Ilyet kértek ma tőlem: Jelentek már meg korábbi köteteid? Igen, voltak köteteim. Első sorban történelem tankönyveket írtam a ’90-es évek elején, az irodalommal hosszú kihagyás után 2008-tól foglalkozom ismét. 2010-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány „Unger Mátyás Emlékére” szakalapítványának támogatásával jelent meg „A szivárvány tenyerén” című kötetem, amelynek a második része pedagógiai-szakmódszertani –és pszichiátriai tanulmányokat és történelmi tematikájú kutatási eredményeim is tartalmazta, ennek a rövidített változata 2011-ben ismét kiadásra került, majd 2013-ban a Queer Kiadónál jelent meg a Párommal közös kötetünk, amely a „Három évtizednyi szabadesés után” címet viseli. Mit jelent szerinted írónak lenni? Mi kell ahhoz, hogy írónak tekintsd magad, vagy íróként könyveljenek el téged? Írónak lenni elsősorban egy másfajta szemlélet, életmód, magatartási-és etikai normának való megfelelés. Ugyanakkor írónak lenni azt is jelenti, hogy más minőségben éljük meg a mindennapok legapróbb történéseit is, hiszen nekünk ma is az a dolgunk, mint a régi korok jegyzőinek: papírra vésni mindazt, ami a jelen emberét oly mértékben foglalkoztatja, hogy az a jövőre is kihat, s ilyen szempontból a történések minősége irreleváns is, hiszen nyomokat kell rögzítenünk, s jó detektívek módjára kibogozni a szálakat, elvarrni a cselekményeket, ha kell, összezúzni a régit, s felmutatni az új tükreinek ezerszínű ragyogásait, mert mindenben és mindenkiben sokkarátos gyémánt lapul. Milyen gyakorisággal írsz? Nagyon változó. Van, amikor évente egyszer csupán, de akkor terjedelmileg sokat, máskor meg havonta, olykor hetente. Mi volt a legelső műved, mi volt a címe, miről szólt? Tíz esztendősen egy iskolai pályázatra írtam egy verset, amelynek Álom volt a címe. Első helyezést értem el vele, de ma már csupán az első három versszakára emlékszem. Később, tizenkilenc évesen, az Egyetemi Élet hasábjain jelent meg az a versem, amiről senki sem gondolná, hogy Moszkvában született, ahol 1982-ben láttam egy traktoristáról szóló filmet, amit csak foszlányokban értettem. Ez lett az élményből: Körhinta (Ajánlás: Minden felnőttnek, aki szívében őrzi gyermekcsodáit, s minden gyereknek, aki mesehintákon himbálózik a holdvilág szempillái mögött észrevétlen hintaréten.) Pörgünk, forgunk megszédülve, rálépünk a csillagrétre, álmaink is tovaszállnak, visszatérnek, ránk találnak. Pörgünk egyre tűzcsóvaként, fonódunk majd gyermekláncként, átlépjük a messzi dombot, megfogjuk a kis galambot hósapkáját szűzi nyárnak, ifjúságát tél fiának- Elengedjük, tovább lépünk, völgykatlanban dobban léptünk, de távolabb hív már a tánc, kezünk nyújtjuk, húz a lánc - koszorúja életünknek, gyermekláncfű létünknek. Majd fellegek közt pengő hanga, bíborfejét eltakarja, (selyemfüst a lábacskája, pitypangpamacs orrocskája) megfognád, hogy övé légy, de a hinta tovább repít. Életvirág a körhinta, sziromerdő-felhő rajta, s eltitkolja, letagadja mesebimbóját az égen, melyben Te is ültél régen. Hatalmas meglepetésként ért, amikor 2008-ban az Ady Endre Gimnázium diákjai és tanárai megzenésítették, s egy tárlatnyitó előadáson el is hangzott. Társművészetek mennyire hatnak a munkásságodra? A zene-, a tánc-, s a képzőművészetek azok, amelyek főként esszé vagy tanulmányíráskor, olykor versben is megihletnek. Íme, egy ilyen mű: Anyám emlékére Régi kenyértörések lassúdnak, lassúdnak alkonyi hangokkal, nádakkal, pászkával... Szőke a kalászok mézszíne, kamráink hűvöse, kútjaink szép vize feltárul, nem árvul... Távolban gulya is kolompol, elhalkul, elnémul, kakas meg bóbiskol, péklapát elborul, diófa árnyékol, kutya sem maszatol... „Hol volt, hol nem volt...” magas Ég bimbaján ágaság a világ, ott lakik nagyapó, bajsza ősz, mint a hó, ajkain regéket daráló rózsafalevélen épül már a szampó... Kovácsló meghajol, feszület az ajtón a patkó... Gyí fakó, nyomodban édesded hordócska, nyakadban pántlika, szüretre, ne haza! „Mese-mese más... " csillagúton jársz, láttál három tengert, tudtad, mi a kender... Sarkon forgó menyecske, dalolj! Hajlítsd az éneket, vesd az új életet, madárkák, gidácskák pelyhesek cifrázzák a lépted. Távolban gőzvonat oly gyorsan elsurran, bokázik a korom, hamvas a gúnárnyom. Karommal ölellek, vár a tűz, ne feledd: kemence melege, világszép szeglete, csillogó lámpafény, szakítsd le forgács, Légy Mindenség, Fényesség, Békesség, Magasság a Szépség! Kettőt lépj! Gimbes-gombos dimbes-dombos csárdás a citerás, Anyám Vagy, Muzsikás... Kit tekintesz a műved célközönségének? Egyelőre bárkit, aki hajlandó elolvasni, a továbbiakban mindenképpen azokat, akik elegendő emocionális töltéssel és bizonyos európai-és magyar kulturális gyökerekkel rendelkeznek ahhoz, hogy hosszabb terjedelmű munkákban is észrevegyék azt, hogy az egyén sorsa miképpen hat ki a közösségre, a történelem sodra hogyan képes elsüllyeszteni generációk életérzéseit, s mennyit ad hozzá ahhoz, hogy mégis hinni tudjunk egy pozitívabb jövőképben. Mennyire tartod a társadalmi jelentőséget, avagy az irodalmi értéket elsődlegesnek? Az irodalom, mindenképpen történeti forrás is még akkor is, ha másodlagos, hiszen elsődlegesnek csak az adott kor dokumentumai számítanak. Én hiszek abban, hogy a szavak ereje gyógyít, jobbá tesz, elgondolkodtat, s minőségileg magasabb életcélokat ad az embereknek. Milyen irányba szeretnél szakmailag fejlődni? A fejlődés fogalma sokféleképpen értelmezhető. Az irodalomról beszélve, a progresszió definícióját rossz gondolatnak tartom. Az egyénnek mindig vannak feladatai, s, ha ebben a relációban gondolkodom, akkor az én küldetésem az írás, s ezen belül is olyan történetek közreadása, amelyek az elesettekről, a kiszolgáltatottakról, a más dimenziókban létezőkről szólnak, s mindezekből lineárisan következik, hogy első sorban szociografikus és történelmi tanulmányokban, novellákban, regényekben gondolkodom. Mi szerinted az a három hiba, amitől egy alkotónak tartózkodnia kell? a, az önteltség b, az önkritika hiánya c, mások műveinek minden alapot nélkülöző kritikája Mennyire adsz mások kritikájára? Azt építő jellegű és jó szándékú kritikákat gondosan mérlegelem, s, ha én is úgy vélem, hogy olyan valóságmagjuk van, amely a további pályám szempontjából mindenképpen megfontolandó, akkor feltétlenül elfogadom az ilyen irányú segítő szándékot. Ha azonban csak az irigység köntösébe bujtatott logikátlan okfejtések tömegét zúdítja rám valaki, gondolkodás nélkül elutasítom. Ha egy híres amerikai rendező eléd állna, hogy megfilmesítené a könyvedet, melyik híres filmszínész kapná a főszerepet? Julia Roberts és Bruce Willis. Mivel foglalkozol, ha nem írsz éppen? (Szabadidő, hivatás) Tanítok, irodalmi portált üzemeltetek, pedagógiai-szakmódszertani újságcikkeket írok, valamint szenvedélyes régiséggyűjtő vagyok. Van-e alkotói példaképed? Van kortárs író/költő, akit különösen kedvelsz? Hermann Hesse, Stefan Zweig, Agota Kristof, Alessandro Baricco, Temesi Ferenc Ki volt az, aki a legtöbbet támogatott az írásaid kapcsán? (szülő, mentor stb.) A Párom, a Gyermekem, s néhány nagyon különleges ember, pl. Dr. Szatmári Éva, Zsidai Erzsébet, Németh Jenőné. Kedvenc könyved? Miért az? Borisz Vogau Pilnyak: Meztelen év „Az 1920-as évek prózájában a legradikálisabb kísérletezőnek Borisz Andrejevics Pilnyak (eredeti neve: Vogau, 1894-1941) számít. Kísérleti regénye, a Meztelen év (1920, Голый год), amely az orosz avantgárd próza kiemelkedő alkotása. Pilnyak a forradalmat, mint ösztönös őserőt, hasonlóan Blok Tizenkettenjéhez a hóvihar (метель) allegóriájával jeleníti meg. A regény időszerkezete, annak ellenére, hogy az 1919-es év „eseményeit” rögzíti, körkörös szerkezetű, amely megfelel a természet örök körforgásának. Eszmetöredékekk ént ott kavarognak a Meztelen évben a Kelet-Nyugat oppozíció, a szláv mitológia és folklór elemei, a korabeli hivatalos dokumentumok, a jelszavak, a rövidítések és a cégtáblák szövegei. Pilnyak, szerepüket tekintve megkülönbözteti egymástól a „kommunistákat” és a „bolsevikokat”: a kommunisták idegenek, a bolsevikok oroszok, „Pugacsov-szakállal”, ők az erő és a meztelen akarat, noha műveletlenek és rettegést keltenek. Pilnyak regényében mesterien alkalmazta a korabeli film vívmányait is, a montázstechniká t és a szimultanizmust, mellyel megújította az ornamentális prózát. Pilnyak a sztálini terror áldozataként halt meg.” (Forrás: internet - gyűjtő: Dr. Kun-Szabó Tibor András) „ A kuruzsló Jegor apó halászott, amikor Andrej megérkezett, és Andrej kiment hozzá a vízpartra. A víz gyors, zabolátlan és zavaros volt, susogott, lélegzett szinte. És egész éjszaka mocsárzöld homály derengett, és vonuló felhők lovashadserege. Álltak a víz szélén, a zsinórt a kancsal Jegorka tartotta; boglyas fehér hajú, fehér gatyás kuruzsló. A víz örvénylett, sistergett, hibbant csukák verdesték vadul a hálót. Andrej röptében kapta el őket, hidegek és síkosak voltak, ragyogtak az éjszakai homályban, mint a galambszárnyak. - Gondolj csak bele – suttogta Jegorka. –Mióta van ez a kerítőháló? Azt hiszed, most találták ki? Mi? - Nem tudom. - Én úgy gondolom, már dédapáink is halásztak vele. Mi?... Amikor a Nyikolát építették - ötszáz éve -, már akkor volt kerítőháló… Itt korábban kolostor állt, egy rabló építette, Regyena – úgy ám, mondom, ezt a kolostort is hányszor vették már be a kalmükök, a tatárok, a kirgizek! Ezért engem a bolsevikok zsupsz be a dutyiba. - Miért? - Élt Oroszország a tatárok alatt – tatár iga volt. Oroszországnak megvan a magához való esze. A németeknek is van esze, de bolondságra használja: klozettra meg ilyesmire. Mondom a gyűlésen: nincs semmiféle internacijonálé, hanem orosz népforradalom van, felkelés és semmi más. Sztyepan Razin példájára. - „Hát Karl Marxov? – kérdezik. - Német, mondom, hát bizonyára bolond. - „Hát Lenin? - Lenin, mondom, a muzsikok közül való, bolsevik, ti meg úgy látszik, komenisták vagytok. Az a kötelességetek, mondom, hog hirdessétek a felszabdulást az iga alól! A föld a muzsikoké! A kupeceknek mars! A földesuraknak mars, parasztnyúzók! Az alkotmányozó gyűlésnek – mars, gyöjjön a szovjet, a tanács, gyöjjön el mindenki az egész világról, aki csak akar, és döntsenek együtt a szabad ég alatt. A teának – mars, a kávénak – mars, kumiszt! Hogy legyen hit és igazság! A főváros – Moszkva. Mindenki abban hisz, amiben akar, lehet az egy fatuskó is. A komenistáknak pedig – azoknak is mars! -, a bolsevikok, mondom, nélkülük is boldogulunk. No, hát erre rám sütötték a diszciplínát, oszt bedugtak a dutyiba! … A földön fekete himlő és éhtífusz vonult. Reggelenként a Nyikola templom elé hordták a halottakat, néha délutánonként, négy óra tájt, újszülötteket hoztak keresztelni, és akkor felzúgtak a harangok, amelyeket már a tatárok is hallottak. És minden este énekeltek a Nyikola előtt a lányok. Június volt.” Az írót 1941-ben egy sztálini lágerben 46 éves korában egy 15 perces tárgyalás után kivégezték. A vád árulás, kémkedés és Adre Gide-dal való összejátszás, információkiadás volt. S miért szeretem ezt a regényt? Különleges a megközelítés, az előadásmód és a forma is. 1975-ig Magyarországon is be volt tiltva, mert az orosz szentek, Borisz és Gleb szifiliszesek és homoszexuálisok benne, de nagyon emberiek. Ma is, közöttünk is élnek olyanok, akik ezen nagyon is megütköznének, de az irodalom szentségébe ez belefér, mint ahogyan az is, hogy a forma leginkább az építészetből ismert triptichon (szárnyas oltár), a forradalom képe mindig a hóviharé, s a nyelvezet a végletekig menően archaizál vagy újít. Számomra ezért volt mérföldkő valamikor 1984 körül, s most sincsen ez másképpen, hiába változnak az idők. Milyen pályára készültél gyerekkorodban? Minden áron orvos szerettem volna lenni, semmi más, hogy meggyógyíthassam az egyik lebénult családtagom. Később aztán érdekes módon el is felejtettem ezt a vágyam. Milyen irodalmi műfajokhoz vonzódsz? Milyen olvasnivalót választasz legszívesebben? Az esszé, a szociográfia, a történelmi elbeszélés és -regény korlátlan számban jöhet. Jelenleg Milorad Pavić: A tüsszögő ikon című elbeszéléskötete az, ami lenyűgöz. Tervben van-e a következő mű? Igen, az első hatvan oldalt már leadtam a Queer Kiadónál, hogy kóstoljanak bele, megfelel-e, átmegy-e a rostán, ugyanis ez egy nagy ívű családregény lesz valós szereplőkkel, persze a nevük megváltoztatásával, valós eseményekkel, amelyekbe lépten-nyomon belebotlik a történelem vagy fordítva, de a XIX. század utolsó harmadában kezdődik a cselekmény, amely napjainkig folytatódik.
Posted on: Wed, 26 Jun 2013 19:41:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015