Neuser Lajos Az energia, amely rendelkezésemre állt, így visszaemlékezve abból eredt, hogy a sokéves intézeti neveltetésem (mivel szüleim nincsenek), katonaságom, kollégiumi részvétem, főiskoláim után belevágjak egy olyan egyesület megteremtésére, mely addig nem létezett és keresztültörjek mindazokon, akik ezt megpróbálták befolyásolni, gátolni, tönkretenni, akadályozni, tevékenységét leszűkíteni, majd szinte azonnal megjelenő eredményeit lenyomni. Mindemellett azért nagyon-nagyon akartam gyorsasági motorversenyző lenni. Versenyzésem sosem volt felhőtlen, az embereim elvárták és megkövetelték, hogy mindenkor és minden pillanatban mellettük álljak, védelmezzem őket és különböző anyagi helyzetük ellenére biztosítsam a minimális motorversenyzői lehetőséget számukra. Gyakoroltam az emberekkel való bánásmódot, a méltányosságot az igazságosságnak tűnő kompromisszumokat, a nem létező anyagi helyzet melletti apró örömök megteremtésének lehetőségét. És néhány versenyző, akik nagyon bátrak és merészek voltak: Földi Józsi, a hentes, versenyzésre alkalmatlan versenymotorok építője, a töretlenül hűséges klubtag, aki testi jellemzői-brutális fizikai erő, a nagy fej, túl vastag karok-miatt nem volt alkalmas motorsportra. Kiemelkedő egyéniség volt még Hegedűs István, Ruszinkó László, Albert Róbert, Huszai Attila, az Ertl testvérek, Robi és Erik, valamint”Manó” azaz Molnár Péter, aki jelenleg a Tűzoltóság szóvivője, az öreg Szélba Béla bácsi, Kovács Béla Balassagyarmatról, a későbbiekben megalakult Mátra motoros klub tagja, aki ma már polgármesterként tevékenykedik. Felsorolásom százas nagyságendű lehetne, de hiányos a hely szűke miatt. Legfeljebb majd egy másik könyvet írunk azokról, akik ott voltak velünk az egyesületben, akik közül sokan meghaltak, de akik egyszer csak megjelennek az életemben, és azt mondják, hogy Spartacus. Az ő tulajdonságaik és kitartásuk ma már nem divatos forma. Mikor ezeket a sorokat írom, egy gyorsasági világbajnokságon ülök. Mit kéne tennem ezzel a múlttal megöregedve? Egy generációt neveltem, és ahhoz túl sok mindent csináltam, hogy nagyon szép álmaim legyenek. Nincsenek szép álmaim, mert a problémák ugyanazok, mint 30 évvel ezelőtt. De az álmom egy olyan VB-csapat, amely talán még sosem volt történelmünkben, és amely egyszer csak ott van a VB minden pontján. Ez a fejezet nem arról szól, hogy számtalan nemzetközi csapatvezetői, vezetőszerelői munkásságom alatt szerzett tapasztalatom alapján elmondjam, kicsit a szívemből, hogy a VB a kíméletlenség, az igazságtalanság, az átverés, a becsapás, az üzleti világ harca és mégis csodálatos módon van benne egy magyar csapat, melynél most dolgozom: a Team Tóth. A Spartacusnak vége, aki dolgozott és vele volt, az szerette, aki benne volt, az ott élt és dicsőséges volt, aki nem jött oda, az megbánta és most nem tudjuk, hogy ezzel a sok menővel mit csináljunk. Például mit csinál egy öreg Talmácsi, hogy beszél a múltjáról, vajon lett volna-e világbajnokunk, ha akkor a Csanádi Robi azt mondja nekem: Lajos ugyan minek? Látod, mi van. De nem ezt mondta. Azt kérdezte, van hozzá bátorságod? Meg tudod csinálni? Ha igen ha nem akkor is ide tartozol. Ezt akkor mondta nekem, amikor a Hella éves díjkiosztóján az akkori legkiválóbb motorversenyzők oklevelükkel, kupájukkal egymás mellett álltak. Mire emlékszik és vajon és ezt hogyan fogalmazza meg? Mikor eltemettünk egy versenyzőt, nekem jutott az a feladat, hogy elbúcsúztassam az akkori szövetség nevében. Rendkívül energikus, kőkemény állású versenyző voltam, de egy temetés mindent felülbírált. A jól sikerült megfogalmazások, a beszédek csődöt mondtak, elsírtam magam és a közismerten kemény, brutális, verekedős magyar motorversenyző csődöt mondott. A gyászoló motorversenyzők a temetési szertartás után vagy egy más időpontban búcsúztak az éppen elhunyt motorversenyző kollegánktól. Ennek lelki támasza a kíméletlenségről, a nagy szájáról elhíresült Szabó Bregyó volt, aki teljesen váratlanul érző segítő, baráti és megbízható tudott lenni A helyzet az volt, hogy valamelyik miniszterünk megállapította már a 70-es években, hogy lakott területen belül nem rendezhetnek az országban gyorsasági motorversenyt. Nem így akartunk élni. Először illegális versenyek a tiltásokkal, aztán a kiharcolt engedélyek, majd versenyek rendezése a motoros postások akkori zsebpénzéből stb. ( ez is az országunk szégyene.) Mivel engedélyünk már volt, mindent kitaláltunk, ami hiányzott az életünkből. Hatórás gyorsasági verseny váltott vezetéssel. Egyórás gyorsasági verseny, váltott vezetéssel, kis kategóriában, hazai, majd a következő években környező nemzetközi szinten. A variációk végtelenek voltak Ezeken a versenyeken a ma már nem élő pályabírók, a versenysport vezető szakemberei vettek részt (itt ismerkedtünk meg a rendkívül jó modorú, akkor még rugalmas új vezetőnkkel, Bulcsú Rezsővel, gépátviteli műszaki szakemberekkel, valamint motorozással foglalkozó nem versenyszerű klubok aktivistáival, akiknek soha nem segített senki) és mindezek ingyen dolgoztak, mert úgy gondolták, hogy marhára igazunk van. Az ebből származó új generáció a mai napokban itt van közöttünk. Van világbajnokunk!
Posted on: Sun, 24 Nov 2013 12:22:03 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015