Na, most aztán elég, csendrendeletet rendelek el. - TopicsExpress



          

Na, most aztán elég, csendrendeletet rendelek el. Ferenc-dékánnak erre még nem volt ideje, elfoglalt. Mondom ezért most helyette. A hétfő reggeli munka gyümölcse a péntek esti tisztességes lefekvéssel kezdődik! És holnap is lesz ellenőrzés, 10-ig lehet szórakozni, kijárni, a szükséges mondanivalókat elmondani, ami eztán az vagy erkölcstelen, léha, bomlott, vagy egyszerűen csak gyerekes, bohón kamaszos, és ez nem összeegyeztethető a továbbtanulni szándékozó, a jövőt, a saját és az emberiség jövőjét is szem előtt tartó, felelősséget vállaló ifjúság általam elképzelt ideológiájával . Felnőttek vagytok, vagy ha még nem, hát azzá váltok. Lassan meg kell hoznotok a döntést, hova lájkoltok. Hogyan öltöztök, úgy mint anyátok, vagy úgy mint a lánygyermekeitek. Mert nem mindegy, a jövő szempontjából nem mindegy. (Innentől végképp fikció): Az én feleségem elmúlt 50. Hozzá járok haza. Az egyetemről. Rá való, vagy rám való tekintettel, legyetek szívesek úgy bejárni a köztes terünkbe, úgy, hogy ne érezzem magam felkent papnak, megélhessem a magam pozíciójának megfelelő szellemi szabadságot. Nem tudok dolgozni így köztetek! Adjatok teret. – És ezt el is fogadom. lájk.
Posted on: Sat, 05 Oct 2013 00:10:45 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015