"A kórteremben valaki, aki nem tudott felkelni, inni szeretett volna. Hát kieresztettem a vizet, megtöltöttem a bögrét, és odaadtam neki. Másnap reggel ez az asszony, aki akkor 31-32 éves lehetett, és szintén ott feküdt a kórteremben, odajött, és azt mondta: maga lesz az én orvosom. S elkezdte mondani a problémáját. Azt hiszem, nagyfokú bizalom alakult ki benne – mint később elmondta, pontosan az előbb említett jelenet miatt –, tudnillik hogy én orvosként nem restelltem megitatni egy beteget." "Az ember észrevétlenül együtt él egy terhességgel, előbb-utóbb szinte tagja lesz a gondozott családnak. Én nagyon kötődöm hozzájuk. Az ő kudarcuk az én kudarcom, az ő fájdalmuk az én fájdalmam, az ő beteg gyerekük nekem is fájdalmat jelent. Ha nem élő, vagy nem egészséges újszülöttel végződött a terhesség, az bennem ugyanúgy a megismétlési vágyat gerjeszti, hogy megpróbálhassuk még egyszer, és egészséges gyermekkel tudjuk befejezni. Az életünknek ez a lényege. Ha nem így éreznénk, akkor saját magunknak sem tudnánk megmagyarázni, hogy miért töltünk annyi időt a betegek között. Ez csak úgy lehet, ha egész személyiségünkkel benne vagyunk abban, amit teszünk, ha érzelmileg nagyon is involválódunk. Ezt enélkül nem lehet csinálni."
Posted on: Tue, 18 Jun 2013 12:08:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015