Kerülje el a dugókat, utazzon a tömegközlekedéssel a Forma - TopicsExpress



          

Kerülje el a dugókat, utazzon a tömegközlekedéssel a Forma 1-re! A mogyoródi Hungaroring versenypályán július 26-án (pénteken), 27-én (szombaton) és 28-án (vasárnap) rendezik meg a Forma 1 Magyar Nagydíjat. A Budapesti Közlekedési Központ a kényelmesebb utazás érdekében a szokásosnál nagyobb kapacitással közlekedteti a hév-szerelvényeket a H8-as vonalon, és egyedi, kedvezményes díjszabással segíti a mogyoródi versenypályára igyekvőket. Július 28-án, vasárnap a versenynapra érvényes kedvezményes 9990 forintos álló-, és a 19990 forintos ülő- Forma 1 belépőjeggyel rendelkezők mindhárom metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe. Így juthat el tömegközlekedéssel a Forma 1 helyszínére A Forma 1 autóverseny magyar futamának helyszínéül szolgáló Hungaroring Mogyoród mellett található. A helyszín tömegközlekedéssel, a Gödöllő felé tartó H8-as hévvel közelíthető meg a fővárosból. Emellett elérhető a Volánbusz Árpád híd M és a Mogyoród, Templom tér között közlekedő különjáratokkal is, melyekről a Volánbusztól lehet tájékozódni. Felhívjuk a versenypályát hévvel megközelíteni kívánó utasaink figyelmét, hogy az csak a Gödöllőig közlekedő H8-as vonatokkal érhető el, a Cinkotára és Csömörre közlekedő szerelvényekkel nem! A Forma 1 helyszínéül szolgáló Hungaroring a H8-as hév Szilasliget megállóhelyétől gyalog, a Mogyoród állomásról pedig közvetlen buszjárattal is megközelíthető. A 3-as, a 4-es, az 5-ös és a 6-os kapun át elérhető szektorokhoz Szilasliget, míg az 1-es, a 2-es, a 7-es illetve a 8-as kapun át elérhetőekhez Mogyoród állomáson célszerű a hévről leszállni. A távolság gyalogosan az állomásoktól körülbelül 2,5 kilométer, amely 35-40 perc alatt megtehető, de Mogyoródról busszal is lehet utazni. A H8-as hév az Örs vezér teréről indul. Az Örs vezér tere könnyen megközelíthető • Buda és a belváros felől a M2-es metróval, • Észak- illetve Dél-Pest irányából a 3-as villamos igénybevételével, és számos buszjárattal. A H8-as hév Gödöllőre közlekedő járatai az Örs vezér teréről az alábbi gyakorisággal közlekednek: csütörtökön és pénteken délelőtt fél óránként, csütörtökön és pénteken kora délután és a délutáni csúcsidőszakban 10-20 percenként, csütörtökön és pénteken az esti időszakban fél óránként, hétvégén fél óránként. A H8-as hév pontos menetrendje holnapunkon az alábbi linken olvasható. A fentiek mellett a versenyszervezők megbízásából a Volánbusz a Forma 1 Magyar Nagydíjra belépővel rendelkezőknek díjmentesen igénybe vehető, az Árpád híd M és Mogyoród, Templom tér valamint Mogyoród H és Mogyoród, Templom tér között közlekedő autóbuszjáratot közlekedtet, amelyről további menetrendi információ az alábbi linken olvasható. Hosszabb hév-szerelvények Július 25-én, csütörtökön és 26-án a délutáni csúcsidőszakban, továbbá 27-én és 28-án reggel 7 és este 20 óra között a H8-as hév a zsúfoltság elkerülése céljából 3 helyett 6 kocsis szerelvényekkel, megnövelt kapacitással közlekedik. Kedvezményes díjszabás a héven, ingyenes utazás a metrón Július 26-án, 27-én és 28-án, az ezeken a napokon érvényben lévő Budapest 24 órás, Budapest csoportos 24 órás és 72 órás jegyekkel, Budapest kártyával valamint 5/30-as jeggyel rendelkező utasaink a H8-as hév vonalán az év többi napjához képest hosszabb szakaszon, Mogyoródig közlekedhetnek, egyéb kiegészítő jegy vásárlására nincs szükség. A többi jegy- és bérlettípushoz kiegészítő hév-menetjegy megváltása kötelező! A július 28-ai versenynapra érvényes speciális, 9990 forintos álló-, és a 19990 forintos ülő- Forma 1 belépőjeggyel rendelkezők – a belépő felmutatásával – mindhárom metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe, azonban ezek a belépőjegyek más viszonylatokra, így a hévre sem érvényesek. (A speciális jeggyel együtt járó kedvezmény célja a vidékről a MÁV-Start pályaudvarairól az M3-as metró Árpád híd állomásának és az onnan induló Volánbusz járatok megközelíthetősége.) Budapesti Közlekedési Központ
Posted on: Tue, 23 Jul 2013 20:32:05 +0000

Trending Topics



a>
all my photography loving buds, here is an amazing opportunity for
Bruno Magli Womens Parma Wedge All information about Bruno

Recently Viewed Topics




© 2015