Obama a szankciók elhalasztására kérte a szenátust 2013. - TopicsExpress



          

Obama a szankciók elhalasztására kérte a szenátust 2013. november 20. Hunhír.info Közvetlenül az iráni atomprogramról folytatott genfi tárgyalások újrakezdése előtt Barack Obama amerikai elnök arra igyekezett rávenni az amerikai szenátusnak az Izrael Lobbi által irányított illetékes vezetőit, hogy újabb szankciók bevezetésével ne zavarják meg a diplomaták munkáját. Szolgai-Hunhír Obama John Kerry külügyminiszter és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó társaságában helyi idő szerint kedden mintegy két órán át tárgyalt a szövetségi felsőház banki, külügyi, katonai és hírszerzési bizottságának demokrata és republikánus vezetőivel, és ismertette velük annak az átmeneti megállapodásnak a részleteit, amelynek a hatok csoportja - az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország - kíván elérni Iránnal. Az Egyesült Államok és szövetségesei abban bíznak, hogy Teherán az ellene bevezetett nemzetközi szankciók enyhítése fejében beleegyezik majd abba, hogy feladja nukleáris programjának egyes részeit. A szenátorokkal való találkozóját követően Obama kijelentette: nem biztos abban, hogy az elkövetkező napok folyamán megszületik-e a megállapodás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy alku érdekében Iránnak vissza kell fejlesztenie nukleáris programjának több olyan elemét, amelyek lehetővé tennék számára, hogy megvalósítsa az atomfegyver előállításához szükséges kitörést. Cserébe az iszlám köztársaság szerény szankciócsökkentésben részesülne, ezt a lépést azonban azonnal vissza lehetne vonni, ha Irán megsértené a megállapodást. Obama amellett érvelt, hogy a lényegi gazdasági büntetőintézkedések rendszerének fenntartása mellett a következő fél évben meg kell kísérelni diplomáciai eszközökkel megoldani az iráni nukleáris problémát. Hangsúlyozta, hogy ő eközben, az Egyesült Államok elnökeként minden megoldást nyitva hagyna annak megakadályozása érdekében, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson. Úgy gondolom, ez egy olyan kísérlet, amelyet érdemes lefolytatni - hangsúlyozta Barack Obama. Az Iránnal megkötendő egyezséggel kapcsolatban mindkét cionista párt honatyái fogalmaztak meg fenntartásokat, csakúgy mint Franciaország és és a cionista rezsim vezetői. Hunhír.info - mti
Posted on: Wed, 20 Nov 2013 11:52:13 +0000

Trending Topics



about 6PM tonight and
="margin-left:0px; min-height:30px;"> Black Friday Deals Cryosphere Hot Cold Foot Massager
wadan su samari ne su biyu sunasan wata yarinya sai suka hau mota

Recently Viewed Topics




© 2015