A hetvenkedő Móricka – Orbán Strasbourgban szerző Ara-Kovács Attila publikálva 2013. júl. 03., 12:55 Strasbourgban, Brüsszelben, s a civilizált Európa többi nagyvárosában már mindent tudnak rólunk, a parlamenti vitanappal nem az új információk közlésének pillanata jött el, hanem a megaláztatásé. Móricka és Tasziló a pékség előtt. Móricka így: „Most ide bemegyek, s fogadjunk, úgy fogok káromkodni, hogy azt észre se veszik”. Berohan, és a péktől hadarva megkérdezi: "Kuglófasz az ott?” – majd röhögve kirohan. Tasziló erre nagy komolyan: „Ez is valami? Ezt én is meg tudom csinálni.” Határozott léptekkel bemegy, majd a péknek szegezi a kérdést: „Mi a lófasz az ott, kuglóf?” Ez a gyerekkori favicc jutott eszembe Orbán és a fideszes európai parlamenterek július 2-i produkcióját nézve, amint igyekeztek meggyőzni legalább önmagukat arról, hogy a Tavares-jelentés tele van aljas hazugságokkal, mocskos csúsztatásokkal, arról nem is beszélve, hogy a 30 oldalas szöveg a kettős mérce alkalmazásának minősített esete. Megpróbáltam elfelejteni, hogy Orbán Magyarország miniszterelnöke, így könnyebb volt elviselni szégyenkezés nélkül, amint a felszólalások hallatán izeg-mozog, forgolódik, grimaszol, feltűnősködik, fontoskodik. Ekkor jöttem rá: Orbán tényleg nem nélkülözheti, hogy úgy keménykedjen a magyar valósággal, ahogyan 2010 előtt ellenzékben, majd azt követően kormányon tette és teszi. Különben komolyan semmiképp sem lehetne venni. Minden jel szerint lélekben megmaradt annak a gimnazistának, aki mindig osztálybotrányokon ötletel, hogy megússza a feleltetést, s hogy imponáljon a legvásottabb hátsósornak. A strasbourgi Orbán-produkcióra ráerősített a miniszterelnök mögött ülő Hegedüs Zsuzsa, aki elfuserált hableányi minőségben úgy utánozta Orbán zavarodott szerepjátszását, mint egy tükörkép. Csak a mellette ülő vezető magyar diplomata zavart tekintete, a kamerának szóló kényszeredett mosolya – mit mosoly, vigyora – emlékeztetett olykor, hogy nem kabaréban ülök, hanem a magyar valóság kellős közepén. A legihletettebb pillanat persze Szájer nevéhez fűződik. Miután főnöke lassan és tagoltan, hogy a két éves gyerek is megértse, elmagyarázta a magas testületnek, ő semmiképp sem vonna párhuzamot Moszkva és Brüsszel között, az alaptörvény iPades megálmodója mégiscsak előállt azzal a kuglóffal, a sztálini kirakatperekhez hasonlítva a parlamenti vitát. Nem szeretnék rászorulni, hogy ez az ember lássa el bárhol, bármikor, bármilyen ügyben is a védelmemet. Strasbourgban, Brüsszelben, s a civilizált Európa többi nagyvárosában már mindent tudnak rólunk, a parlamenti vitanappal nem új információk fellelésének pillanata jött el, hanem a szégyené. Jól kivehető volt ez Barosso fáradt arcán s mindenki másén. Szégyellték magukat, hogy egy efféle társasággal kell tölteniük az időt, egy levegőt szívni velük, hallgatni a hazugságaikat s úgy tenni, mintha komolyan vennék őket. Komolytalan emberek kényszerű komolyan vétele nagy teher, megbocsáthatatlan luxus. Csoda, hogy Orbánnak és csapatának strasbourgi szereplése után a parlament áldását adta a Tavares-jelentésre? Annak tisztességes és szakszerű tartalmától teljesen függetlenül, nem is tehetett volna mást. Ellenkező esetben nem lettek volna különbek Orbánnál, Szájernél, Gálnál, Hankissnál, Gyürknél... És mindezek hű uniós koalíciós szövetségesénél, a jobbikus Morvainál. Tetszik · Válasz · 4 perce
Posted on: Wed, 03 Jul 2013 12:43:54 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015