Párbeszéd a pszihiáteremmel A legtöbbet és leggyakrabban azt kérdezik a játékostól: S-miért játszol? (ez egyben a kérdező erkölcsi-helyzeti fölényét is kifejezi.) A miért kérdés, rossz kérdés. Rossz azért, mert vagy ellenkezést, dacot szül, vagy pedig önfelmentés jellegű magyarázkodást, ami lényegében szintén a tagadás egy formája. A játékos azért játszik, mert ez a betegsége. * Miért festek? Miért hiszek annyira abban, hogy az, amit teszek, vagy éppen nem teszek, hiba, bűn, semmit érés, nem megélhetés? Sovány, kenyértelen mitseméréseim ellenére is, de megtevőként, belőlem uszályként feltörően, örökké mégis miért teszem? * A világ legügyesebb pszichiátere is képtelen két dologra: nem tudja sem elkezdeni, sem abbahagyni a játékot a játékos helyett. (helyettem ki tudná megfesteni vagy létre működtetni azt a fajta elhatározást, amit, így vagy úgy de létre kívánok és létre is fogok hozni, s maindazokat amiket már világukra segitettem?) A pszichiáterem ugyanúgy tehetetlen a játékkal szemben, mint a játékos. A pszichiáterem azt mondta, mikor elbocsájtott, hogy hagyjam abba a festészetet, az irást, meg a gondolkodást úgy egyáltalán, "ebben a világban az nem vezet sehová". És szerez nekem megélhetési állást egy iskolában, éjjeli őrként, ott nem kell beszélnem senkivel, és a kutyáim is velem maradhatnak. Az abbahagyás kulcsa mindig a játékos kezében van. S aki igazán szakember (orvos) mindent elkövet azért, hogy a játékosban tudatosodjék a saját felelőssége - ezt mondtam. Na és a művész felelőssége? - ezt kérdeztem. Megkínzott nagyon az elmúlt hat és fél hét, de azt érzem, ez is Út a Teljesség felé. Az agyamban Arisztotelész, a szívemben Isten! Az akaratom az fal, nem lépcső. * Kéretem egy taxit, a korház elé. Ber-Seva /Holon 6o km. Vártam. Vártam. A taxi nem érkezett. Fogtam magam és elindultam gyalog. Az égbolt olyan volt, mintha egy lakótelepi rövidre nyírt szocreál panellakás mennyezetét festették volna kékeslilára, ráöntve aranyosan ezüstös csillagokat. Nem voltak messze sem és közel sem ezek a habcsókfényű csillagok fejem búbjától. Sétáltam a későesti teliholdfényben a város felé. Még most is teleérzem a szám a sok nyavalyás szedálni valóktól, és tompa is vagyok nagyon, de tegnap este ezt mind-mind nem érzetem csak egyet, de azt nagyon tisztán: folytatnom kell! Ahogyan elérkeztem egy kicsinyke kis járdasziget melletti gyermekparkszerűség korlátjaihoz, megkapaszkodtam abban és leheveredtem fűre. Kiterpesztettem lábaimat, kezeimet a fejem alá helyeztem és bámultam a természet által habcsókformájúra rajzolt ízes csillagokat. Telihold érkezett. Talán el is nyomott a buzgóság, talán igen, talán nem. Arra eszméltem, hogy egy létrán állok, és egy kosárba szeretném összegyűjteni a habcsókos csillagokat a fejem felett. Feltápászkodtam. Kiértem a főútra. Épp érkezett egy nagy teherautó, lestoppoltam. Megállt, felvett. Nő vezette a 12 tonnás kamiont oldalán hatalmas karabély. Kortalannak tünt, de huszonévesnek saccoltam. Nem lepődök én meg már semmin. Egészen Holon bejáratáig hozott. Ott kiszálltam, majd leintettem egy taxit és elmentem Caiuszért és Pulyokámért a kutyahotelba. Kifizettem a tartozásomat, magamhoz vettem őket majd lementem velük a tengerre. Vettem egy üveg finom vörösbort, megittam, jól kibőgtem magamat, és hazajöttem. Ma már kellett volna ismét mennem ambuláns ellátásra. Felejtettem is gyorsan el. Inkább azzal vagyok most elfoglalva, hogy behozzam ezt a hat és félhétnyi kimaradást. Meg azzal vagyok most nagyon elfoglalva, hogy meghalt egy csodaszép, neve sincs fám, mert spórolni akartam a vízszámlámmal. Meg azzal, hogy itt vagyok! Ez én vagyok! Ezt is megéltem. Élek! Ma van. Sem tegnap, Sem holnap. Csigaházam falába török most négy kis kerek ablakot a szélrózsa négy irányába, előre hátra, föl, le. Néznem kell a világ színpadát! Játszanom kell tovább. Festenem kell tovább. Én vagyok a színész, a táncos, az énekes. Magam és egymás közönsége. Tapsolnia sem kell senkinek. Mennem kell. Mennem kell tovább! * Az öröm olyan, mint a sötétségben meggyújtott fény. Még ha a gyertya egészen kicsi is, eloszlatja a szoba sötétjét. Más lesz a szoba atmoszférája. Az öröm felvidítja a borús hangulatot. Olyan, mint egy kék ék, amelyet a szomorúság falába vertek. Az ék kettéhasítja a falat. Rés keletkezik, amelyen át az élet újra beáramlik az emberbe. Alig hinném, - hogy mint sokat utazott emberként- a világon találtam volna csúnyább vidékeket, mint az emberi arcban. Nem állítom, hogy az elmúlt hetek javarészt ne váltak volna előnyeimre. Olyan ismeretekkel lettem gazdagabb, amiket csak és kizárólagosan tapasztalat útján kaphat és tudhat magáévá az ember. Azt az elsőbb, tisztábbra engedélyezett és felismert állapotomban már pontosan érzékeltem és tudtam, hogy józan eszem és alkalmazkodó képességem most sem fog cserbenhagyni. A legegyszerűbb módját választottam a "túlélésre": egyszerűen nem vettem tudomást a körülöttem létező színházi díszleteknek, sem annak, hogy kik is voltak ott figurái e díszleteket betöltőknek. Arról, hogy arra fele terelhessem gondolataimat, amik ott is csak érdekeltek, (kedvesek és roppant nagyvonalúak voltak, mert kaptam ceruzát meg papírt és így sok minden leírhattam). Na, szóval az első ilyen rezzenéstelen arccal való felismerésem az volt és azt írtam fel magamnak, miszerint is most tudtam azt, hogy azért lehettem művész, és azért alkothattam és alkothatok majd művészetet, hogy ne pusztuljak bele a valóságba. Mert azért megvallom őszintén, pusztító egy valóságba csöppentem hat és fél héttel ezelött. Ráébredtem arra is, hogy mint idealista - javíthatatlan vagyok. Mivel e kárhozatra ítélten egy időre kipenderítettek a mennyországomból, (otthonomból, kutyáim mellől, festménybébijeim és halk vagy éppen hangos szavú ecseteim és ki soha nem száradni hagyott festékesdobozaim közül) eszményt kovácsolni igyekszem/igyekeztem most is/és akkor is a poklomból - ahova kerültem. Egyben voltam csak biztos: mivel s -túlzás nélkül állíthatom, szörnyek vettek körül, vigyáznom kellett, de nagyon, hogy magam ne váljak szörnyé. Ami bántott az leginkább nem is az volt, hogy mi az, ami most történik, hanem az, hogy vajon miért is. De azt is elhatároztam, hogy erről sokáig fogok hallgatni. Nem kívántam sem magamnak sem senkinek és senkivel sem megvitatni a miérteket. Minek? Nem azért, mert feleslegesek lennének a válasz próbálgatások, hanem azért mert feleslegesek. A környezet sem volt igazán valós arra, hogy mélyen átjárjanak a miértek, és a környezet sem volt igazán valós arra sem, hogy választ keressek, vagy válaszokat alkossak. Nem tartottam fontosnak és most sem tartom fontosnak. Mély és meggyőzni magamat képes tudatom az, ami. Azt pontosan tudtam és pontosan tudom is, hogy ez megint egy mások akarata általi merénylet következményenkénti fontos állomása volt az életemnek. Nem mártíromságomat kiemelni vagyok képes mindezt feldolgozni, hanem azzal a fénnyel, amitől oly vakítóan el vagyok ragadtatva. Belső és külső fényektől egyaránt felragadtatva. Fogmosás közbeni vissza fények a polírozott fémlapról. Groteszk egy fotomontázst idéző arcom tört volt, halott sárga, nagyon borostás, egy ragyogóan világos elme befejezteként. * Kora reggel jött az egyik "Csodaszarvas". Csodaszarvasoknak neveztem el a nem felügyelőket, hanem az ápolókat. Ezek talán még idiótábban festetettek, mint a "Fogatlanfarkasok". (Mindenkinek adtam valamiféle nevet, "Csoda Drága Szemüveges", "Lilla csőrű" "Piramis Értelmiségű" "Süveges- tekintetű"). Ezzel is elvoltam egy darabig. Szóval jött az egyik Csodaszarvas és megrángatta a hálóingem szélét és intett, hogy menjek vele. Mivel fogalmam sem volt, hogy hova kell mennem vele, és más választásom nem igazán lévén, szó nélkül követtem. Ekkortájt már 15 napja egy szót sem voltam hajlandó kiengedni magamból. (mert azt már írtam, (?) hogy megfogadtam, hogy egy szót sem vagyok hajlandó addig kimondani, amíg megfelelő közegben vagy megfelelő helyen nem érzem magam arra, hogy bármit is mondjak.) Aztán láttam, hogy tisztulnak a falak. Egyre világosabb helyekre érkezem. (Az elhelyezésem egy alagsorban volt. Érdekességként említem, hogy itt a diliházban, lefele voltak az emeletek, mint egy mélygarázsban.-(ezen is jót szórakoztam és fantasztikus élménynek éreztem. De erről majd máskor, másképpen). Na, megérkeztünk Csoda Drága Szemüvegeshez. Ő a "Faszomtudja Hogy Is Hívják" és a másik, a kezelő orvosom. Akit valamiféle igazságügyi tanács rendelt ki, amit, mint később megtudtam, nem bíróság, nem is rendőrség, hanem valami nagyon humanista elképzelés szerint, az, aki felméri, és aki véleménye alapján eldöntik, hogy ki megy haza, gyógykezelésre, vagy ambuláns ellátásra, vagy kényszergyógykezelésre, vagy és akár börtönbe is..., szóval egy bíró (!) - alapítottam meg akkor és ott magamban, és nem tévedtem. Csak hát orvos is, meg pszichiáter is, meg PH is. Szóval kurva egy okos figura és van neki Csuda Drága és Huncut szemüvege is... * Nem köszönt, nem szólt egy kurva szót sem, csak megint bámult rám. Ez a második találkozásunk volt az elsőt követően vagy tíz napra rá. Kurva egy terápia. Olyan humánus, olyan felkészült, olyan prevenciós. Gyilkos egy náci banda. Éreztem, nem lesz sok beszélgetni valónk. Érzetem már ezt az első alkalomkor is, ez nem az én emberem, most ugyan azt. Pedig már mögöttem volt tizenhárom kibaszott nap és untam is nagyon. Azt, hogy egyedül voltam az nem zavart, az sem, hogy baszogattak az első napokban, mert nem voltam hajlandó beszélni - de aztán valami oknál fogva leálltak vele. (az rejtély marad a számomra, hogy miért, mert igen csak egy ellenszenves figura képét festettem meg magamról. Nem esik ez nehezemre, ha valamit nagyon, de nagyon nem viselek.) Aztán megtört benne a gőg. Kérdezte: - kérsz kávét? (most vagy azt mondom, hogy nem, illetve nem válaszolok, fogadalmamhoz hűségesen, vagy felveszem a "békülékenységem (ál) arcát" és lemegyek haverkodóba" a hagyd magad és előbb szabadulsz, vagy... Sem az előbbi sem az utóbbi nem volt szimpatikus a számomra. Mondtam: - nem tudom. Elnevette magát Csuda Drága Szemüveg, és a Faszom Tudja Hogy Hívják kezelőm/bírom is. - Jó, akkor, ha majd tudni fogod, jelezd a kísérődnek és hozasd vissza magad. Most két hét szabadságra megyek, addig bőven lesz időd rájönni, hogy kérsz, vagy nem kérsz kávét, ha kínálnak. - Na, ez betett, mert felfogtam, hogy mit is mondott. E diliházban tartóm, Csuda Drága Szemüveg és Faszom Tudja Hogy Hívják kezelőim pontosan megértették velem, hogy még két hét biztosan gyógyszerek, stimuláló szerek, vizsgálatok tucatjai, miegyebek... Basszus -mondtam-, és ha két hét múlva sem fogom tudni, hogy akkor és ott akarok-e majd vagy sem kávét?, és egyáltalán, ha egyáltalán nem akarok kávét, és mi van, ha egyáltalán nem is szeretem a kávét? Akkor még hányszor két hét? Mondtam, - tudod mit? Rúgjál már ki innen a francba és hadd menjek a bíróságra vagy a rendőrségi fogdára, vagy bárhová, de ne kávéztass, és ne csinálj úgy, mint akit te kezelni akarsz, fogsz, és majd te megmondod, mert te majd meggyógyítod. Húzz a picsába!- Kurva dühös voltam. De ez a köcsög meg csak bámult s egy szót sem szólt. Akkor értettem meg igazán a terápiájának ezt a fasiszta voltát. Hogy későn e vagy hamar, hogy időben e vagy sem, azt nem tudom ma sem eldönteni, mert a két hét illetve a négyhét megfigyelés az törvényileg bőven belefér és magam is úgy eszméltem, hogy ennyi biztosan lesz. De akkor is kurvára felbosszantott. Aztán még ahogy álltam ott vele szembe s az idő halkan kopogott lefele, akkor már nem szóltam és mérges sem voltam rá. Nagy nyugalom töltött el. Mikor visszaérkeztem a kiinduló helyemre és kifújtam magam, este ezt írtam a kapott füzetecskémbe: "A művészet igazi fajtái a nagy nyugalom és a nagy mozgás művészete mellett vannak elfajzások is: a nyugalmat hajszoló, balzirt művészet és a nyugtalan művészet, mind a kettő azt kívánja, hogy gyönge oldalaikat erősségeknek tekintsék és összetévesszék őket az igazi fajtákkal. Miben különbözik ez a Csoda Szemüveg és Faszom Tudja Hogy Hívják kezelőm attól művésztől, akinek én tartom magamat? Miben különbözök én tőle, és miben hasonlít ő énrám? Mert, hogy van azonosság nyugalmaink és nyughatatlanságaink között azt éreztem, de a válasz még várat magára. Talán meg jön, talán nem. Talán igen, talán nem. De ez a két hét még kibaszott hosszú lesz, ha nem találok ki magamnak újabb és újabb kérdéseket." Utóiratnak azt írtam: "Nem adom el magamat az embereknek! Burokban élek, buborékban, amit magam fújtam. Most az egész repedezik, az eddig be nem engedett külvilág látszik, hallatszik, és a kérdések a helyüket keresik bennem". * Ezek ott mind egytől egyik sötétségben élnek. Bár nem tisztem ítélni és szándékom sem lehet az, valamint erőm sincs rá, jól éreztem magam mire kiindulási helymre visszakerültem. Virradatra (05.25-07:30 ) lekváros kenyér, ebédre (13:00-14:00 ) lekváros kenyér s-egy kis lelki fenyítéssel, ha nem mondtam azt, hogy köszönöm, estére lekváros kenyér (19:00-20:00 ) simogató kék mütyürkékkel keverve. * Eleinte zavart, különösképpen az, miszerint is "ápolóimat" markáns, sötétbőrű, kigyúrtak voltak mind, "Fogatlanfarkasoknak" neveztem el, igy elsőnek sem szimpatizáltak velem. A kartonomra "közveszélyt okozás " címke, pedig nem tettem volna soha ilyet, hiszen csak a sajátomat akartam felgyújtani. A sajátjaimat, a festméyneimet, a bébijeimet. * Kérdeztem az első alkalommal a pszichiáteremet, miért zöld a vinyetta az én kordossziémon, és miért mind-mind más színű, akikkel együtt vagyok? Miért pont zöld színű az enyém? Azt mondta, ez a felszabadításra képeseknek a színe - mármint a zöld. Alice Csoda országban -válaszoltam és kinevettem nagyon gunyorosan. (szemtelenségnek vette, tűrhetetlennek, mert és kaptam majd rákövetkezendőn egy hatalmas szurit estére lekváros kenyér helyett, no meg bilincseket a vaságyhoz. Telehugyozott, foltos, nagyon vékony matrac, takarónak egy keményre szárított zavaróan fehér gyolcslepedő. Első három napom ilyen kedélyes körülmények között telt. Mivel egyetlenegy szót sem voltam hajlandó kimondani, és nem hitték el, hogy nem beszélek huszonöt év után sem héberül, na, volt ne mulass szemöldökfölázással. * A harmadik nap estelettén egy harmincas, aszott, magas, szálkás izomzatú, hófehérbörű, zöldköpenybe csomagolt, vörösre izzadt arc állt meg a telehugyozott és nagyon büdös matracú vaságyam lábamnál lévő korlátjára támaszkodón. Nézett engem makacsul, de felém nem szólt. Szemüveget hordott, de az annyira máskénti ízt adott arcának amivel nagyon hivatalosnak kellett hogy tűnjék, hogy akaratlanul is elmosolyogtam rajta. Lehet, hogy nem is mosolyogtam, csak úgy érzetem, hogy mosolygok, hiszen annyi zöldes fehér limonádét vittek belém muszkulárisan és vénásan egyaránt, hogy taknyom-nyálam folyt folyamatosan, és többször is magam alá vizeltem már. A keresztre feszített érezhette ilyen silányul magát. Kibilincselve kezem-lábam és merevedek a gyolcslepel alatt meztelen. Eszmélésemkor e szürrealista képben találtam szemfejem felett ezt a magas, hórihorgas figurát, aki olyan nevetséges volt szigorú szemüvege mögött, de akinél az első rápillantásomra érzetem még ilyen megalázott poziturában is, hogy jóval erősebb vagyok. Jó ideig nézett, majd nem szólva semmit, elment. Talán már úgy jó éjfél után járhatott időm, (imáimat elrebegve a harmadik napot is már elbúcsúztattam rég) amikor jött az egyik "Fogatlanfarkas" és kioldott, elkísért a zuhanyzóba, kaptam friss és tiszta hálóinget és fogat is moshattam, no, fogkefét nem kaptam csak fogpasztát, de az is jól esett nagyon. Ami zavart az az volt igazán, hogy végig érzetem azt, hogy valaki egyfolytában bámul... kamera, vagy mosolyra késztetően az a szemüveges, nem tudom, de éreztem egyfolytában, hogy figyelem alatt vagyok, de nagyon. Valaki, aki csak bámul, és nem szól a humoros szemüvege mögül. Mire leszárítkoztam és kikerültem magam a zuhanyzó alól a tiszta fehérnemükben, ott állt az ajtóban a Humorosan Szemüveges. Bámultan rám meredt, és azt kérdezte magyarul: - Olvastál már Isodore Ducassetól bármit is? Felelem, igen, ha Ő az, aki magát Lautréamount grófnak neveztette, és 1846-ban született Montevideóban. Gimnáziumot Dél-Franciaországban végzett, majd 1869-ben egy párizsi hotelben megírja életművét. Maldoror énekei címmel, amit ki is nyomtat. Munkája nem kelt feltűnést. 187o-ben, huszonnégy évesen meghal. Ennél többet nem tudok róla. - Nézett rám kerek és egyáltalán nem komoly tekintélyt kölcsönző - bár jóllehet nagyon drága szemüvegén át, és azt mondja: A -műve - amely igazán a húszas években Breton és szürrealista társai fedezik fel - a francia avantgárdé legfőbb ihletője és inspirátora, a fiatal költők bibliája lesz és ma a XIX. század legnagyobb remekművei közé számítják, Rimbaud és Baudelaire remekművei mellett. Az egyik legrejtélyesebb alkotója a francia költészetnek, könyve egyedülálló alkotás a világirodalomban. Talán nincs még egy olyan mű, amely ilyen mélységekben búvárkodna a tudatalatti világ dolgaiban-. Csak bámultam erre a kerek szemüveges, hórihorgas valakire. Mivel türelmemnek is híján éreztem magam, fáradt is voltam de nagyon, kertelés nélkül megkérdeztem, - mit akarsz tőlem, ki vagy? - Én foglak itt kezelni. Dr. Faszom Tudja Hogy Hívnak, nem hitte el, hogy te nem beszélsz héberül, de tegnap itt volt egy ismerősöd -te aludtál, nem ébresztett-, és ő mondta, de igen, hogy te nem játszol, te valóban nem beszélsz héberül és így hivtak engem-. Meg valamit még motyogott, hosszú újjaival körbefont ceruzájával firkált valami a füzetébe megkérdezte, - hogy vagyok? - Mikor mehetek haza?- feleltem. A kutyáim, és a lakásom, szóval, mikor? Az még odébb van. Közveszélyt okoztam, amiért börtönbe is kerülhetek. - Na, akkor ennyi volt, kikezeltél, kibeszélgettük magunkat, most hogyan tovább? - Két választásom van, - állította magabiztosan: vagy elfogadom a kezelést és Ő majd segít, vagy átadnak a rendőrségnek és eljárást indítanak ellenem amit tudnom kell is, hogy miért-. - Ja, mert fel akartam gyújtani a a munkáimat?- Elnevettem magam. - Igaz - riposzkodtam, a...a festményeimet akartam felgyújtani a saját éltemet akartam elégetni, miért is baj ez?- Mondtam még: - most szeretnék aludni, telebasztak mindenféle szarral, taknyom-nyálam egyfolytában össze-vissza folyik, három napja kibilincselve fekszem egy telehugyozott matracon, egy kicsavaratlan gyolcslepelbe csomagolva, pisilnem is kell, no meg kurva éhes is vagyok, szóval? - Jó. Holnap visszajövök. Döntsd, el mit akarsz. Hátat mutatott és ott hagyott. Utána böfögtem: - Emlékszel? Maldoror a szenvedés, a fájdalom, a kegyetlenség ura és áldozata. Kin, halál, pokol. Maldoror a rossz, a gonosz, az ördögi. De ő a vágy. A tiltott vágy - tudás. Egyébként mit akarsz tőlem? - kérdeztem ismét. - Tudást. - válaszolta, de nem fordult vissza felém arcával és humorosan drága szemüvegével fején. Elsírtak mellőlem csendes léptei. Részvéttelenül, hamisnak tűnően, furcsán. * Késő volt már. Inkább a hajnali, mint sem éjszakai. Senki nem volt már a hűvös, edzetlen szagú folyóson. Furcsa - gondoltam magamban. Sehol egy "Fogatlanfarkas". Elindultam a véget nem érőnek tűnő folyosón, a hányászöld színűre olajfestett falak mentén amerre világosságot láttam. Egy nagyon barna asztal mögött egy gyilkos mosolyú, nagyon túlsúlyos nő terpesztette szét magát. Kérdeztem: - van egy szelet kenyere vagy valami, amit megehetek? Mire rám vicsorodottan felállt terpeszüléséből, kikacsintotta magát árnyék sziluettjéből, megfogta a karom és egy ágyhoz kísért a folyosó végének előtti sarkába. - Holnap, mondta, aztán otthagyott. * Sem ablakok, sem fények, sem sötétségek. Azt éreztem: ez a "Mindenséget Betölteni Képesek Kapuja" előtti áldozati kegyhelyek egyike. Végignyúltam a vaságyon és nem tudom mikorra de elaludtam. Hogy elaludtam az biztos. Aztán amire tisztán emlékszem, hogy szükségben éreztem magam, de nagyon. Talán még féltem is de nagyon, és azt, hogy nekem azok a barátaim, akiknek nincsenek barátai. És azt, miszerint is kialakul lassan bennem egy sajátos erkölcsi kódex, amely érthetetlen, sőt sokkoló a ma Monaron élők számára. És azt, miszerint én Monaronnal közös lélekben próbálok kialakítani egyfajta olyan életvitelt amit a magam által létrehozott világomban csak Ő és én érthetek meg. És arra is tisztán emlékszem, hogy tudtam tudattalan állapotomban is a sok belém baszott zöldes kotyvalékoktól túlfűszerezetten, hogy kemény idők elébe nézek. És azt is, miszerint ahogyan Logannal is együtt mondjam: "Önmagunkkal vívni Legszörnyűbb viadal Önmagunkkal győzni Legnagyobb diadal."
Posted on: Fri, 27 Sep 2013 18:29:09 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015