Miért beteg a magyar állatvédelem? Június 29-én a - TopicsExpress



          

Miért beteg a magyar állatvédelem? Június 29-én a Terrorelhárítás munkatársai lecsaptak egy kutyaviadalra. youtube/watch?v=bANmVolNx9Q Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakhoz kapcsolódó 88 kutyát három helyszínen helyben hagyólag lefoglalták. Július 1-én a Fehérkereszt Állatvédő Liga és a Segítő Angyalok Állat- és Természetvédő Egyesület gondolt egyet, és gyűjteni kezdett az élelmezésükre; igaz, ők valamiért csak a verpeléti kutyákról kívántak gondoskodni. Időközben az ORFK kérésére mi is bekapcsolódtunk az ügybe, hiszen eddig hozzánk került minden TEK által lefoglalt viador kutya, és Joó István és a Cerberos Kutyaiskola mindeddig sikerrel rehabilitálta őket. Tehát az igazságügyi szemle után most is mi fogunk róluk gondoskodni. Miután a rendőrséggel egyeztettük a szemle időpontját, jeleztük a Fehérkeresztnek is, hogy pénteken megyünk, ők pedig jelezték, szintén pénteken hoznak tápot, majd békében elváltunk, sőt, még út közben is egyeztettünk velük, hogy a helyszínen megbeszéljük a részleteket, működjünk együtt. Lementünk, végignéztük a 42 kutyát, akiknek az ellátásáról a minket kísérő hölgy napi kétszer gondoskodik. Az állatok jól tápláltak voltak, nem voltak kiszáradva. Hívtuk dr. Lénárt Ákos állatorvost, a gondozóval és a rendőrséggel is egyeztettük, melyik kutyáknak milyen sürgősségi ellátásra van szüksége. Mindeközben négy autóval megérkezett a nagyon elszánt csapat a Fehérkereszt és a Segítő Angyalok tagjaival. Mire kiment Joó Pisti a kapuba, addigra az egyik fiatalember a rendőrnek épp azt kiabálta, hogy nem hagy itt az Állatvédőrségnek a 300 kg kutyakaját. Igen, nem a kutyáknak, nekünk... A döbbent rendőr erre azt mondta, akkor vigyék el, vagy letehetik a kapuban, de be nem mehetnek. A hiszti után kb. egy órás hőbörgés következett szakmaiatlan megjegyzések garmadával. E közben mi dolgoztunk, mentünk tovább. Amikor végeztünk, Joó Pisti megkérte a rendőröket, hogy engedjék be őket is, sőt megállapodtunk a további együttműködésről is. Lelkesen lobogtatták a műanyag itatótálakat és tették a megjegyzéseket, amit aztán itt a Facebookon is folytattak. Hangsúlyozzuk: mi – ellentétben másokkal – sehol nem vertük a mellünket, nem csináltunk sem "celebeket", sem bevételi forrást a kutyákból, csupán 5 órát velük töltöttünk, megpróbáltuk megismerni őket, hogy mindenki a megfelelő helyre kerülhessen. Az állatok ellátása nem volt feladatunk, hiszen azzal az ott lévő hölgyet bízta meg a rendőrség, és ő becsülettel el is látja azt. Kikérjük magunknak a kutyák nevében, hogy Botka Tímea (Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület, Eger) és Sanya-Marcsi Kovács (uszkármentők!) azt írják, hogy "a társadalomban nincs helye ezeknek az állatoknak" és hogy "emberre, állatra veszélyesek, nem szabad mindenáron életben tartani" őket. A viadalra használt kutyák emberre sosem lehetnek veszélyesek, (ezzel kockáztatnák a felvezetők, a bíró és a nézők testi épségét) és szinte minden esetben rehabilitálhatók. Tényleg, egy uszkármentő meg egy másik hasonlóan jó képességű pitbull szakértő ki meri mondani, hogy le kell altatni 88(!) kutyát!?!? A továbbiakban nem kívánunk reagálni a rágalmakra, inkább dolgozunk, hiszen senki nem áll sorba, hogy elhelyezzen 88 kutyát. Az ő minden költségüket mi viseljük majd az eljárás végéig. Várjuk az igazságügyi szemlét, leutazunk a másik két helyszínre és nem törődünk mások féltékenykedéseivel és amatőr próbálkozásaival. Dolgozunk értük, mert megérdemlik, és minden esélyük megvan egy jobb életre. Amint fejlemények vannak és el tudjuk szállítani őket, természetesen tudatjuk Veletek. Ha segíteni szeretnétek befogadással, írjatok a [email protected]. ...ja és képek az emberre veszélyes fenevadakról
Posted on: Mon, 08 Jul 2013 17:58:04 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015