Lelkesen mossák a nyugdíjasok agyát (is) - TopicsExpress



          

Lelkesen mossák a nyugdíjasok agyát (is) Állítják: a jelenlegi kormánynak köszönhető, hogy a következő 25 évben nem omlik össze a nyugdíjrendszer. Azért, mert megszüntették a "nagy rablást" folytató kötelező magánpénztárakat. Sőt, a Fidesz érdeme az is, hogy ma nem adóznak az ellátások. Ilyen, és ehhez hasonló kijelentéseket tett a napokban Soltész Miklós, ám az államtitkár arról hallgatott, hogy miként zsarolták ki 3 millió kasszatag 3000 milliárd forint megtakarítását. Arról sem beszélt, hogyan alázták meg a rokkantnyugdíjasokat, továbbá hogy nem a szocialista kormányok, hanem éppen a Fidesz adóztatta meg a korhatár alattiak nyugdíját ellátásuk átminősítésével. A helyzet ugyanis a következő: Állítás: A kormányváltás óta megtett lépéseknek köszönhetően 25 év múlva is fenntartható lesz a nyugdíjrendszer. Valóság: Az előző kormányok idején nem volt veszélyben a nyugdíjkifizetés, ezt Orbán Viktor is elismerte a választások előtt. Azt mondta akkor, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer legalább 30 évig fenntartható, így nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Mégis megtették. A Nyugdíjbiztosítási Alap 2010 márciusában még csaknem 3 milliárd többletet mutatott, míg 2012 végére a nyugdíjkassza hiánya elérte a 70,8 milliárd forintot. Ennek egyebek között az az oka, hogy jelentősen alábecsülte a 40 éves munkaviszony után nyugdíjba vonuló nők számát a kormány, a 2011 március elsején bevezetett lehetőséggel az első évben 16,5 ezren éltek, tavaly már csaknem 80 ezren. Így az ellátásukra fordított kiadások 26,3 milliárd forintról 109 milliárd forintra emelkedtek. Közben a büdzsében erre a célra 50 milliárddal kevesebbet különítettek el. Vagyis a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát az Orbán-kormány veszélyeztette. Állítás: Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok ténykedését a nyugdíjasok is megsínylették, hiszen 2004 és 2010 között csökkent a nyugdíjak értéke, közben az országot eladósították, amivel az unokák és dédunokák vállára rakták a terheket. Valóság: 2002 óta több mint 25 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke 2010-ig, igaz, voltak olyan évek - például a válság idején -, amikor néhány százalékos csökkenés volt. Emellett ebben az időszakban több módon segítették az időseket. 2006-tól nyolclépéses nyugdíjkorrekciós programot vezetett be a szocialista kormány. A változtatás a többi között az özvegyi nyugdíjakat érintette, és igazságosabbá tette a különböző években megállapított ellátásokat. A szocialista kabinet állította vissza a méltányossági nyugdíj rendszerét is, melyet az előző Fidesz-kormány megszüntetett. Állítás: A szocialisták lépésről lépésre bevezették, majd el is vették a 13. havi nyugdíjat. Valóság: Amikor a Fidesz 1998 és 2002 között kormányon volt, nem vezette be a 13. havi nyugdíjat, a Medgyessy-kabinet idején pedig nem szavazta meg a pluszellátást. Sőt, 2009 májusban, amikor a parlamentben a 13. havi nyugdíj eltörlését is tartalmazó módosító indítványról kellett voksolni, több fideszes és KDNP-s képviselő az igen gombot nyomta. Mégis, a 2009-es európai parlamenti választások előtt arról beszéltek, hogy nem szabad eltörölni a pluszellátást, kormányra kerülésük esetén pedig visszaállítanák a 160 mil­liárdos nagyságrendű 13. havi nyugdíjat. Utána viszont egy televíziós műsorban Orbán Viktor kijelentette, a 13. havi nyugdíj visszaállításának nem sok realitása van. Állítás: Megszüntették a "nagy rablást" folytató kötelező magán-nyugdíjpénztárakat, amelyek működése következtében 2010-re már 2500 milliárd forint volt a nyugdíjkassza hiánya. Ha megmaradnak a kötelező magánnyugdíjpénztárak, fenntarthatatlanná vált volna a nyugdíjrendszer. Valóság: Zsarolással vette el a Fidesz-kormány 3 millió ember 3000 milliárdnyi nyugdíj-megtakarítását. Többek között Selmeczi Gabriella, aki akkor nyugdíjvédelmi megbízott volt, és Matolcsy György gazdasági miniszterként megígérte, a kasszatagok átvihetik a vagyonukat az állami pénztárba, ott jóváírják a befizetéseket. Később a szaktárca közölte, a visszalépéssel, a tagsági jogviszony megszűnésével, a tag követelése is megszűnt a számlán nyilvántartott összeggel szemben. A kasszatagok pénze az államhoz került, a vagyont eltüntette a kormány, tavaly év végére mindössze 310 milliárd forint maradt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban, vagyis a "nagy rablást" a Fidesz-kormány végezte el. A foglalkoztatás pedig - a kozmetikázott statisztikai mutatók ellenére - nem bővül, és egyre többen menekülnek külföldre, ők oda fizetnek nyugdíjjárulékot. Állítás: Szűkítették a korai nyugdíjak körét, a 260 ezer érintettből mára 160 ezren maradtak. Felülvizsgálták a rokkantnyugdíjak jogosultságát is: az 500 ezer rokkantnyugdíjasból mostanra 444 ezer maradt, és évről évre csökken a vizsgálatra jelentkezők száma is. Valóság: A Fidesz-kormány több, mint egymillió embert zárt ki visszamenőlegesen a rendszerből úgy, hogy bűnbaknak állította be, megalázta őket. A Széll Kálmán tervben előre meghatározták, hogy 2013 végéig 190 milliárd forintot kell spórolni például a rokkantellátáson. Mindezt úgy akarták eléni, hogy akit csak lehet, visszaküldenek dolgozni. A kabinet célja az volt, hogy 150 ezer embert rehabilitáljanak, ennek érdekében az új minősítési rendszer szerint az amputált lábú betegek, a gerincsérvvel élők, vagy akár a sztómások is munkaképesek lehetnek. Az 57 évnél fiatalabbak közül akarták kiválasztani a munkaképeseket, ám ez a próbálkozás kudarcba fulladt. A felülvizsgálatok nagyon lassan haladnak. Az eddig ellenőrzött betegek túlnyomó többsége megtarthatta teljes vagy csökkentett összegű ellátását. Állítás: Sikerült megakadályozni a nyugdíjak megadóztatását. Valóság: Senki nem akarta a megadóztatni a nyugdíjakat. A nyugdíjadóról még 1997-ben a magánnyugdíjpénztárakat megteremtő reform részeként gondolta a Horn-kormány úgy, a gazdasági helyzet 2013-ra már lehetővé teszi, hogy a nettó átlagkereset helyett a havi bruttó átlagkereset legyen az időskori ellátás számításának alapja. Arról szó sem volt, hogy a havi nyugdíj összegéből kellene adót fizetni. A magánnyugdíjpénztár rendszert az Orbán kormány verte szét, a nyugdíjadó ötletét is ez a kabinet vezette be. Elvette az öregségi korhatár alatt lévők nyugdíját, és korhatár előtti ellátásra nevezte át a járandóságot. Arra már ki lehetett vetni az adót, és ezt sajátosan meg is tette a kétharmad.
Posted on: Sat, 27 Jul 2013 06:39:49 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015