Hívjuk haza a fiatalokat! Utolsó frissítés: 2013. augusztus - TopicsExpress



          

Hívjuk haza a fiatalokat! Utolsó frissítés: 2013. augusztus 07. szerda, 13:25 Írta: Gaborone “Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk. Biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét.” (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke) Nekünk fiataloknak természetes igényünk, hogy megkapjuk és megragadhassuk az esélyt egy boldog és teljes életre. Szeretnénk érvényesülni, sikeresek lenni, érdekes embereket és helyeket megismerni, barátokat szerezni, és egy nap megadni ugyanezt a lehetőséget a saját gyerekeinknek. Az IKSZ egyik kiemelt célja, hogy segítse a külföldet megjárt magyar fiatalokat a hazatérésben – ezért hoztuk létre a Gyere Haza Alapítványt. Mivel az elvándorlás nem csak magyar, hanem Közép-európai jelenség, nemzetközi egyeztetést kezdeményeztünk a kérdésről. Ennek szellemében konferenciát szervezünk, amelyen Magyarországról 10 fő vehet részt, akinek a teljes ellátását fedezzük a konferencia idejére (vidékiek számára a szállást is). Jelentkezz most! REMEDY – Revitalizing Europe with Mobility, Employment and Dialogue with Youth Főbb tudnivalók: Dátum: 2013. október 14-20. Helyszín: Budapest A konferencia nyelve: angol Jelentkezési feltételek: Társalgási szintű angol nyelvtudás Részvétel a teljes konferencián Érdeklődés a téma iránt Jelentkezés módja: Küldd el önéletrajzodat és maximum fél oldalas, angol nyelvű motivációs leveledet a [email protected] címre! Ha kérdésed van, azt is küldd ide. Határidő: 2013. augusztus 31. (érdemes igyekezni, mert a gyors jelentkezőket előnyben részesítjük) A jelentkezőket szeptember elején értesítjük az eredményről. A végleges programot is ekkor küldjük el a konferencia résztvevőinek. Több információt a Gyere Haza Alapítványról itt találsz: gyerehaza.org. Kovács Péter Gyere Haza Alapítvány Kuratóriumi elnök
Posted on: Fri, 09 Aug 2013 20:59:50 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015