Lenyomva az első nagyobb szakasz. Az eddig kétszer jól - TopicsExpress



          

Lenyomva az első nagyobb szakasz. Az eddig kétszer jól bevált recept, most harmadjára is beválik. Az irányításban változás nem történt, a kombókat ugyan úgy egymásra lehet fűzni, ugyan úgy megvan a védekezésből indított ellentámadás, a komolyabb páncélokkal ellátott emberkéket ugyan úgy a speciális támadással lehet megtörni, ráadásul mindehhez, ugyan az a bill+egér kiosztás is. Ezeknek köszönhetően, a játékmenet nem változott semmit. Később lehet lesznek újdonságok, de forradalmi dolgok tuti nem. Max a kütyük terén. Ez ki, minek fogja fel, engem nem zavart. :-) Ugyan úgy megvannak a trófeák, meg az olvasmányok az ellenfelekről, társainkról, amiket a korábbi részekhez hasonlóan, most is át lehet nyálazni. Más lett azonban a kütyü fejlesztés menü, és ahogy belenéztem, sokkal sokrétűbb, mint az eddigi részekben. De tökéletesen átlátható, így elveszni nem fogunk benne. A grafikán picit változtattak, de úgy vettem észre, legalább is az első pálya alapján, hogy nem lett szebb...persze csúnyább se. Ez akár negatívum is lehet, de számomra, akinek a grafika huszad rangú egy játáknél, nem lett az. :-) Hangulatilag azonban ott van a szeren. Már maga az a szitu, hogy itt még ugye mindenki fél Batmantől...a rossz arcok is csak néznek ki a fejükből, hogy ohmygod, ki ez a futóbolond, plusz a civilek is még rettegnek, és könyörögnek, hogy ne bántsuk őket. Volt már egy BOSS harc és el kell keserítsek mindenkit, ugyan olyan könnyű és piskóta, mint az előző részekben. Titkon azért reménykedem, hogy lesz később valami több kihívást jelentő boss. :-D Összességében tehát, az első pálya után elégedetten csettintettem. Mondjuk nekem a hangok kicsit tompának tűntek, főleg a bunyóknál, de ez már legyen az én finnyásságom. :-D Irány játszani mindenkinek!
Posted on: Fri, 25 Oct 2013 12:54:40 +0000

Trending Topics



eed rewards you can today, but your
To stay in the present moment is to stay in eternity, for the
Opinion Peter A. Dimitriou Sam Carana Paul Beckwith Paul

Recently Viewed Topics




© 2015