Örök nagy "szerelem": Rozina & Vendel Csorba Piroska: A gyermekkor Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd, Mikor méretlen és örök az időd; Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell, Mikor az asztalt alig éred el; Mikor a játékból soha nem elég, Mikor a képzelet világot tár eléd; Mikor a homokból lisztet szitálsz, S a sárból édes csokitortát csinálsz; Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba, Mint vörös szőnyegre a mesék királya; Mikor látod még az angyalt karácsonykor, És látod a nyuszit kinézni a Holdból; Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe, És drágább neked, mintha arany lenne; Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak, Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak; Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad, Mikor fakockákból építed a házad; Mikor megeteted gondosan a babát, És sztetoszkóppal hallgatod – hasát Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz, Ha az udvarra egyedül kimész; Mikor homokból tornyos várat emelsz, Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz; Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz, Mikor még biztosan tudod, mit akarsz; Mikor anyu ölében nyom az álom el, És édesen alszol, mint lábasban a tej; Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén, S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény; Mikor még mindenből minden lehet, S hatalmas sátornak látod az eget; Mikor a mennydörgéstől megriadsz, S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz; Mikor a mesékből soha nem elég, És kérve kéred, hogy mondják újra még; Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak, És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak; Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet Megsiratod, és kis sírba temeted; Mikor megmásznivaló minden magaslat, És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak; Mikor számolod, hogy hányat kell aludni, Míg a születésnapodig el fogsz jutni; Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó, És a kabátzsebedben lakik egy manó; Mikor egy nap százszor kérdezed: miért, És senki-senki sem szid meg ezért; Mikor minden cicáról azt hiszed, leány, És a kutya? – Az fiú mindahány! Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét; S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még; Mikor lopva belesel a tükör mögé, Tán ott van valaki – az arcod az övé; Mikor bújócskát játszva azt hiszed: Senki nem lát, ha behunyod szemed; Mikor a betűk még érthetetlen ábrák, És a könyvekben csupa csoda vár rád; Mikor összerajzolod a hófehér falat, És sehogysem érted, miért nem szabad; Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak, És titkokat súgsz este a babádnak; Mikor a fürdőkád neked a tenger, S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel; Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs, Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs; A gyermekkor múlik, mint a nyár, Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll; De ha a szívedben helyet adsz neki, Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.
Posted on: Tue, 30 Jul 2013 18:54:04 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015