ott bütykölni valamit, egy huzal ide, egy simítás oda, na végül este tízre kész is lett a dolog nagy nehezen. Szépen hazamentünk, lefeküdtünk aludni. Reggel 7kor fater megáll az ágyam mellett, hogyaszongya: -Te kis Viku, olyan szépen segítettél nekem az elmúlt napokban, mi lenne, ha ezt a csodás nyári délelőttöt nem a műhelyben basznánk el, hanem elmennénk kicsit csavarogni? Remek, gondoltam, végre valami jó. Felhívtuk Csabikát, hogy menjen oda a bázisra és adja át Györgynek a verdát, úgyis ő szerezte a kuncsaftot, legalább beszélgetnek kicsit, aztán legyen szíves György áthozni Csabikát a Moszkva térre délután háromra, mert ott van dolog. Szépen el is telt az idő, odamentünk a Moszkvára a megbeszélt helyre. A távolban feltűnt a hatalmas terepjáró, fater arcára pedig kiült egy leírhatatlan, gunyoros, földöntúli mosoly, majd lassan elővett egy cigarettát, meggyújtotta és mélyen leszívta a füstjét. Miközben kifújta csak ennyit mondott: -Tudod kis Viku, szép dolog a barátság. De az, hogy kiszedtem a légkondit és a Csabika 2 perc után zsigerből lehúzta az ablakot,...nos,.. az azért még szebb... :) tékasztorik :D
Posted on: Mon, 15 Jul 2013 21:04:37 +0000

Trending Topics



018478252">you people who wrote this article has zero understanding of

Recently Viewed Topics




© 2015