A cigi. Mostanában már köpöm kifele a tüdőmet, de nem tudom magam elképzelni magam nélküle. Valamikor hetedikben kezdtem el rendszeresen cigizni és kb. másfél év kihagyással azóta is pöfékelek. A suliban úgy oldottuk meg, hogy a hetedikes osztályok már ügyeletet adtak az alsósok kiskapujánál, az iskola hátsó frontja felé és naná, hogy kiengedtük egymást a trafikba, ahol szálra árulta a néni a kiskorúaknak a Terv cigarettát, aminél pogányabb dolgot nem nagyon tudok elképzelni. A napi kiflipénzem erre ment el, de bánta a fene, korgó béllel cigiztünk a szünetekben, meg suli után. Drága tanáraink persze vívtak egyfajta harcocskát a jelenség ellen, de a diáki lelemény általában erősebb volt a tüdőmentő akcióiknál. Egyszer reggel a suliba érkezést használták ki a hipisre, sorbatatték az osztályt érkezési sorrendben és nézték átfele a zsebeket, meg a táskákat, nagy szorgalommal, de ki a fenénél volt még kora reggel cigi? Azt csak a nagyszünetben vettük meg a fentemlített kedves nénitől. Otthon a délutánban sem volt semmi baj, hiszen a muter eléggé láncdohányos volt, mindenütt a bontott Románc /penetra egy cucc volt a fene egye meg/, én meg nyúlkáltam rendesen és ki a budira olvasni. A két szellőzőn meg dőlt kifele a füst… Valami irgalmatlan tél volt, de én órákig elüldögéltem, végül megszólalt az anyai aggódó szív, hogyaszongya, miért cigizel kint, még megfázol ottan, gyújtsál rá idebent… Egy jó darabig egy szart se ért, mert hiányzott az izgalom a dologból…
Posted on: Fri, 19 Jul 2013 05:53:16 +0000