KÍNAI FIZIKA ÓRA 60 MILLIÓ DIÁKNAK A Tienkung-1 - TopicsExpress



          

KÍNAI FIZIKA ÓRA 60 MILLIÓ DIÁKNAK A Tienkung-1 űrállomásmodulon tartózkodó második kínai űrhajósnő, Vang Japing kísérleteket végzett és diákok kérdéseire válaszolt élő adásban. A három kínai űrhajós a Sencsou-10 űrhajóval érkezett a modulhoz, ahonnan várhatóan június 25-én vagy 26-án térnek haza. A 13-án végrehajtott sikeres automata dokkolás után átszálltak a Tienkung-1-be, amely az épp egy évvel ezelőtti első űrhajós-látogatáshoz hasonlóan most is kitűnő műszaki állapotban volt. Az előre beharangozott fizikaórára 20-án került sor. Az eseményt a becslések szerint mintegy 60 millió kínai általános és középiskolás diák kísérte figyelemmel. Közülük 330 kiválasztott egy nagy pekingi teremben ült, ahonnan Vang Japing kérdéseire is tudtak válaszolni, illetve maguk is feltehettek kérdéseket. Szó volt a súly és a tömeg közötti különbségről, a súlytalanságban történő tömegmérésről. A nézők láthatták, hogy az űrállomáson az inga nem leng a Földön megszokott módon. Az űrhajós forgó pörgettyűvel demonstrálta, hogy az eszköz megtartja tengelyének térbeli irányát. Nem maradhattak el a vízzel végzett kísérletek sem. Az űrhajózás történetében természetesen nem újdonság a fizikai demonstrációs kísérletek végzése oktatási vagy ismeretterjesztő célból, de a kínai emberes űrprogramban eddig ilyesmire nem került sor. A fő cél most is a fiatalok érdeklődésének felkeltése volt a műszaki és természettudományok iránt. (Az érdeklődők az adás teljes, háromnegyed órás televíziós felvételét, élő angol tolmácsolással itt megtekinthetik.) Szép gesztusként a most 61 éves Barbara Morgan, az első amerikai „űrtanárnő” levélben köszöntötte 33 éves kínai társát, aki mindjárt válaszolt is a kínai űrállomás fedélzetéről. Morgan a Challenger 1986-os startbalesetében elhunyt Christa McAuliffe tartaléka volt, s végül a Columbia megsemmisülése miatt évekkel elhalasztott STS-118-as küldetés során, 2007-ben repülhetett az Endeavour fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra. Míg Barbara Morgan 1985-ben a NASA Teacher in Space programjába gyakorló tanárként került be (később 1998-ban újrakezdte az űrhajóskiképzést), addig Vang Japing eredeti foglalkozása katonai pilóta. Ő a mostani alkalom kedvéért változott át egy kis időre tanárrá. *Sisi
Posted on: Sat, 22 Jun 2013 13:39:43 +0000

Recently Viewed Topics




© 2015