Milyen diétát kellene követnem? A Plejád Kollektíva válasza - TopicsExpress



          

Milyen diétát kellene követnem? A Plejád Kollektíva válasza a 9. Dimenzióból- Wendy Kennedy közvetítésében Üdvözlünk Benneteket, Kedveseink. Igen, hello, drágáink. Örülünk a lehetőségnek, hogy ismét beszélhetünk veletek, valójában nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy beszélgethetünk veletek a táplálkozásról és az egészségről, a jólétről, hiszen éppen rengeteg irányból bombáznak benneteket arra vonatkozóan, hogy mit is kellene fogyasztanotok. A kérdés tehát: „Mit kellene ennem? Milyen a tiszta étrend?” És az erre vonatkozó válasz : Nincs specifikus, konkrét étrend, amelyet be kellene tartanotok. Ez egyéni alapokon nyugszik. Végső soron az energiaszintektől és a frekvenciától függ. Amit fontos megértenetek, hogy tiszta energia van bennetek, a fény és a frekvencia alkot benneteket. Így, amikor a diétáról, egészségről és jólétről beszéltek, akkor két féle módon vizsgálhatjátok a témát. Először is, egy igen fizikai, testi szempontból, ám, az nem visz majd benneteket messzire. Majd másodszor pedig, egy energetikai szempontból. Tehát elkezdjük a fizikai, testivel kezdjük, és később folytatjuk majd az energetikai szemszögből is. Amikor ránéztek az ételre, és megvizsgáljátok az ételben lévő méreganyagokat, és azt is, hogy mit tehettek ezzel kapcsolatban (vajon bio ételeket kellene ennetek, vagy csupán zöldségeket, és kiiktatni az állati termékeket?) nos, a válasz egyénre szabott lesz. Ideális esetben kizárólag friss, biotermesztésű terményeket kellene ennetek, és szabadtartásban nevelt állatokat. Ám néhányan közületek tanúi voltak már állatok levágásának a bolygótokon, és ebből kifolyólag úgy döntöttetek, hogy nem lenne szabad állatot ennetek. Nos, azt mondjuk nektek, hogy nincs semmi rossz abban, ha állatok esztek. Ha a tisztán fizikai síkot nézzük, olykor szükségetek van állati termékek elfogyasztására is. Szükségetek van az ásványi anyagokra, és a fehérjékre. Szükségetek van néhány összetett molekula láncra, amely kizárólag az állati eredetű tápanyagforrásokban található meg. Nagyon sok állat húsevő ezen a bolygón. Nem „istentelen” dolog ez. Nem mondhatjuk, hogy etikailag helytelen lenne állatot enni. Ugyanakkor azt ajánljuk, hogy tegyétek ezt úgy, hogy a természetnek tisztelettel adóztok közben, megbecsüléssel tegyétek, és értékeljétek az életet, amelyet elfogyasztotok, és adjatok hálát annak létezéséért. Egy másik lény életenergiáját fogyasztjátok el. Ebbe még egy kicsit jobban belemegyünk majd, amint az energetikai aspektusait vizsgáljuk meg, jól van. Ha túl sokat esztek, bármiből is, még az egészséges ételekből is, egy szélsőségig eljutva, akkor az már nem számít egészségesnek. Minden az egyensúlyról és a mértékről szól. Szeretnénk, ha erre fókuszálnátok. Jelenleg nagyon sok olyan ételt vezettek be a piacra, amelyek genetikailag módosítottak. Ezzel nem csupán bizonyos energetikai szintjeit veszítitek el az élelmiszereknek, de a tápanyagértékét is, az hiányozni fog belőle. Megpróbálhatjátok harmonizálni energetikailag az étel rezgését, de a tápanyagokat nem juttathatjátok bele vissza. Igen, ebben az esetben tehát valóban jobb a bio ételekhez nyúlni, és gazdagítani velük az általatok elfogyasztandó ételek választékát, hogy a bevitel kiegyensúlyozottabb legyen. Még ha szedtek is vitamint és ásványi anyagokat, nem pont ugyanaz a hatás, mint amikor eme nagyon jó minőségű ételeket eszitek, mert ott van az energetikai rezgés is. A legtöbb vitamin és ásványi anyag készítménnyel, amely a rendelkezésetekre áll, (köszönhetően az eljárásnak, amellyel kivonják őket és összesűrítik őket) az a helyzet, elveszítitek az energetikai összetevőjüket. Tehát miközben energiához juttok a fizikai síkon, mégsem éritek el azt a hatékonysági szintet, amelyet a saját termesztésű zöldségeitekkel vagy a magokból kinövő genetikailag nem módosított növényekkel. Csak szénhidrátot kellene ennetek? Vagy épp fehérjét? Nos, nem. Egy kicsit mindenből. Hallgassatok a saját testetekre. Intuitív módon tudni fogjátok, hogy mire van szükségetek (milyen ásványi anyagokban, milyen vitaminokban szenvedtek épp hiányt) és ösztönösen vonzódtok majd azokhoz az ételekhez, amelyek ezeket tartalmazzák. Az állatok és így tesznek. Amikor betegek, akkor tudják, hogy bizonyos fajta ételeket kell enniük, ugyanez rátok is vonatkozik. Ösztönösen fogtok így cselekedni. Ám a diéta, mint fogalom, és az összes jelentés, ami ehhez a szóhoz csatolható, mind-mind csak a korlátokról szól. Ez nem egy étrend. Hanem valami, amit követnetek kell, a súly érdekében. És amikor a súly problémákról beszélünk, akkor valami olyasmiről van szó valójában, aminek semmi köze az egészséghez, ugyanis a súlyt a molekulák túlzott raktározása okozza. Különböző okai vannak annak, hogy a sejtek miért képesek folyadékokat és egyéb biológiai anyagokat visszatartani. Lehetséges, hogy a védekezés az ok. Lehetséges, hogy egy egyensúlytalanság áll a háttérben,a melyet a sajt nem tud elengedni, mert hiányzik egy összetevő az enzimek szintjén, és ez nem engedi meg az elengedést. Hiányzik néhány összetevő ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni. Tehát azon kívül, hogy valaki túl sokat eszik, még számos egyéb oka lehet annak, ha valaki súlyt szed fel. Ezzel pedig eljutunk az érzelmi elemhez és az energetikai elemhez, amelyről szeretnénk beszélni. Ezek a mi látásmódunk szerint, sokkal nagyobb hatással vannak az étrendetekre és egészségetekre, mint bármi egyéb. Olykor úgy szolgálnak benneteket, hogy súlyt tartotok vissza, és nem tisztul meg a testetek. Olykor arra vesznek rá benneteket, hogy ne a legmagasabb rezgésű ételeket vegyétek magatokhoz. Előfordulhat, ha túlságosan tiszta ételt vesztek magatokhoz, akkor méreganyagokat engedtek majd el, és ezzel felszínre jönnek olyan érzelmi gondok, amelyek fogadására nem feltétlenül álltok még készen. Ugyanakkor nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy olyan rezgésszámú ételt vonzotok magatokhoz, amelyre szükségetek van. Néha ezért oly nehéz, - hiába döntöttétek el, hogy egészségesen akartok táplálkozni, minőségi ételeket fogyasztva- nehéz tartani az elhatározást, mert érzelmileg nem álltok készen a problémák elengedésére. Azáltal, ha könnyebbek és fényesebbek vagytok, jobban összhangba kerültök majd a testetekkel és az érzelmi állapotaitokkal. Ha nem készültetek fel arra, hogy bizonyos érzelmeket kezeljetek, akkor nagy az esélye annak, hogy nem engeditek majd meg, hogy a fizikai testetek megkönnyebbüljön, fényesedjen. Nem akartok foglalkozni vele! Ezekben az esetekben, meg kell vizsgáljátok, hogy mi is történik érzelmileg. És itt most nem olyan problémákra gondolunk, amelyek feltétlenül a táplálékkal vagy az étrenddel kapcsolatosak. Hanem mindenről, a kapcsolataitokról, önmagatok érzékeléséről, és mindarról, amit az életetekben tesztek. Nem lehet ezeket különválasztani. Ez ismét egy olyan elgondolás, amelyet szeretnénk, ha megértenétek. Ha itt most megakadtatok, akkor inkább térjünk vissza rá, hadd bizonyosodjunk meg affelől, hogy minden kristálytiszta, mert nagyon fontos, hogy ezt megértsétek. Önmagadhoz pontosan azt vonzod be, amire szükséged van. Ez a vonzás törvénye. Ha tehát készen állsz arra, hogy előrelépj, hogy elengedj egy érzelmi problémát, akkor észre fogod venni, hogy egészségesebb ételeket eszel majd, intuitív módon/ ösztönösen. Elkezdesz majd egészséges ételeket enni, mert változtatsz a gondolkodásodon, változtatsz egy mintán. Amikor így teszel, akkor elengedsz egy néhány méreganyagot a testedben, és ezzel megemelkedik a sejtek rezgése is. Ha mindezt egy nem tudatos szinten teszed meg, akkor lesz egy részed, amely így szól majd: „Tudod mit? Készen állok a továbblépésre!” És elkezdesz majd kisebb adagokat enni, egészségesebb ételeket. És ennek a következményeképp feljönnek majd érzések, hogy dolgozhass velük. Ti magatok is egy meghatározott energiasávban rezegtek, amikor boldogok és egészségesek vagytok, akkor ennek a skálának a tetején vagytok épp, amikor negatív érzéseket hordoztok az auramezőtökben, vagy a testetek sok méreganyagot dolgoz fel, amelyek kívülről kerültek a rendszeretekbe, akkor egy sokkal alacsonyabb szinten vibráltok. Ennek a bolygónak a különleges adottságai közé tartozik az, hogy az élet minden területén ilyen sokszínűség uralkodik; az ételben van pedig az egyik legnagyobb választék, köszönhetően a sokféle növénynek, amely itt megtalálható. Ez elég ritka ám a bolygók között. Mindegyik növény egy egyéni frekvenciával rendelkezik, így tudjátok a gyógyító erőket is hozzájuk rendelni. És van a növényeknek egy széles csoportja, amely a kulináris kísérleteiteket teszi változatossá. Némelyik igen csodálatos ízt hozhat el, mint például a fagyijaitok vagy a süteményeitek esetében tapasztalhatjátok. Amikor ezeket a dolgokat beviszitek a testetekbe, akkor az felhasznál bizonyos mennyiségű energiát az emésztésre, a feldolgozásra, amely csökkenti a frekvenciátokat. Ha viszont nagyon kötődtök egy bizonyos ételhez, és igazán vágytok az annak ízlelésével járó örömre , mégis folyamatosan megtagadjátok magatoktól, a negatív érzelmek, amelyek ezáltal egymásra épülnek sokkal károsabbak a testetekre, mint azok a méreganyagok, amelyeket az ominózus fagyi vagy sütemény elfogyasztása után a testeteknek fel kell dolgoznia. Tehát ebben meg kell leljetek egy egyensúlyt. Megtagadni önmagatokat, vagy a megtagadás szemlélete sokkal nagyobb kárral járhat, mint az, ha megadjátok magatoknak azt a bizonyos ételt. Ezt is fontos tudnotok és megértenetek. Ez csak egy kis kóstoló volt mindabból , ami a táplálkozásotokat illeti. Amikor készen álltok a változásra és megemelitek a saját frekvenciátokat egy spirituális szinten, akkor már nem vonzanak majd oly mértékben az állati termékek, mert azok frekvenciája egy kissé alacsonyabb. És az állatokról tudni kell, hogy, az ahogyan éltek, és az, ahogyan elpusztultak, vagy meghaltak, az a molekuláikba mind bele van kódolva. Magatokba szívjátok és kiolvassátok - hogy úgy mondjuk- az élettapasztalatukat. Ez az egyik legintimebb kapcsolatotok a Földdel és az élet ritmusával. Ha olyan állatokat esztek meg, amelyekkel nem jól bántak, vagy amelyeknek a halála elég traumatikus volt, akkor tudjátok, hogy az ő frekvenciájuk sokkal alacsonyabb egy boldog életet élt állaténál. Egy kicsit itt most körbe-körbe haladtunk, és ezt szándékosan tettük, mert nem akartunk benne hagyni benneteket a lineáris gondolkodásotokban. Szeretnénk, ha multidimenzionálisan (sokdimenziósan) kezdenétek el gondolkodni. Reméljük, hogy tudtatok követni minket, kedveseink. Az utolsó dolog, amelyről még szeretnénk veletek beszélni az, hogy miként dolgozzatok az olyan élelmiszerekkel, amelyeket genetikailag módosították, vagy épp nem vagytok biztosak a származásukban. Megváltoztathatjátok az étel frekvenciáját azzal, ha küldtök neki energiát, szeretetet, harmóniát. Ezáltal a negatív érzelmi összetevőjét, amely a fizikai sejtekbe van zárva megváltoztathatjátok. Elengedésre kerül, és nem veszitek magatokhoz. Ez tulajdonképpen azonos az étel megáldásával. Köszönetet mondotok érte, energiát adtok neki, a szeretet, és hála pozitív érzéseit adjátok át neki, és így átalakíthatjátok a sejtek szerkezetét. Ez az egyik dolog amivel támogathatjátok magatokat, akár a vízről vagy az ételről legyen szó, amit elfogyasztotok. Reméljük, megválaszoltuk a kérdéseiteket, nyilván van számos részlet, amelybe még belemehetnénk, ha további kérdéseitek vannak, kérjük, hívjatok bennünket. Ez elég nagy mennyiség, amit most magatokba szívhattok, úgy hogy mi el is búcsúzunk. Minden jót kívánunk, kedveseink!
Posted on: Tue, 16 Jul 2013 09:35:51 +0000

Trending Topics



v>

Recently Viewed Topics




© 2015