[blog - egy kis írói élet] El se hinnétek, ezentúl mit fogok csinálni szerdánként, miután vége az óráimnak... :D Magyartanárom a múlt héten megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem egy afféle "írószakkörhöz". Ez egyelőre csak engem érint, és nem valószínű, hogy csatlakozni fog hozzám valaki más is. Lényegében arról van szó, hogy átküldök neki egy-két írást, ő elolvassa, majd szerda délután (reméljük, az órarendváltozás nem fog bekavarni) összeülünk egy kis kötetlen megbeszélésre. Elég objektív tud maradni ahhoz, hogy igazi kritikát kapjak tőle; valójában ezért is féltem konkrét ismerősöknek mutogatni a műveimet: nem releváns bírálat. Hétvégén elküldtem neki egy-két művet, így ma meg is tartottuk az első különórát. (Nyugodtan vágjátok a fejemhez, hogy hülye vagyok: a Gusztustalan gesztusokat is megmutattam neki. O.O De nem tette szóvá, így nem tudom, kiugrott-e a szeme a sokktól, amikor olvasta. Én az iskolában jó kislány vagyok, ilyen mértékű durvaságot a tanárok közül senki nem feltételezne rólam.) Sok mindenről beszéltünk, véleménye szerint nyithatnék egy picit, szélesíthetném az érdeklődési körömet, mert nagyon beleragadtam ebbe a fantáziavilágba, és az Istennek sem akarok kimászni belőle, mert azok, amik hatnak rám, szintén ilyen témakörűek. De azt mondta a tanárnő, a kilencedik végén (~másfél éve) olvasottakhoz képest szemmel láthatóan sokat fejlődtem, több egyéniséget, saját véleményt és szemléletet vett észre az írásaimban. Ő úgy fogalmazott, a régiekből azt szűrte le, hogy én feltételek nélkül elfogadtam bizonyos "dogmákat" és látásmódokat, szíves örömest szorítottam magamat korlátok közé. Elsősorban az akkoriban használt vámpír- és vérfarkasképre gondolt, a mitológia és a hagyomány szájíze szerint alkottam meg őket, mintha az iskolában kellett volna fogalmazást írni. Azóta amikor csak lehet, kerülöm a kliséket, próbálom nem hétköznapian, inkább figyelemfelkeltően nézni a dolgokat, igyekszem kialakítani egy saját véleményt, ami eltérhet az általánostól, elrugaszkodom a kőbe vésett "szabályoktól". Az írói énem ebben az elmúlt másfél évben közelebb került a valós énemhez, a sorokon keresztül többet mutatok meg magamból, nem feltétlenül egy ideál, egy idegen karakter véleményét formálom meg. Az egyes szám első személy lassan tényleg én leszek. A verseim határozottan romantikusak, az volt az egyetlen kor, amikor a művészeket nem kötötték bizonyos alapvető szabályok: a szótagszámokat sosem figyelem, inkább arra ügyelek, hogy a sorok nagyjából egyforma hosszúak legyenek; rengeteg sorátkötést használok, és a páros rímeknek sem tudok búcsút mondani, nem a formát tartom a legfontosabbnak. Ajánlott néhány pályázatot, amit érdemes lenne megpróbálni, de igazából egy nem-virtuális, publikálással járó versenyt kellene találni, annak több értelme van. Sőt azt mondta, ilyen szintű versekkel/novellákkal pénzt is lehetne keresni, akár milliókat. Halljátok ezt?! Kicsit nehéz elhinnem, de jó eljátszani a gondolattal. :D Kaptam egy-két hasznos olvasmányt látókör-szélesítés céljából, ha valami megfogott, hallani fogtok róla. :) Mára ennyi voltam, ha minden jól megy, estefelé hozok valami friss irományt az irodalomra (Blökire?) éhes népnek. ^^
Posted on: Wed, 11 Sep 2013 14:39:44 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015