"Jogvédők" Konyárról: Magyarországon magyar himnuszt - TopicsExpress



          

"Jogvédők" Konyárról: Magyarországon magyar himnuszt énekelni "megbotránkoztató és megfélemlítő" Hat "emberi jogi szervezet" fordult levélben a belügyminiszterhez, az országos rendőr-főkapitányhoz és a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányhoz azt kérve, hogy vizsgálják ki a rendőrség eljárását a múlt csütörtöki konyári eseményekkel kapcsolatban. Az üggyel összefüggésben a megyei rendőr-főkapitányság korábban arról adott tájékoztatást, hogy a rendőrségre szeptember 5-én 10 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a konyári általános iskola előtti autóbusz megállóban megállt egy busz, arról többen leszálltak, énekelni kezdtek, majd közülük többen rágyújtottak. 1/3 kép A konyári általános iskola A helyszínre érkező járőr és a helyi körzeti megbízott az iskola előtti megállóban igazoltatta az ott várakozó nem magyar honosságú autóbusz körül tartózkodókat. Az igazoltatott 26 ember elmondta, hogy Debrecenből tartanak a Románia-Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzésre Bukarestbe, rövid pihenőre álltak meg a tanintézmény előtti megállóban, ahol elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A rendőrség közlése szerint "a helyszínen sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt, az autóbusz, utasaival együtt a rendőri igazoltatást követően a településről távozott és az ártándi határátkelőhelyen elhagyta az ország területét". Az Amnesty International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), a Háttér Társaság, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a European Roma Rights Centre csütörtöki közös közleményükben emlékeztettek arra, a sajtóban már aznap nyilvánosságra kerültek "helyi szemtanúk beszámolói", amelyek "az eseményeket más megvilágításba helyezik". Azóta a NEKI és a TASZ munkatársai jártak a helyszínen és beszéltek a szemtanúkkal. Szerintük miután a busz megállt a konyári iskola előtt, a társaság leszállt, és "fenyegetően lépett" fel az iskola "roma származású" diákjaival szemben. A magyar és a székely himnusz eléneklése, valamint a Ria-ria-Hungária rigmus skandálása mellett a szurkolók romaellenes kifejezéseket is kiáltoztak és fenyegető mozdulatokat tettek - írták a rajvédők. 2/3 kép: Vígh Szilárdból ismét bűnbak lesz? E "megbotránkoztató és megfélemlítő eseményeket" (vagyis Magyarországon a magyar himnusz eléneklését - a szerk.) az iskola udvarán tartózkodó diákok és tanárok is észlelték, és a tanárok a gyermekeket beterelték az iskola épületébe - tették hozzá. A civil szervezetek hangsúlyozták, a Hajdú-Bihar megyei Konyár nem esik útba Debrecenből Bukarest felé haladva, a település felé ugyanis le kell térni az országútról, és az iskola nem Konyár határában található. E tény, továbbá a "szemtanúk panaszai" alapján felmerül a gyanúja annak, hogy a településre célzatosan ment a társaság, és "feltehetően az sem véletlen, hogy épp a túlnyomó részt roma diákokat oktató tanintézmény előtt álltak meg" - vélekedtek. Szerintük erre abból is lehet következtetni, hogy a társaság tagja volt az a tanár is, akit országosan ismert romaellenes megnyilvánulásai miatt (polkorrektről magyarra fordítva: az igazság kimondása miatt - a szerk.) rendkívüli felmentéssel bocsátott el az iskolából a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) februárban. 3/3 kép: Dénes Balázs, a TASZ korábbi elnöke, Kendermag-alapító, jelenleg a Soros által pénzelt Nyílt Társadalom Intézet vezetője - ezek a "jogvédők" A levelet jegyző "emberi jogi szervezetek" (értsd: a devianciát mindenáron a normalitás elé állító zsidó gittegyletek - a szerk.) úgy vélték, fennáll a gyanúja annak, hogy a buszról leszállt társaság tagjai közösség tagja elleni csoportos erőszakot, vagyis gyűlölet-bűncselekményt követtek el, ezért - mint írták - az eljárást a rendőrségnek hivatalból meg kellett volna indítania. A "civilek" "aggodalmukat fejezték ki" a levélben amiatt, hogy a rendőrség kettős mércét alkalmazva "ismételten nem lépett fel egy romák ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény gyanúja esetén". (MTI enyhén korrigálva) A konyári történelemtanár beszámolója: Szokás szerint hazudnak a "nácizó" cigányok és liberálisok - a konyári iskolából igazmondás miatt kirúgott tanár levele Gyurcsányék is próbáltak politikai tőkét kovácsolni az esetből: Megint nem sikerült a nácizás a Degenerált Koalíciónak Frissítés: Nem létező árnyékra vetődtek a rajvédők - még a "huligánbarát" mentalitással aligha vádolható rendőrség szerint sem történt semmilyen jogsértés A rendőrség álláspontja szerint hat emberjogi szervezet "egy nem létező árnyékra" vetődött, amikor elítélték a futballszurkolók állítólagos konyári akcióját, a helyszínen ugyanis nem történt jogsértés - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön. A police.hu oldalon A rendőrség nem hazudik címmel megjelent közlemény szerint várhatóan szeptember 16-án teljes terjedelmében nyilvánosságra hozzák a helyszínen, a térfigyelő kamerák által rögzített feltételeket. Korábbi sajtóhírek szerint a román-magyar válogatott labdarúgó mérkőzésre Bukarestbe tartó drukkerek "egy újnácikból álló csoportja" szeptember 5-én letért az autópályáról, bement a Hajdú-Bihar megyei Konyár községbe, és ott "durván megfenyegették" az iskola cigány származású tanulóit. Az ORFK a közleményben emlékeztetett arra, hogy a tényállást már szeptember 5-én megnyugtatóan tisztázták. Eszerint a konyári általános iskola előtti autóbuszmegállóban a Románia-Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzésre Bukarestbe tartó autóbusz utasai sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem követtek el. A rendőri intézkedést a tanintézet igazgatója kezdeményezte, aki annak befejeződésekor közölte az intézkedő járőrökkel, hogy az autóbusz utasai "nem tanúsítottak az iskola irányába jogsértést vagy sértő magatartást". Erről a tanintézet vezetője és a település polgármestere több médiumban is nyilatkozott. "A rendőrség jogszerűen járt el, a bejelentés tárgyi súlyától függetlenül arra azonnal reagált, és megtette azokat az intézkedéseket, amelyet számára a jogállami keretek lehetővé tesznek" - hangsúlyozták. A közlemény szerint "a rendőrség – az emberjogi szervezetek álláspontjával szemben – nem tartja feladatának, hogy a hallomásokra, másod- és harmadkézből származó értesülésekre alapított, kifejezetten hangulatkeltő közleményekre, tudósításokra a fentieket meghaladóan reagáljon". Ugyanakkor – őszinte sajnálattal – észlelte, hogy a tényleges történések eltorzításában érdekeltek mindent elkövetnek a rendőrség iránti közbizalom csorbítására, ezért a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket nyilvánosságra hozza - fogalmaztak a közleményben. A felvételeket azért csak szeptember 16-án teszik közzé, mert azok nem sérthetnek személyiségi és információs önrendelkezési jogokat. A felvétel átírása és kitakarása időt vesz igénybe - olvasható a police.hu-n. (MTI nyomán)
Posted on: Fri, 13 Sep 2013 05:25:37 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015